A realizmus a romantika mellett a XIX. század egyik mérvadó irányzata volt. A XIX. század az orosz irodalom fénykora.
Történelmi háttere: szilárdan állnak a feudális viszonyok, I. Miklós (1825-55) önkényuralma,
1848-49-es szabadságharc, 1861-ben Sándor rendeletet ad ki a jobbágyfelszabadításról. Hatására a kapitalista fejlődés felgyorsult, de az ország továbbra is feudális állam maradt.
Témája:
– a feudális viszonyok bírálata
– a cári hivatalok bonyolult bürokratizmusa (hivatali intézkedései)
– a riasztó közállapotok
– a cári rendszer kiszolgáltatott áldozatai, a kis hivatalnokok (kisemberek, csinovnyikok)
– hőseik afféle fölösleges emberek, akik tétlenül, üresen tengetik életüket, nem használnak senkinek, semminek, képtelenek bárkit is boldogítani, s maguk is boldogtalanok
Gogol legismertebb, A köpönyeg című művében egy ilyen felesleges embert, egy csinovnyikot, jelenít meg.
Nyikolaj Vasziljevics Gogol (1809-1852) A köpönyeg
Főhős: csinovnyik, a megnyomorított lelkű kishivatalnokot jelenti a cári Oroszországban. Ez a figura kitűnő alkalmat nyújtott az orosz íróknak ahhoz, hogy bemutassák a társadalmi élet visszáságait. Az orosz realizmus szociális jellegéből fakadt, hogy az írók felfedezték a szegényeket, az alázatosakat és megalázottakat, a társadalom kisembereit. Így főszereplőkké váltak az észrevétlen átlagemberek, magányos, tétova lények, kiknek élete egyhangú és unalmas.
Hangneme: E téren sokszínű a novella, olykor tárgyilagos, máskor ironikus, humoros, szarkasztikus, néha érzelgős. Kisember-hőseinek szolgalelkűségét gunyoros hangon, kiszolgáltatottságát azonban részvéttel ábrázolja.
Cselekménye: Főhőse, Akakij Akakijevics életéből egy fordulópontot ragad ki, bemutatja a fordulópont előtti, s utáni életét. Akakij egy kisszerű célt tűz ki maga elé, egy köpönyeget szeretne vásárolni. Ez a cél egyszerre szánalmas és egyszerre nevetséges. (=groteszk). A főhős elkezd gyűjteni új köpenyegére, ez ad értelmet az életének, s az addig megszokott monoton napjaiba változatosságot hoz. Mikor a ruha elkészült, Akakij egy csapásra népszerű lesz, meghívják egy névnapi ünneplésre, ám pont ez lesz a veszte, ugyanis hazafelé megtámadják és elrabolják tőle a köpönyeget, s egyben az életét is, hiszen Akakij belebetegszik ebbe, majd meghal.
Ezután a fantasztikus befejezés következik: a hivatalnok visszajár kísérteni, és addig cibálja le a pétervári járókelők bundáit, míg elégtételt nem vesz magán. Arról a „tekintélyes személyről” is lerántja a bundáját, aki hajdanán megalázta, semmibe vette.
A befejezés is furcsa, groteszk játék. Gogol humora megkacagtatja, megnevetteti az olvasót, de nem vált ki igazi jókedvet, derűt belőle: a kacaj összemosódik a megdöbbenéssel, a keserűséggel. Épp ez a groteszk ábrázolás célja.
Értelmezése: Gogol arra akar rávilágítani, hogy micsoda társadalom az, ahol egy holt tárgy (azaz a köpönyeg) egyenértékű egy ember életével. Akakij Akakijevicstől köpönyegével együtt emberi méltóságát, életét is elrabolták, s a szerencsétlen kishivatalnok belehalt bánatába. Egész pályafutása alatt megalázkodó, mintaszerű hivatalnok volt: mindig a magasabb állású személyiségek értékrendjéhez igazodott, létének legfőbb értelmét abban látta, hogy a rangban felette állók elismerését kivívhassa.
Anton Pavlovivs Csehov (1860-1904) A csinovnyik halála
Csehov elbeszéléseiben a társadalmi viszonyok, fonákságok bemutatása kerül középpontba.
Csehov a novella műfajának megújítója. A valóság ábrázolására újszerű technikát alkalmazott:
– nincs mozgalmas cselekmény, röviden ír le egy élethelyzetet
– a hangulat megragadására törekszik
– elbeszélései rövidek, nincs részletező leírás, közvetlen jellemzés
– a szereplőket beszéltetéssel vagy cselekedeteiken keresztül jellemzi
– az író keveset beszél, a szereplők viszont sokat > ez az új elbeszélő technika, amit Csehov alkalmaz.
– a szereplők hétköznapi emberek, alig történik valami, valójában azonban lelki életükben komoly konfliktusok zajlanak le.
– a szereplők legtöbbször tragikomikus alakok, a tragikum komikus színezettel groteszk formában jelenik meg. Az író előadásmódja ironikus, és gyakran részvéttel teli, együtt érző, tehát eltérően a realista íróktól, nem tárgyilagos a hangneme.
– célja kigúnyolni a rendet, mely ostoba, mechanikus módszerekkel kategóriákba sorolja az embereket és félig rabszolgafüggőségbe helyezi őket egymással.
– a komikus felszín azonban tragikus mondanivalót takar: az elfelejtett emberi méltóságot. > Ezért nem tudunk önfeledten nevetni ezeken az elbeszéléseken.
– A csinovnyik Csehov szerint az orosz társadalom fonákságai miatt annyira összezsugorodik a rang előtt, hogy megszűnik embernek lenni.
A csinovnyik halála című elbeszélés (1883)
Főhős: Ivan Dmitrics Cservjakov, szintén egy olyan méltóság nélküli emberke, aki számára a rang jelenti a legtöbbet. A bürokratizmus szelleme hatja át cselekedeteit, gondolatait és érzéseit. (Neve is beszélő név: „féreg”.) Csehov nem jellemzi közvetlenül hősét, külsejét sem mutatja be. Lelki állapotát cselekedeteiből, beszédéből ismerjük meg.
Cselekmény: Ivan Cserjakov, egy hagyatéki végrehajtó egy színházi előadás alatt az előtte ülő államtanácsos fejére tüsszent. Ez persze nem bűn, Cs-nak mégis óriási bűntudata támad. Bocsánatkéréssel zaklatja az államtanácsost, aki végül kidobja. A csinovnyik hazamegy és meghal.
Értelmezése: Az író nem a torz jelenséget mutatja be, hanem a következményeként deformálódott lelkű áldozatot. Attól, hogy ő, a hagyatéki végrehajtó, a színházban előtte ülő Brizzsalov államtanácsosnak, főtisztviselőjének a fejére tüsszent, összetört, boldogtalan ember lesz. Cservjakov a tüsszentést összefüggésbe hozza a társadalmi ranggal, a beosztással, és riadt képzeletében ez az ártatlan élettani megnyilvánulás szörnyű bűnné terebélyesedik: egy magasabb állású személynek okozott kellemetlenséget. Életét megtöri ez a természetes emberi dolog, gondolataiban a tüsszentés a leköpés szinonimájává válik.
A főhős halálának kiváltója az, hogy ismételt bocsánatkéréseivel – melyet túlzott tekintélytisztelete vált ki – tényleg feldühíti, magára haragítja a tábornokot és az mérgesen kidobja. A tábornok viselkedése teljesen természetes és emberi, érthető a felháborodása. Csehov a csinovnyik számára nem ad felmentést, nevetséges figuraként ábrázolja, akinek a halála tragikomikus. Cservjakov nem a vétsége miatti lelkifurdalásba, a képtelenségig felnövesztett rettegésbe halt bele, hanem abba, hogy olyan tettet követett el, amelyet egy magas állású személyiség nem helyeselt, kiváltotta egy főtisztviselő ingerült haragját. Ez ugyanis összeférhetetlen a csinovnyik léttel, így megszűnik csinovnyiknak lenni, összeomlik.
Hangnem: Csehov humora megnevetteti ugyan az olvasót, mégsem vált ki igazi jókedvet, derűt belőle: a kacaj összemosódik a megdöbbenéssel és keserűséggel. Így lesz groteszk hatású a novella.
Lev Nyikolajevics Tolsztoj (1828-1910) Ivan Iljics halála
Szereplők:
Ivan Iljics Golovin – törvényszéki bíró
Proszkovja Fjodorovna Golovina – a felesége
Ivan Jegorovics Sebek, Fjodor Vasziljevics, Pjotr Ivanovics, Schwarz – Golovin munkatársai
Geraszim – Ivan Iljics inasa
Szokolov – Ivan Iljics inasa
Lizanyka – Golovin lánya
Pása – Golovin fia
Petriscsev – Lizanyka udvarlója
A nem művészi korszak terméke, Tolsztoj világképének egyik összefoglaló műve.
Téma: Tolsztojt a 80-as években főként az a kérdés foglalkoztatta: Hogyan kell élni? Mi az élet értelme?
Szerkezete:
1.) Ivan Iljics életének értékelése és megmérettetése halála után, szűkebb és tágabb környezetének reakciója.
2.) Ivan Iljics életének emelkedő szakasza; eljutás karrierje csúcspontjáig.
3.) A zuhanás, a szenvedés és a halál.
Cselekmény: Mint szentpétervári törvényszéki bíró, egy családos ember gondtalan életét éli, míg egy napon egy függöny felakasztása közben elesik és rejtélyes hasi fájdalma támad. Az eleinte jelentéktelen fájdalom lassan kínzóbbá válik. A hosszas orvosi kezelés nem használ, a tünetek egyre súlyosabbak lesznek, míg végül Ivan Iljics szembe kell, hogy nézzen a megfoghatatlan, ismeretlen, biztosan közeledő halállal.
Értelmezése: A mű tételmondata: “Ivan Iljics élete egyszerű, mindennapi és iszonyú volt”. A főhős életét az elvárások és megszokások értékrendje alapján alakította. Magánélete, hivatali pályája a megfelelésre épült. Amikor ez az életforma elér a csúcspontjára, fordulat következik. A létráról, mint magaslati pontról leesve beüti az oldalát. A harmadik rész az egyre erősödő szenvedés a kisszerű, rossz értékrendű életért. Ivan Iljicsnek magának kell rájönnie, hogy rosszul élt, s fel kell ismernie az új értékrend fontosságát. Ivan Iljics meg van róla győződve, hogy nem érdemli meg lassú kínjait, hiszen helyesen élt, tehát a halálnak, ha jönnie is kell, gyorsnak és fájdalommentesnek kellene lennie. Állapota beárnyékolja felesége gondtalanságát, aki nem vesz tudomást annak súlyosságáról, továbbra is estélyekre és operába jár, s úgy kezeli Ivan Iljicset, mintha csak lábadozna – ahelyett, hogy elfogadná, hogy férje haldoklik. Emiatt Ivan Iljics meggyűlöli saját családját, Geraszim nevű szolgájánál keres lelki nyugalmat, aki fáradhatatlanul szolgálja őt és mindvégig mellette van. Geraszimot nem rémíti a halál gondolata, képes együtt érezni és nem menekül egy haldokló társaságától. Ivan Iljics tisztelni kezdi őt és elbizonytalanodik, ő maga rendes ember volt-e egész életében.
Ha eddig ő ítélkezett mások felett, most egy felsőbb bíró jóváhagyásával önmaga felett kell ítélkeznie. Utolsó napjai megvilágítják számára e kérdést és megmutatják a különbséget hiú, felszínes, félelmekkel teli, és egy valóban helyesen élt élet között, mely mentes az előbb leírt tulajdonságoktól és képessé teszi az embert a szánalomra és együttérzésre is a szenvedők iránt. Életének utolsó, kiteljesedett pillanatában többé már nem gyűlöli családját, hanem sajnálja őket, mint szenvedőket, akik képtelenek másként élni, mint képmutatásban. „Milyen boldogság!” – szól utoljára, és meghal.
Élete végén jön rá, hogy a dolgokat az élők szerint kell intézni, s a szeretet jegyében kell élni. A felismerés egybeesik a halál pillanatával.