Csokonai kollégiumi diákévei és kicsapatása
Csokonai Vitéz Mihály (1773-1805) ízig-vérig debreceni költő. E városban született a család Hatvan utcai házában. 1780-1795 között a Kollégium diákja volt, majd kicsapatása után az országot járva többnyire egykori partikulájában tanári állást kapott, majd 1800-ban visszatért Debrecenbe, s utolsó éveiben édesanyja Darabos utcai házában húzta meg magát. A Hatvan utcai temetőben helyezték örök nyugalomra.
Csokonai zseniális elme volt, már gyermekfővel tökéletesen írt és verselt. Kollégiumi évei alatt elsajátította az olasz, francia, német és görög nyelvet. 1790 körül iskolatársaival a kollégiumi tanulókörök, a kollációk (tanulókörök) mintájára nyelvművelőkört alapított, a későbbi önképzőkörök ősét. Poétikai gyakorlatra szánt verseivel egész füzetet írt tele (Zöld kódex). Préceptorai, Fodor Gerzson, Háló Kovács József és Budai Ézsaiás felismerték és értékelték tehetségét, kedvezményekben részesítették: szabadon verselhetett, társainál egy órával később mehetett iskolába, sőt felsőbb tanulóként a teológiai tárgyak alól fel is mentették. Csokonai beváltotta a hozzá fűzött reményeket, s az 1790-es évek első felében már érett műveket alkotott (Az estve, Szegény Zsuzsi a táborozáskor, Békaegérharc). Kapcsolatba került a verselgető hadházi orvossal, Földi Jánossal, s ő ismertette meg Kazinczy Ferenccel. Az ő hatásukra emelkedett költészete gyorsan a diákköltészet átlaga fölé.
Csokonait Szilágyi Gábor professzor javaslatára 1794-ben a poétai osztály köztanítójává nevezték ki. Ő rousseau-i elvek alapján nevelte diákjait; botanizálás ürügyén gyakran a természetben tartotta óráit. Egyik alkalommal diákjai a Nagyerdőn egy gúnydallal megsértették a magánéleti botlása miatt elhíresült Szilágyi Gábor professzort, aki panaszt emelt az iskolai törvényszéknél, a sedesnél. Csokonai fegyelmi ügyét a sedes 1794. December 17-én tárgyalta, miután december 6-án a templomlátogatás elmulasztása és a diákjaival a tanteremben folytatott mulatozás miatt már enyhébb büntetésben részesült. Ugyanezek a vádpontok most is megismétlődtek, megtoldva a nagyerdei incidenssel. Az ülés másnap folytatódott, majd a december 19-én meghozott ítélet Csokonait elmozdította préceptori állásából és tíz legénnyel, lejjebb helyezte a diákok rangsorában. Ezen kívül a sedes felkérte Csokonait, hogy levélben kövesse meg a sértett professzort, aminek Csokonai eleget is tett, elismerve, hogy enyhe büntetést kapott. Abban, hogy az ügy elsimulni látszott, nem kevés szerepe lehetett Csokonai külső támogatóinak. A sedes december 17-19-i ülésein ugyanis az egyháztanács ötfős küldöttséggel képviseltette magát, ami általában csak a legsúlyosabb esetekben esett meg.
Csokonai, megszabadulva a köztanítói hivatal napi terheitől, 1795 első hónapjaiban megfeszítve dolgozott. Befejezte Gerzson című bohózatos színdarabját, amelyet diákjai be is mutattak. Ilyen lehetőséget a színjátszástól idegenkedő puritán ízlésű Kollégiumban korábban nem kapott egyetlen diák sem. Úgy tűnik tehát, hogy az iskola gyorsan napirendre tért Csokonai botlása fölött. A tavaszi hónapokban azonban Csokonai alig mutatkozott a Kollégiumban. Kiskunhalasi húsvéti legációjából nem tért vissza Debrecenbe, sőt a pünkösdi legációjából sem. Feltételezések szerint Pesten is megfordult, s a Vármezőn talán végignézte Martinovics Ignác és társai kivégzését. A rábízott legációs pénzzel is csak késve számolt el, s amikor újra megjelent Debrecenben már nem viselte a diákság kötelező viseletét, a tógát, jelezve, hogy nem érzi magát a Kollégium kötelékébe tartozónak. Ügyét a sedes végül távollétében zárta le június 20-án, miután néhány nappal korábban az iskola törvényeivel ellenkező módon, magyar nyelven engedély nélkül tartott búcsúbeszédet az ifjúság előtt.
A sedes, melynek ülésén az egyháztanács képviselői már nem vettek részt, Csokonai ügyében a lehető legsúlyosabb határozatot hozta:
Mivel a diákságot otthagyta, most már… minden tanulói jogból kizárandó.
Most már semmi bizonyítványt vagy ajánlást a Kollégiumtól nem kap.
Minthogy félni lehet, hogy nézeteinek szélesebb körben való terjesztésével a fegyelem tekintélye még többek előtt csökken, el kell tiltani a Kollégiumba való belépéstől, s meg kell tiltani a diákoknak minden vele való beszélgetést vagy érintkezést.
Ma már tudjuk, hogy Csokonai korában a fenntartó Tiszántúli Egyházkerület hozzájárulása nélkül nem lehetett diákot kicsapni a Kollégiumból. Valami miatt tehát korábbi támogatói (köztük a nagy tekintélyű főbíró, Domokos Lajos is) megvonták Csokonaitól a bizalmat. Hogy az érintettek egyszerűen megelégelték-e sorozatos mulasztásait és a Kollégiummal szemben tanúsított egyre provokatívabb magatartását, vagy mint ahogy egyesek sejtik, valóban kapcsolatban állt a Martinovics-féle összeesküvéssel, s ezért akart tőle megszabadulni az intézmény, ma már nemigen lehet megállapítani. Annyi azonban bizonyos, hogy az ügyben Csokonait egészen fölmenteni nem lehet, hiszen sorozatosan megsértette azokat a törvényeket, amelyeknek a felsőbb tanulók sorába lépve az intézmény gyakorlata szerint önként vetette alá magát. Ugyanakkor némileg az is érthetetlen, hogy a Kollégium, amely ismerte és elismerte diákja rendkívüli tehetségét, botlásai ellenére is, miért nem adott neki legalább az elvégzett tanulmányok igazolásáról bizonyítványt, ahogy azt ilyen esetben másokkal általában megtette.
Mit köszönhet Csokonai költészete a Kollégiumnak?
Az iskolai versírás kezdettől fogva meghatározó szerepet játszott a Debreceni Kollégiumban. A kollégiumi versíró gyakorlat elsősorban a poétika-oktatás (mai gimnáziumi 9. Osztály) keretében történt. A poétikai osztály préceptorává (köztanítójává) a Kollégium professzorai minden évben az arra legalkalmasabb nagydiákot nevezték ki. Ez a gyakorlat egészen a XIX. Század közepéig élt Debrecenben. Így került ebbe a hivatalba 1794-ben Csokonai Vitéz Mihály is. Hogy a poétikai osztály diákjainak milyen feladatokat kellett megoldaniuk, arról nagy költőnk ránk maradt diákkori zsengéi tanúskodnak. A deákos versgyártás nyomait még Csokonai későbbi nagy versein is megfigyelhetjük.
A poétikai feladatok alapvetően két műfaj köré csoportosultak. Az egyik a szentencia, azaz bölcs gondolatok kifejtése egy megadott kérdéssel kapcsolatban. A másik a pictura, azaz valamilyen természeti jelenség, napszak vagy emberi magatartásforma leíró bemutatása. Csokonai érett verseiben is valóban a gondolati és a leíró költészet elemei váltakoznak, az iskolai hagyományoktól tehát érett költőként sem igyekezett megszabadulni. A két elem váltakozó előfordulását Az estve című korai (még a kollégiumi tanulmányok idején született) költeményében figyelhetjük meg.
A kéziratos diákköltészet a poétika-oktatás térvesztésével a XIX. Század első felében hanyatlásnak indult, de az ekkor kibontakozó irodalmi önképzőkörök és diákújságok révén nyomokban a XX. Századig továbbélt. Művészi értékeit tekintve nem volt igazán nagy költészet, de helyzetéből következően sajátos hidat alkotott a klasszikus európai és az ösztönös népi ízlés között. Jelentősége nem utolsósorban abban áll, hogy ösztönzéseket adott számos későbbi jeles költőnknek. A versírás kollégiumi gyakorlatát és az alkalmi költészetet Csokonain kívül más debreceni neveltetésű költők is ismerték és gyakorolták, így a XVIII. Században Fazekas Mihály, a XIX. Században pedig Kölcsey Ferenc és Arany János.
A debreceni diákköltészet fénykora a XVIII-XIX. Század fordulójára esik. Az iskolai versíró gyakorlat mellett ennek a költészetnek ekkorra egy másik változata is megerősödött, az úgynevezett alkalmi költészet. Az e tárgykörbe tartozó verseket a diákok saját szórakoztatásukra vagy valamilyen jeles alkalomra készítették. Régi hagyomány volt ugyanis Debrecenben, hogy temetésre énekes diákokat hívtak a város polgárai, de szívesen látogattak el esküvőre, keresztelőre, névnapra, disznótorba is egy-egy alkalmi költeménnyel. Szolgálatukért természetesen alamizsnát kaptak. Így jött létre az évszázadok során a sírversek, a névnapi, születésnapi, lakodalmi köszöntők műfaja. Alkalmi verseket Csokonai is szép számmal írt diákkorában, de későbbi költészetén is megfigyelhető hatása. Halála előtt írt utolsó nagy gondolati verse, A lélek halhatatlansága, temetési búcsúztató versként készült.
Csokonai-kultusz a Kollégiumban
A Debreceni Kollégium Csokonainak nemcsak kitaszító, hanem visszafogadó iskolája is lett. Az intézmény először is nem vette szigorúan a sedes döntését, hiszen tudjuk, hogy a költő Debrecenbe való visszatérése után a Kollégium több diákja is tartott Csokonaival baráti kapcsolatot. Voltak köztük olyanok, akik egyenesen Csokonai miatt jöttek át Csurgóról Debrecenbe tanulni. A rézmetsző diákok saját pénztárukból anyagilag is támogatták az anyagi gondokkal küszködő költőt. Temetését egykori tanítványa és későbbi életrajzírója, a Kollégium éppen hivatalban lévő széniora, Domby Márton intézte, s azon a tiltás ellenére, különösebb következmények nélkül részt vett a diákság jelentős része, sőt a professzorok többsége is. A Debrecenben gyorsan kialakuló Csokonai-kultusznak is a Kollégium lett a melegágya. 1823-ban került az alkotó jóvoltából a Kollégium könyvtárába Ferenczy István márványból készült Csokonai-mellszobra, amely ma az Iskolatörténeti Múzeum egyik ékességi. A szobor alkotója, aki debreceni diák korában a rézmetsző diákoknak is segédkezett, egy légiesen finom, erősen idealizált Csokonai-arcot álmodott bele a fehér kararai márványdarabba. Talán ebben gyökerezik a kicsapott diáknak a következő évtizedekben a romantika jegyében kibontakozó kultusza. A századelő kéziratos diákirodalma nagy számban tartalmaz Csokonai-versmásolatokat vagy –utánzatokat. Az 1830-as években a Csokonai-síremlék felállítására történő közadakozást is a Kollégium diáksága kezdeményezte, s abban élen is járt. S végül a későbbi kollégiumi önképzőkörök és a Kántus is kiemelkedő szerepet vállaltak a Csokonai-hagyomány ápolásában. A Kollégium ifjúsága még ma is évente egyszer elzarándokol a költő sírjához. Nincs még egy magyar költő, akinek szülőhelyén kiteljesedő kultusza máig hatóan olyan erős lenne, mint a Csokonaié.