Amikor a császári hatalom vereségével lezárult az invesztitúra-harc, a nagypolitika súlypontja Franciaországba került át, s ettől kezdve az európai helyzetet az angol-francia viszony határozta meg.
1. A 100 éves háború (1337-1453)
Közvetlen oka az volt, hogy III. Edward angol király (1372-77), aki Szép Fülöp unokája volt, bejelentette igényét a francia koronára. A franciák azonban Valois VI. Fülöpöt koronázták meg (1328-1350). A háború kirobbanásának azonban ennél mélyebb gyökerei voltak.
Az egyik fő probléma a francia királyoknak az a törekvése volt, hogy az ország területének minél nagyobb része fölé kiterjesszék főségüket. Ez az angol királyokat Aquitánia hercegeként érintette. A terület felett egyre nagyobb fennhatóságot igénylő francia királlyal szemben újra meg újra fegyveresen kellett fellépniük jogaik védelmében.
(III. Merész Fülöp és IV. Szép Fülöp alatt a francia királyság terjeszkedési igénye már túllépte a szűken vett francia határokat, a francia uralkodók Nagy Károly örököseinek tekintették magukat. Fő törekvésük Flandria megszerzése volt. Flandria textilipari központjai a nyersanyagot az angol juhtenyésztőktől szerezték be. Az angol király, I. Edward (1272-1307) fegyveresen lépett fel országa gazdasági érdekeinek védelmében. Az 1294-1297 között vívott háborút végül Franciaország nyerte meg. Az angol és a francia királyság hatalmi érdekei azonban továbbra is szembenállást eredményeztek, így a trónöröklés problémája csak alkalom volt a háború kirobbantására.)
A háborúban mindkét fél szövetségeseket keresett. A háború először sorozatos angol győzelmeket hozott. 1341-ben az angolok megszállták Bretagne egy részét. Ezután következett 1346-ban a Crécy melletti ütközet. 1347-ben az angolok bevették Calais-t. 1355-ben az angolok akadálytalanul nyomultak előre egészen a Loire-ig. Ezután 1356-ban Poitiers-nél megsemmisítő csapást mértek a francia király (Jó János) seregére, és magát a francia királyt is fogságba ejtették.
A sorozatos vereségek, az uralkodó fogságba esése, a súlyos adóterhek, a háború és a pestis pusztításai Franciaország népét végső elkeseredésbe kergették. Viharos társadalmi mozgalmak bontakoztak ki, a párizsi polgárok élére pl. Etienne Marcel állt, a parasztok pedig a Jacquerie néven ismert felkelést robbantották ki 1357-1358-ban.
1360-ban az angolok és a franciák békét kötnek (Brétigny-ben): az angolok szuverén joggal megszerezték Aquitániát, Gascogne-t, Poitou-t és Calais-t, ami azt jelentette, hogy megszakadt köztük és a francia király között a hűbéri viszony. Emellett III. Edward a fogságba esett francia királyért 3 millió aranytallér váltságdíjat is követelt. Cserébe lemondott a francia korona iránti igényéről.
A helyzet akkor fordult meg, amikor 1364-ben V. Bölcs Károly került a francia trónra (1364-1380). 1369-ben kiújult a háború. A külpolitikai körülmények Franciaországnak kedveztek. 1372-ben a franciák La Rochelle előtt legyőzték az angolokat, és ezzel megtörték Anglia tengeri hegemóniáját. A háborúnak ezt a szakaszát 1375-ben a pápa közvetítésével megkötött fegyverszünet zárta le.
Az angol-francia küzdelem azonban egyik országban sem jelentett békét és nyugalmat. Angliában III. Edward után unokája, II. Richárd került a trónra (1377-1399). A század közepétől Anglia belső problémái megnövekedtek. A jobbágyok egyre nagyobb hányada került szerződéses, pénzbeli kötelezettségekkel járó bérlői viszonyba földesurával. Ebben a helyzetben érte Angliát a pestis 1348-ban, amelynek 18 hónapos pusztítása után a 4 milliós lakosságból 2-2,5 millió maradt meg. A megfogyatkozott lakosságot az állam keményen adóztatta. Mindezek következtében széles visszhangra találtak az oxfordi Wycliff nézetei. Nála is tovább ment John Ball, aki a nagy tömegek előtt mondott prédikációiban az evangéliumi egyenlőség elvén alapuló, egyenjogú és szabad emberekből álló ideális társadalom képét rajzolta fel.
1381 nyarán Délkelet-Angliában fegyveres felkelés robbant ki , amelynek élére Watt Tyler állt. Londonba 20 000 fős parasztsereg érkezett. A királyhoz eljuttatott petíciójukban (folyamodvány) jobbágyfelszabadítást követeltek. II. Richárd tárgyalásokat kezdett a felkelőkkel, ígéretet tett a követelések teljesítésére, és a békében elvonulóknak királyi kegyelmet biztosított. Tyler azonban nem tágított. Mintegy 10 000 hívével Smithfield-nél ismét találkozott a királlyal. Fenyegető magatartásától az uralkodó kísérete megriadt, London polgármestere pedig orvul leszúrta a parasztvezért. A londoni események hatására országszerte tömegmozgalmak bontakoztak ki, amelyek felett a királyi katonaság csak lassan tudott úrrá lenni. A felkelés bukása ellenére a következő nemzedék megélhette a jobbágyi kötelékek feloldódását, a személyi függés jogi megszűnését. Az angol társadalomban a parasztság és a polgárság rétegeiből széles középréteg alakult ki.
Franciaországban más jellegű, de hasonlóan súlyos problémák okoztak nyugtalanságot. Kiéleződnek az ellentétek Franciaország és Burgundia között.
1415-ben – a kiújult francia -angol háborúban Franciaország helyzete kritikussá vált. Ekkor lép fel egy 17 éves francia parasztlány, Jeanne d’Arc. Az angolok ekkor már Orleans-t ostromolták. Jeanne 1429-ben felmenti Orleans-t. Megfordult a francia háborús hangulat. (Jeanne d’Arc 1430-ban a burgundiak fogságába esett, akik 80 000 fontért eladták az angoloknak, s mivel nem volt hajlandó látomásait a sátán művének tulajdonítani, a francia papokból álló bíróság 1431-ben máglyahalálra ítélte. 1920-ban szentté avatták az Orleans-i Szüzet). A franciák példátlan egységben sorakoztak fel az új király, VII. Károly mellett.
VII. Károly pénzügyi és hadi reformokat vezetett be. A franciák visszafoglalták Párizst, majd végleg kiszorították az angolokat. A százéves háború 1453-ban francia győzelemmel zárult, csak Calais maradt angol kézen 1558-ig.
2. Anglia a 100 éves háború után
Angliában a 100 éves háborút követő időszakban újabb, ezúttal belső háborúskodásra került sor, amelyet Rózsák Háborújának neveztek, mivel a szembenálló felek – a York és a Lancaster hercegi családok – a fehér, ill. a vörös rózsát választották jelvényüknek. A Rózsák Háborúja 1485-ig tartott. A küzdelmekből végül Tudor Henrik került ki győztesen. Ez a férfi családi kapcsolatban állott a Lancaster-házzal. 1485-ben került sor Tudor Henrik és III. Richárd között a döntő ütközetre Bosworth-nél. A csatában III. Richárd elesett, a Tudor-dinasztia első uralkodója pedig VII. Henrik néven ült a trónra.