Történelem érettségi

A Stuartok uralma, az angol polgári forradalom időszaka

1. A Stuart-abszolutizmus időszaka (1603-1640)

1603 márciusában meghalt I. Erzsébet, de a trónöröklés simán ment. VI. Jakab skót1 király – a Tudor VII. Henrik leányági leszármazottjaként – ellenállás nélkül vehette át Angliában is a hatalmat (1603-1625). A két ország között perszonálunió jött létre, külön-külön saját parlamenttel, törvényekkel és önálló nemességgel.

Az angol abszolutizmus lehetőségei erősen korlátozottak voltak. Az adó és a hadsereg megszavazása a parlamenten múlott.

Jakab uralkodása első évei a belső és külső béketeremtéssel teltek el. 1603-ban az ír felkelés zárult le, 1604-ben pedig a Spanyolországgal 1588 óta folyó háború.

1605-ben volt az ún. lőpor összeesküvés, melyben a királyt az alsó- és felsőházzal együtt akarták felrobbantani katolikus merénylők, mint később kiderült, spanyol támogatással. A merénylet sikertelen volt.

Az angol király és a parlament viszonylagos egyensúlya Jakab idején összeomlik. A parlament nem volt hajlandó segélyt megszavazni. Ráadásul a kegyenceket is gyűlölték.2

1613-ban Jakab lánya, Erzsébet nőül ment Frigyes pfalzi választófejedelemhez, aki a Protestáns Unió vezető alakja volt. (30 éves háború). Jakab cserbenhagyta vejét. A parlament csak a Spanyolország elleni háborúra volt hajlandó adót megszavazni, a király azonban – miután ismét feloszlatta a törvényhozást – éppen azon fáradozott, hogy fia, Károly és egy spanyol infánsnő között dinasztikus házasságot hozzon létre. Ez kudarcot vall, és az 1624-es negyedik parlament megszavazta a Spanyolország elleni háborúhoz szükséges összeget. Amikor 1625 elején Jakab meghalt, valójában már Károly kormányzott, úgyhogy ismét egy zökkenőmentes váltás következett be a trónon.

I.Károly (1625-1649) felesége mégis egy katolikus lett, Marie Henriette, XIII. Lajos testvére. Cserében viszont az utolsó franciaországi hugenotta erőd, La Rochelle ellen kellett volna segítséget nyújtani, illetve biztosítani a katolikusok vallásszabadságát Angliában. Ez már sok volt az 1626-os Károly alatti második parlamentnek, és annak ellenzéki vezetője, Sir Eliot éles támadást intézett Károly hű embere, Buckhingham ellen.

A parlament és a király egymásnak feszülése az 1628-29-es „makrancos vagy engedetlen parlament”-en következett be, melyen a törvényhozás elfogadta a Jogok Kérvényét3 (Petititon of Rights). Tartalma: a parlament hozzájárulása nélkül nem lehet adót szedni, továbbá, hogy a polgárok személyes szabadsága sérthetetlen, és megfelelő indok nélkül nem lehet senkit se letartóztatni, sőt tiltakozott a katonai beszállásolás, a hadi törvények ellen4.

Majd meggyilkolják Buckinghamet, és újabb parlamenti vitákat követően a király 1629-ben ismét bezáratta a törvényhozást. Ezt 11 éves parlament nélküli kormányzás követte.

Károly új támasza William Laud, London püspöke (később Canterbury érseke) és Sir Thomas Wentworth lett, aki később Írország kormányzójaként „kiérdemelte” a „zsarnok fekete Tom” nevet. Sir Eliot börtönben halt meg.

Károly rossz szelleme Buckingham halálát követően a királyné lett, akinek a védelme alatt fokozatosan „divatba jött” az udvarnál a katolicizmus.

A király legfőbb gondja azonban továbbra is a pénztelenség volt. Alkalmi adókból tartotta fenn kormányzatát. Az adómegtagadók aránya évről évre nőtt. S közben Skóciában is egyre súlyosabb helyzet alakult ki.

1637-ben ugyanis Károly úgy döntött, hogy Skóciában is bevezeti az anglikán imakönyvet, amire valóságos nemzeti ellenállási mozgalom lett a válasz. A skótok „nemzeti egyezséget” kötöttek, hadsereget toboroztak, és 1638-ban akkor nyomultak be Észak-Angliába, amikor Károlynak a legkevesebb pénz állt rendelkezésére. Nem volt más választása, össze kellett hívnia a parlamentet.

Az 1640. ápr.-ban összeülő „rövid parlament” a skótokkal szimpatizált. A feloszlatást követően az ellenzék vezetőit, köztük John Hampdent és John Pymet letartóztatta a király. A skótkérdés azonban továbbra sem oldódott meg, sőt a skót hadsereg Newcastle-t is elfoglalta. 1640. szept.-ben a főrendek tanácsa is a parlament újbóli összehívását javasolt az uralkodónak, aki októberben kénytelen volt a skótokkal megalázó békét aláírni.5 Nem maradt más választása tehát, mint a parlament újbóli összehívása.

2. Forradalom, polgárháború és köztársaság (1640-1660)

Az 1640. novemberében összehívott „hosszú parlament” kisebb megszakításokkal majd 20 évig ülésezett.

I. 1640-42: a parlamenti szakasz

Parlamenti határozattal az abszolutizmus gyűlölt figuráinak, Wentworthnek és Laudnak a vád alá helyezésével kezdődtek az események.6

Megszüntették a kiváltságos bíróságokat és szabadon bocsátották a vallási-politikai okok miatt bebörtönzött puritánokat.

Elfogadták, hogy a parlamentnek 3 évente üléseznie kell. A törvénytelenül kibocsátott kikötői vámokat eltörölték, a hajópénz kivetését érvénytelennek nyilvánították.

1641 nov.-ben a Wentworth vaskezétől megszabadult írek ismét felkeltek. Vita bontakozott ki arról a parlamentben, hogy királyi megbízott vezetheti-e az Írországba küldendő hadsereget. Megszületett a Nagy Tiltakozás c. vádirat, mely több mint 200 pontban sorolta fel a király bűneit. A király a szokásos eszközökhöz nyúlt, és fegyvereseivel le kívánta tartóztatni az ellenzék vezetőit, akik azonban a Cityben menedékre találtak. Károly elvesztette Londont, és 1642 januárjában kénytelen volt elhagyni fővárosát. Ekkor azonban már elkerülhetetlen volt a polgárháború.

II. 1642-1648: a polgárháború

A király követőit „gavalléroknak” (hetvenkedő tiszt) hívták. Az angol Cavalier szó a spanyol Caballeróra (lovag) utal.

A „kerekfejűek” a puritánok voltak, akik a rövid, kerekre vágott hajviseletükről kapták a nevüket, és azt hangoztatták, hogy a királypártiak külföldi, a spanyolok szolgálatába szegődött pápisták.

A királypárti oldalon – a főnemesség mellett – találhatunk olyan sikeres vállalkozói köröket is, akik gazdasági okokból az udvarhoz kötődtek.

A kerekfejűeket támogatta köznemesség (gentry), amelynek vállalkozó része a kerekfejű tábor vezető erejét adta. Ide tartoztak a yeomanek is.

A fejlettebb keleti és déli területek Londonnal az ellenzék, a kevésbé fejlett északi és nyugati területek pedig a király mellett álltak ki inkább. A legszegényebb paraszti és városi rétegek semlegesek maradtak, ami eleve megakadályozta az események túlzott radikalizálódását.

A polgárháború 1642. augusztus 22-én egy jelképes eseménnyel kezdődött, amikor a királyi hadsereg Nottinghamben felvonta a zászlót.

Míg a gavallér sereg kis létszámú, gyakorlott és meglehetősen fegyelmezett volt, addig a kerekfejűek hadereje a Londonban toborzott polgárőrségből állt, nagyobb létszámmal, biztosabb anyagi háttérrel, de gyakorlatlan katonákkal.

Az első csaták 1642-43-ban nem is hoztak döntést. A fordulat kezdete 1643-ban két esemény volt.

Szeptemberben a parlementiek Ligát és Szövetséget kötöttek a skótokkal, akiknek a serege 1644 jan.-jában átlépte a határt. Közben Oliver Cromwell „vasbordájú”-nak nevezett lovascsapatot szervezett. Ennek tagjai jól képzett, főleg independens harcosok voltak.

1644: Marston Moor, 1645: Nasebynél győzelem a királypárti seregek felett. 1646: Oxford elfoglalása (a királypártiak fő fészke).

A király a skótokhoz menekült, akik 1647 elején kiadták őt a parlamentnek, melynek erőin belük ekkor már nehezen beszélhetünk egységről. A puritánok presbiteriánusokra (konzervatívok) és independensekre (radikálisok) bomlottak. A vallási különbségen túl az volt az eltérés a puritánok két szárnya között, hogy a presbiteriánusok mindenképpen megegyezésre törekedtek a királlyal, míg az independensek nem mindenáron akartak egyezkedni.

1646 okt.-ben megszüntették a püspökségeket, amely intézkedés nyomán azok földjei áruba bocsáthatóvá váltak. A meghasonlott parlamentiek két tábora között vita robbant ki a polgárháború vélt befejezését követően, hogy mi legyen a hadsereg sorsa. Különösen a presbiteriánusok szorgalmazták a hadsereg feloszlatását oly módon, hogy Írországba küldjék őket az 1641 novembere óta zajló újabb felkelés leverésére. A hadseregen belül zendülés robbant ki, melyből Cromwell megerősödve került ki azzal, hogy a katonák oldalára állt. Hadseregtanácsot hoztak létre és kiáltványt adtak ki. Ebben megfogalmazták, hogy addig nem oszlik fel a hadsereg, amíg sérelmeiket nem orvosolják. A fogoly királyt a parlament felügyelete alól a hadsereg „védőőrizete” alá helyezték. Ezután 1647 aug.-ban megszállták Londont, majd 11 presbiteriánus vezetőt eltávolítottak a parlamentből. A király a zűrzavarban megszökik és a skótokkal kötött szövetséget.

1648 nyarán az országba benyomuló skótok Prestonnál vereséget szenvedtek immár Cromwelltől mint a puritán hadsereg parancsnokától.

Az independensek – a levellerekkel szövetségben – megszállták Londont, és 1648. dec.-ben Pride ezredes „megtisztította” a parlamentet (mintegy 100 presbiteriánus képviselőt távolított el). Ez lett a „csonka parlament”. A királyt bíróság elé állították és 1649. január 30-án kivégezték. Anglia köztársaság lett 1660-ig.

III. A köztársaság időszaka (1649-1660)

Anglia élén az Államtanács állt, amely a Csonka parlament tagjaiból lett kiválasztva. Cromwell leszámolt, ill. kiegyezett belső ellenfeleivel, majd megindult seregével az ír kérdést lezárni7.

A következő állomás Skócia volt. Cromwell 1650 szept.-ben benyomult seregével az országba, mert II. Károlyt, I. Károly fiát ott királlyá koronázták. Dunbarnél döntő győzelmet aratott. Egy évvel később a Közép-Angliába nyomuló skót csapatokat verte meg. Kialakult Nagy-Britannia.

1651-ben egy fontos törvény született, jószerével Cromwell egyetlen „fennmaradt” alkotása. Ez volt a hajózási törvény, mely kimondta, hogy a szigetországba csak angol hajók vagy a terméket előállító országok hajói szállíthatnak árut, kizárva ezzel a holland közvetítő kereskedelmet. Ennek következménye egy angol-holland háború volt 1652-54 között, amit sikerült Cromwellnek eredményes békével zárnia, Jamaica angol gyarmat lett.

III/1. A protektorátus időszaka (1653-1660)

1653-ban szétkergették a „csonka parlament”-et. Cromwell Lord Protectorként a saját kezébe vette az ország irányítását. A királyi palotába költözött és felségnek szólíttatta magát.

1654-ben kénytelen volt parlamentet összehívni, mely azonban nem volt hajlandó elismerni a hadsereg megnövekedett hatalmát, és új alkotmányt akart. Erre a Lord Protector 1655 elején feloszlatta, és egy kisebb királypárti felkelés ürügyén a katonai uralmat kiterjesztette. Angliát 11 körzetre osztották, mindegyik élén egy-egy teljhatalmú tábornokkal, akik személyesen Cromwellnek voltak felelősek. Lényegében katonai diktatúra jött létre. Azért csak lényegében, mert a parlamentet továbbra sem lehetett nélkülözni.

1658 elején Cromwell feloszlatta a parlamentet. Szeptember elején a teljesen magára maradt és elszigetelődött Lord Protector meghalt, de azzal a jogával élt, hogy utódát kinevezhette. Így lett legidősebb fia, Richard8 az utóda.

Bár az 1659 elején újra összehívott parlament elismerte, a hadsereg előtti tekintélye nyomába se jöhetett apjáénak.

Monck tábornok, a skóciai seregek parancsnoka, 1660 februárjában bevonult Londonba. A „csonka parlament” feloszlatását követően, 1648 végén kizárt presbiteriánus képviselőket visszahívták, majd áprilisban már csak presbiteriánus és királypárti képviselőkből álló parlament született, amelynek feladata a király visszatérésének az előkészítése volt. Visszaállították a felsőházat és II. Károly 1660. május 25-én visszatért Angliába.

3. Restauráció és dicsőséges forradalom (1660-1689)

  1. A restauráció időszaka

II. Károlynak (1660-1685) nagyon könnyű lett volna megszerettetnie magát. A léha, élvhajhász uralkodó azonban rosszul mérte fel a helyzetet. A királypártiak ugyan bosszút állhattak az I. Károlyt kivégző bíróság tagjain, és Cromwell holttestét is felakaszthatták, de ez még nem jelentette azt, hogy a parlamentben is megszerezték volna a hatalmat.

Az új király lehetetlennek tartotta a puritánokkal történő megegyezést, másrészt hitt abban, hogy visszaállítható az abszolutizmus. Ez utóbbi céljában maximálisan támogatta XIV. Lajos is.

Károly az anglikán egyház erősítésével a katolicizmust akarta visszacsempészni. A parlament ellenszegült, és 1673-ban törvényt alkotottt (Test Act), mely alapján minden állami és katonai alkalmazottnak kötelező volt egy katolikus hitelvekkel ellenkező hivatali esküt letennie. Ahogy II. Károly a katolicizmust erőltette, úgy keményedett a parlament ellenállása is. Károly a gyűléseket összehívogatta és feloszlatta különösebb eredmény nélkül, az ellene összeesküvőket kivégeztette. A parlamenten belül a radikálisok (whigek) és mérsékeltek (toryk) közti ellentéteket próbálta meg kihasználni. Ez utóbbiak hatalomra kerülésével történhetett meg, hogy a király 1685-ben bekövetkezett halála után a parlament elfogadta Jakabot9 Anglia trónján. Ez azért volt furcsa, mert akkor lépett katolikus király az angol trónra, amikor a törvények szerint egyáltalán nem vállalhatott volna hivatalt.

II. Jakab (1685-88) koronázásakor ígéretet tett, hogy a törvényeket tiszteletben tartja és meghagyja az anglikán egyház jogait. 1687-ben kiadott rendeletében a teljes vallási türelmet hirdette meg, ez egyben a Test Act teljes eltörlését is jelentette. Ez ellen már az anglikán püspökök is tiltakoztak, megijedve a katolikus királyság rémétől. Az új uralkodójelölt II. Jakab leányának (Máriának) férje, a holland Orániai Vilmos10 volt. Ő elfogadta a meghívást az angol trónra, és a „parlament szabadságának védelmében” 1688 őszén partra szállt Angliában. Ezzel véget ért a restauráció időszaka, s megkezdődött az utolsó szakasz.

  1. A dicsőséges forradalom

Vilmos seregei ellenállás nélkül jutottak Londonba. II. Jakab Franciaországba távozott, ahonnan többször is sikertelenül próbálta visszaszerezni trónját.

III. Vilmos (1689-1702) néven lett Anglia királya. A feltétel a Jognyilatkozat (Declaration of Rights) elfogadása volt, amely tulajdonképpen az angol alkotmányos monarchia játékszabályait határozta meg. Az alkotmányosságot az jelentette, hogy a parlament hozta a törvényeket, beleszólhatott az adószedésbe és a hadsereg fenntartásába. Évenként össze kellett hívni, és a képviselőket az ott mondottakért nem lehetett felelősségre vonni. Emellett kimondatott a bíróságok hivataloktól való függetlensége is. A Jognyilatkozatban a monarchiát az jelentette, hogy volt uralkodó, akinek joga a kormány kinevezésére és a hadsereg vezetésére korlátozódott. A kormányt a parlament legerősebb pártja alakította meg, és a parlamentnek is felelősséggel tartozott. A forradalom idején Angliában két párt alakult ki: a radikálisabbak (whig) és a mérsékeltebbek (tory) csoportja. A későbbiek folyamán a két párt váltogatta egymást a hatalomban, ami Angliának belső kiegyensúlyozottságot hozott.

1 Skócia 1560 óta presbiteriánus ország volt

2 A „csúcs” George Villiers, a későbbi Buckingham hercege lett, aki fiatalemberként – a rossz nyelvek szerint – felettébb intim viszonyba került az 50. éve felé közeledő királlyal.

3 Részévé vált az angol alkotmánynak

4 Ekkor már folyt a háború Franciaország és Spanyolország ellen, és La Rochelle felszabadítására gyülekeztek a csapatok Dél-Angliában.

5 Pénzelnie kellett az Észak-Angliában „ideiglenesen állomásozó” csapataikat.

6 1641 májusában, ill. 1645 jan.-ban kivégzésükre is sor került

7 Drogheda helyőrségét – 3500 embert – lemészárolt. Wexford lakóit kiírtották. Nem csoda, hogy Cromwell a mai napig a leggyűlöltebb angol név az írek számára!

8 Gúnyneve: „tönkrement Dick”.

9 A király buzgó katolikus öccse

10 Dédunokája a szabadságharcos Orániai Vilmosnak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük