Magyarország 1848-ban a forradalom során kivívta teljes belső (birodalmon belüli) önállóságát. Az uralkodó megszavazta az áprilisi törvényeket, ezzel az országnak ismét önálló országgyűlése lett, az országgyűlésnek felelős, önálló kormánya. Az ország területi épsége is helyreállt: Erdélyt újból egyesíthettük az ország többi részével. A Habsburg Birodalomhoz csak az uralkodó, a király személye kötötte az országot.
Azonban a Habsburgok ezt átmeneti állapotnak tartották. Szeptemberben fegyverrel akarták leverni a magyar forradalmat, s visszavonni az áprilisban kiharcolt engedményeket. Ettől (Jellasics horvát bán támadásától) számítjuk az 1848-49-es eseményeket szabadságharcnak.
A szabadságharcban 1849-ben sikerült megverni a Habsburg csapatokat, május 21-én Budát is sikerült visszafoglalni. Ekkor Kossuth-ék kimondták a Habsburg-ház trónfosztását, vagyis kinyilvánították az ország teljes függetlenségét.
Tehát:
– 1848 (48-as alapok): Teljes belső önállóság, de a Habsburg Birodalmon belül, Habsburg uralkodóval.
– 1849 (49-es alapok): Teljes függetlenség, szakítás a Habsburgokkal.
A Habsburgok (osztrákok) rájöttek, hogy egymaguk nem tudják leverni a szabadságharcot, ezért segítséget kértek az oroszoktól. Így 1849 nyarán a szabadságharc az orosz intervenció hatására elbukott (1849. augusztus 13. világosi fegyverletétel).
1. A megtorlás időszaka:
A szabadságharc leverése után Ferenc József császár Haynau tábornokot nevezte ki Magyarország helytartójának. Célja a bosszú, a megtorlás volt. Haynau uralmának mérlege több ezer tárgyalás, bírósági ítélet, 111 kivégzés. Köztük 1849. október hatodikán, Aradon 13 tábornok („aradi vértanúk”), illetve aznap Pesten Batthyány Lajos miniszterelnök.
2. A Bach-rendszer (1850-60)
Az európai felháborodás miatt Haynau-t 1850-ben leváltották. A rémuralom helyét abszolutista, elnyomó rendszer vette át Alexander Bach vezetésével.
A Bach-rendszer az álló katonaságra, az ülő hivatalnokságra, a térdeplő papságra és a csúszó-mászó titkosrendőrségre számíthatott.
Megszüntették a megyerendszert.
Erdélyt és Horvátországot elszakították, külön kormányozták.
Bevezették a cenzúrát, a hivatalos nyelv pedig a német lett.
Az osztrák polgári és büntetőtörvénykönyvet Magyarországra is kiterjesztették, bevezették az iskolakötelezettséget.
A magyar fél az elnyomásra a passzív ellenállással reagált. Ennek legfontosabb egyénisége, szervezője Deák Ferenc volt.
A passzív ellenállás célja az 1848-as állapot visszaállítása volt. Eszközei:
– a nemesség nem vállalt hivatalt,
– az adófizetés elkerülése, csak magyar termékek fogyasztása,
– a rendeletek kijátszása,
– szökevények, üldözöttek (honvédek) elrejtése,
– tartózkodás az osztrákokkal való mindenféle érintkezéstől.
A Bach-rendszer alatt azonban (a gazdaságban) voltak pozitívumok is. Megindult a polgárosodás, fejlődni kezdett a közlekedés, vasutakat építettek, megnőtt az agrártermékek exportja is. 1853-ban az úrbéri rendelettel gyakorlatilag újból létrejött a jobbágyfelszabadítás,s a földesuraknak anyagi kárpótlást adtak, államkötvények formájában.
3. A Kiegyezés előzményei:
A kiegyezéshez az kellett, hogy az osztrák fél engedjen elnyomó politikájából. Erre végül külpolitikai okok (katonai vereségek) kényszerítették.
Külpolitikai előzmények: a Habsburgok katonai vereségei (1859 solferinoi csata és 1866 köziggraetzi csata).
Belpolitikai előzmények: a passzív ellenállás évtizedeken át nehezen volt fenntartható. Emellett a kiegyezéshez kellett Deák programja is.
Ausztria egészen addig nem ült tárgyalóasztalhoz, amíg külpolitikai kudarcok nem érték.
a) Az első ilyen az 1859-es solferinói csata (vereség a piemonti-francia csapatoktól) volt, melynek nyomán a Habsburgok elveszítették Észak-Itáliában fekvő területeiket.
Így 1860-ban Ferenc József országgyűlést hívott össze, s kompromisszumos javaslattal állt elő. Ez volt az októberi diploma, melyben visszaállította a megyerendszert, helyreállította bizonyos kormányzati szervek működését, s a birodalom pénzügyeit, hadügyeit az új Birodalmi Tanács kezébe helyezte.
Ezt azonban a magyar országgyűlés nem fogadta el (nem engedtek 48-ból)!
A magyar fél jogszerűen követelte a 48-ban kivívott jogokat, mivel az ezeket tartalmazó áprilisi törvényeket az akkori uralkodó szentesítette.
Ferenc József következő javaslata az 1861 februárjában kiadott februári pátens volt, melyben a Birodalmi Tanácsot törvényhozó jogkörrel is ellátta volna.
De a magyar fél ezt sem fogadta el, ezúttal sem engedtek 48-ból (nagyon helyesen)!
b) Deák Ferenc „Húsvéti cikke”:
A császár 1865-ben újra összehívta az országgyűlést.
Deák Ferenc már az 1861-es országgyűlésen képviselőként a 48-as törvények mellett szállt síkra. A kiegyezési kísérleteket a Pesti Napló 1865. április 16-ai húsvéti számában megjelent cikke indította el (ebben lényegében közzétette a magyar egyezkedési ajánlatot).
(A kiegyezés létrehozásában Deák Ferenc köréhez csatlakozva gróf Andrássy Gyula is fontos szerepet játszott, és őt választották a kiegyezés utáni Magyarország miniszterelnökévé).
c) A königgraetzi csatavesztés:
1866-ban az osztrákok Königgraetz-nél csatát veszítettek a poroszokkal szemben, s ezzel eldőlt, hogy kiszorulnak a német egyesítésből. A kisnémet egység valósult meg Poroszország vezetésével. Ez jelentős külpolitikai kudarc volt Ausztria számára.
Az osztrákok így kénytelenek voltak tárgyalóasztalhoz ülni. Világossá vált, hogy a Habsburg Birodalom európai nagyhatalmi pozícióját csak Magyarország közreműködésével tarthatja meg.
A kiegyezés létrejöttében a legfontosabb szerep Deák Ferencé volt (Deák ezért „a haza bölcse”). A kiegyezés a ’48-as alapokon visszaadta hazánknak belső önállóságát, parlamentáris, felelős kormányzatát.
4. A kiegyezés (1867.):
A kiegyezés kompromisszumos megegyezés volt a Habsburg Birodalmat alkotó két legnagyobb nemzet, a magyar és az osztrák között. Az osztrák fél engedett a nyílt abszolutizmusból, a magyar oldal pedig a teljes függetlenségből (49-ből).
A kiegyezési törvény kimondta a két ország önállóságát (külön kormányokkal, parlamenttel), egyenlőségét, és megállapította az együttműködés módozatait, formáit is.
Tartalma:
Új állam jött létre Osztrák-Magyar Monarchia néven (élt: 1867-1918.).
Kétközpontú (dualista) állam jött létre.
A kiegyezés helyreállította a parlamentáris rendszert nemcsak Magyarországon, hanem Ausztriában is. Tehát mindkét fél önállóan (saját parlamenttel és kormánnyal) intézte a belügyeit.
Voltak közös (birodalmi) ügyek, melyek a közös védelem elvéből fakadtak: ezek a külügy, a hadügy, és a pénzügy voltak.
A közös ügyeket közös minisztériumok irányították, melyek költségvetését 60-60 fős delegációk szavazták meg (ezeket a két állam parlamentjéből választották).
Hadügy tekintetében a törvény elismerte az uralkodó régi alkotmányos fejedelmi jogait, és az egész hadsereg vezényletét az ő kezében hagyta. Csak a hadkiegészítés, újoncozás került az országgyűlés hatáskörébe.
A két állam között vámunió jött létre.
Közös lett a pénzrendszer, majd a jegybank is.
A két ország közti gazdasági kiegyezést 10 évente meg kellett újítani.
(A két állam között fennálló jogi kapcsolat az 1723-mas Pragmatica Sanctio-n alapult.)
Értékelés:
Bár Kossuth az emigrációból, illetve itthoni hívei erősen támadták, a kiegyezés lényegében reális kompromisszum volt.
Kossuth 49 vívmányaiból, vagyis a teljes függetlenségből nem akart engedni.
Deák ezt nem tartotta reálisnak. Deák a Habsburg Birodalmat olyan védőszervezetté akarta átalakítani, amely megadja a magyar nemzetnek azokat a járulékos, külső biztonsági tényezőket, amelyekkel az egymagában másként nem rendelkezik. Vagyis szerinte egy független Magyarország nem lett volna elég erős önmagában ahhoz, hogy egy nagyhatalmi (pl. orosz) nyomásnak ellen tudjon állni.