Az avantgarde határai: – 1910-es évek – 1930-as évek legeleje
– 2 nagy hullámban (1. ’10-es évek; 2. ’20-as évek)
Az avantgarde irányzatok azok a körülhatárolt esztétikai, filozófiai (politikai) nézetrendszerrel, programmal rendelkező áramlatok, amelyek az ember és ember, ill. ember és természet megváltozott viszonyrendszerére keresik a választ.
Jellemzők: – általában mozgalomszerűen alakítanak alkotó csoportot a művészek (vö. a szó jelentésével: „előörs”, „élcsapat”)
– összművészeti és nemzetközi jelleg
– nagyon heterogén irányzatok (egymástól is sokban eltérnek)
– egyetlen közös kulcsszavuk: az új – ennek létrehozását azonban nem egységesen képzelik el; vagyis 2 fő ágra bonthatjuk az avantgarde-hoz tartozó áramlatokat:
érzelmi-indulati jellegűek (formabontás jellemzi, célja a „terepteremtés” az új számára a régi lebontásával, „kiirtásával”) – ilyenek a futurizmus, expresszionizmus, Dada, szürrealizmus
intellektuális jellegűek (formaépítés jellemzi, célja közvetlenebbül létrehozni az újat) – ilyen a kubizmus és a konstruktivizmus
– tipikus műfajuk a kiáltvány (vmilyen programot hirdet meg benne, felszólító modalitásban; a „kiáltvány” kifejezés használata itt egyáltalán nem esetleges: gyakran politikai mondanivaló is kapcsolódik a mozgalomhoz (pl. a futurizmus olasz ágához a fasizmus, míg orosz ágához a kommunizmus)
– provokativitás, botránykeltés (az egyes irányzatok részletesebb tárgyalásánál látunk konkrét példákat)
A kubizmus
időben az első avantgarde irányzat („a művészet új korszakát jelenti”) – 1906-ban indul útjára Picasso Az avignoni kisasszonyok című festményével
kiindulási alapja: képzőművészetből (festészet: Picasso, Braque, Fernand Léger, Juan Gris) – ennek az lesz a következménye, hogy más művészeti ágban nem is nagyon terjed el (az irodalomban Guillaume Apollinaire kísérletezett a kubizmus meghonosításával, de jellemző, hogy az ő költészetébe is Pablo Picasso hatására került
a szó eredete: lat. „cubus” = „kocka” (ha szemügyre vesszük a Mohácsy-féle tankönyv Picasso-repróját, nem valószínű, hogy sokáig kellene magyarázni a kockával való összefüggést)
a festészetbeni törekvéseit Braque fogalmazta meg: a festészetnek nem az a feladata, hogy elmondjon egy történetet, hanem az, hogy megszerkesszen egy addig nem létezett képi valóságot (vagyis: a tapasztalatiságtól való elszakadás, a tudatra való közvetlenebb hatás szándéka fogalmazódik itt meg)
egyéb törekvései: – szinkretizmus (a tárgyakat egyszerre több nézőpontból, széttördelve, a síkra kiterítve ábrázolják)
– a színek mellőzése (azok csak illúziót, a valószerűség illúzióját keltik) – helyettük egyöntetű barnásszürkét, ill. annak árnyalatait használják
– leegyszerűsített síkformák
Konstruktivizmus
a (szürrealizmussal ellentétes) kubizmus egyik továbbfejlesztésének szokás tekinteni
a szó jelentése: „konstruálni” = „szerkeszteni”, „alkotni” (vagyis elveti a rombolást és a „rombolva alkotást” (formabontók))
törekvése: a kompozíciót szigorú mértani formákból felépíteni a síkban vagy a térben (ok: így lehet létrehozni a rendet, és a rend felsőbbrendű a káosszal szemben)
képviselői: – orosz alkotók a ’10-es, ’20-as években
(Kazimir Malevics – híres sorozata tiszta geometria (fekete négyzet fehér alapon, fekete kör fehér alapon stb., és az utolsó darabja: fehér négyzet fehér alapon, ami gyakorlatilag egy üres papír – ezzel kijelöli a festészet végpontját is;
Vladimir Tatlin – az ő nevéhez fűződik a funkcionalizmus („valódi anyagok valódi térben”), a „használható művészeti termékek” irányzata;
El Liszickij – szintén orosz konstruktivista)
– hollandok (leginkább a De Stijl (= Stílus) című lap és egyben művészi csoportosuláshoz kötődően – 1917-ben hozta létre Theo van Doesburg; a valóság rendetlen, ezért rendre van szükség;
a csoport legismertebb alkotója Piet Mondrian, aki csak függőleges és vízszintes vonalakból, ill. a 3 alapszínből (vörös, sárga, kék) állította össze képeit)
– németek (a Bauhaus („építőház”)-iskolához kötődően (1919-ben alapította Walter Gropius (1933-ig létezett) Weimarban (később Dessauba költözött);
igazi funkcionalizmus jellemzi („használható művészet”))
– magyar vonatkozások (Moholy-Nagy László – a konstruktivizmus egyik fő teoretikusa (elsősorban a Bauhaus-iskola hatott rá; Kassák Lajos – pályájának egy része szintén volt konstruktivista hatás alatt)
Futurizmus
a szó eredete: az olasz „futuro” = „jövő” szóból – egyértelműen egy múltat tagadó, csak a jövőre koncentráló irányzatról beszélhetünk
igazából azonban csak 2 országban bontakozott ki (ennek az oka: ez a 2 ország indult ebben az időszakban rohamos ipari fejlődésnek):
Olaszország
Oroszország
általános jellemzők és a futurizmus olasz ága
– Olaszországban a futurizmus 2 hullámban bontakozik ki (1909-1915. ill. 1915-1944. – a 2 hullámot a fasizmus felé vonzódásukkal lehet megkülönböztetni; a 2. hullámban ez egyre erősödik)
– fő ideológusa: Filippo Tommaso Marinetti – munkássága az egész futurizmust átfogja:
– 1909. február 11-én Marinetti egy kiáltványt tesz közzé a francia Le Figaro c. lapban (franciául, ami a későbbi olasz futurizmus nacionalista törekvéseinek tükrében meglehetősen furcsa)
– Marinetti halálával (1944.) „meg is szűnik” a futurizmus olasz ága
– elvük: a „futuró”-ra (vagyis a jövőre) kell koncentrálni → le kell rombolni az előzményeket
– ebből következőleg azokat a dolgokat tartják követendőnek, amelyek a jövőbe vezetnek (szerintük) – pl.: – a technika csodái (autó, repülőgép, általában a gépek – pl.: Marinetti: Óda a verseny-automobilhoz)
– a sebesség, a dinamizmus, a mozgás, lendület bűvöletében élnek (lásd pl. Boccioni rajzait a tankönyvben (A kerékpáros dinamizmusa))
– agresszivitás, harc, militarizmus (ti. a háború rombolja az eddigit, és helyette újnak ad helyet, változást hoz) – ez aztán a fasizmushoz viszi közel őket
– erősen mozgalmi jellegű – kiáltványokat hoznak létre, amelyben programjaikat hirdetik (ezzel új műfajt hoznak létre, a kiáltványt mint irodalmi közlésre alkalmas műfajt)
Kiáltványaik az élet minden területét igyekeznek átfogni (ezzel valójában Nietzsche Übermenschét ültetik át a gyakorlatba):
a.) irodalom: – a mondatszerkezet felrobbantása, a központozás és a nagybetűk elhagyása
– minden főnévnek asszociációs párt jelölnek ki, amelyek kölcsönösen egymást helyettesíthetik (vagyis tkp. metaforákat alkotnak): pl. ember = torpedónaszád; nő = tengeröböl; vers = ökölcsapás; jövő = háború stb.)
– az irodalom ötvözése más művészetekkel (pl. rajzokkal kiegészített írás) vagy tudományokkal (pl. a mondat matematizálása: Marinetti: Csata (súly+szag) c. írása)
b.) festészet: – az állóképszerű (hagyományos) festmények helyett a dinamika érzékeltetésére az egyes mozgási fázisokat egymásra kell festeni
– a festészetben nem a hagyományos témákat, hanem a gépek, a technika világát kell ábrázolni
c.) zene: – zajzene, amely kifejezi a technicizáltságot; a lágy dallamokat elvetik (kakofónia)
d.) étkezés: – a futuristák állást foglalnak a pastasciutta, az egyik legjellemzőbb olasz étel ellen, mivel szerintük az olaszok elpuhulása ennek (is) köszönhető
e.) öltözködés: – futurista divatot kívánnak teremteni
b.) Oroszországban:
közös vonás (a futurista „alapok”) az olasz ággal: újat produkálni és ezzel párhuzamosan a múltat elvetni („A múlt szűk. Az Akadémia és Puskin érthetetlen hieroglifák. Puskint, Dosztojevszkijt, Tolsztojt ésatöbbit ésatöbbit ki kell dobni a jelenkor Gőzhajójából.” – nem véletlen a jelenkor „gőzhajó”-ként való metaforizálása sem: a technicizált valósághoz mint a jövő legfontosabb jellemzőjéhez kapcsolódik a gőzhajó. Az idézet az orosz futuristák kiáltványából származik.)
szintén az olasz futurizmuséhoz hasonló törekvésük a hagyományos szóképzés, mondattan elvetése (helyettük abszolút önkényes szabályok, de elsősorban a hangutánzó szavakat részesítik előnyben; ez sem véletlen, nyilván a gépek hangját, zaját igyekeznek így tükrözni)
első korszakukban nem jellemzi őket semmiféle nacionalizmus (↔ olaszok), sőt inkább kozmopolitáknak nevezhetők
később a kommunizmus eszméjéhez csatlakoznak (1920 után pedig jobbára a konstruktivizmus programját veszik át – ez lényegében az orosz futurizmus végét is jelenti)
kiáltványuk: Pofonütjük a közízlést (1912.) – sugall ez is némi agresszivitást (vö. olaszok), de militánssá nem válik
képviselők: Burljuk, Krucsonih, Hlebnyikov, Majakovszkij (1914-től önálló lapjuk is van: Futuriszti, amelyben több futurista irányzat is egyesül (kubo-futuristák, egofuturisták stb.)
Dada (dadaizmus)
1916-1923-ig létezett igazán aktív mozgalomként (’23-ban ugyanis a legkiválóbbak – Breton, Aragon, Éluard – létrehozták a szürrealizmust)
keletkezése és a szó jelentése: – legendák veszik körül (ezeket maguk a dadaista szerzők keltették – pl. miszerint úgy adták volna a mozgalom nevét, hogy egy tőrt döftek a francia Larousse-enciklopédiába, majd kinyitották – mellesleg az akkori kiadásban ilyen szócikk nem létezett; mindenesetre jól rávilágít ez a „legenda” is arra, hogy a mozgalom esztétikájában a véletlen milyen nagy szereppel bír)
A „legendák” gyártásában főként a fő ideológus, Tristan Tzara járt az élen:
„…a néger kru törzs szent teheneinek farka: DADA. Bizonyos olasz tájnyelven kocka és anya: DADA. A faló, a dajka és a kettős állítás oroszul, illetve románul: DADA. […] A Dadának 391 különféle magatartása és színe van.”
Nyilván nem hihetjük, hogy pl. a néger kru törzs feltétlenül létezik, sem hogy vannak szent teheneik – azt viszont látnunk kell, hogy a mozgalomban a nemzetköziség is nagy szerepet kap.
1916. február 8-án jött létre az első dadaista csoport Zürichben (Svájc), egy kávéházban (ok: ekkorra múlt el az I. világháború keltette lelkesedés első hulláma – már megjelentek a katonaszökevények, akik a megtorlás elől a semleges Svájca menekültek; ugyanitt nagyon erős tiltakozás jelent meg a háborús borzalmak ellen – a Dada is egy volt az ilyen tiltakozó akciók közül, de testesebb irányzattá nőtte ki magát)
később dadaista csoportok jelentek meg másutt is (a legjelentősebbek: Svájc, Németország, Egyesült Államok, Franciaország)
törekvése: „Vár a tagadás, a rombolás nagy munkája. Seperjünk, tisztogassunk. A világ gonosztevők hatalmába került, akik gyilkolják egymást, s pusztítják az évszázadokat; majd ha a tébolyult világ kitombolta magát, akkor jöhet az egyén számára a tisztaság kora…”
és még
„Eltöröljük a logikát, a tehetetlenek láncát: DADA; eltörlünk mindent, szolgalelkeknek való hierarchiát és társadalmi képletet: DADA; a tárgyakat, minden tárgyat, az érzelmeket és az ösztönöket, a jelentéseket és a párhuzamos egyenesek metszéspontjait is felhasználjuk harcunkhoz: DADA; eltöröljük az emlékezetet: DADA; eltöröljük a régészetet: DADA; eltöröljük a prófétákat: DADA; eltöröljük a jövőt: DADA; feltétel és ellenvetés nélkül hiszünk a sontán vágyakban: DADA…”
Összegezve: célja a hagyományos értékek lerombolása (minden értelemben: logika, filozófia, művészet és társadalom terén – vagyis ez az abszolút nihilizmus, a teljes tagadás (anti l’art pour anti l’art))
Oka: a világ értelmetlen, összezavarodott – ezt kell felmutatni, és így is kell hozzá viszonyulni („ha a világ megőrült, akkor erre hasonlóképp kell válaszolni”)
módszere: botránykeltés, provokáció (pl. a híres-hírhedt Cabaret Voltaire (Svájc), a dadaisták „színháza”, ahol performance-okat adtak elő (egyszerre beszélnek a szereplők, és semmit sem lehet érteni; az előadás hosszas késéssel kezdődik, és pusztán annyiból áll, hogy a színpadon egy ember nagyon lassan, némán megborotválkozik; a színészek provokatíve festéket öntenek a nézők ruhájára stb.) vagy ugyanilyen ismert volt az 1920-ban megrendezett Festival Dada stb.
a véletlen nagy szerepet kap a műalkotásban (vö., még a 19. század ’70-es éveiből, Lautréamont szavaival: „szép, mint a varrógép és az esernyő véletlen találkozása a boncasztalon” – vagyis a véletlen az össze nem illő elemeket egymás mellé, egyszersmind esztétikussá teszi)
Pl.: verseket, irodalmi műveket hoznak létre a véletlen „segítségével” (egy kalapba összegyűjtenek újságokból kivágott szavakat, majd ezeket találomra egyenként kihúzzák, és a kihúzott szavakat papírra vetik;
vagy hasonlóan a véletlen műve Duchamp WC-kagylója (egy dadaista kiállításra vitte a WC porceláncsészéjét, de az országhatáron vámot kellett volna fizetnie miatta – erre Duchamp: ez nem egy egyszerű WC-csésze, hanem műalkotás, és mint ilyen, nem vámköteles – ki is állította aztán a tárlaton);
ugyanígy kedvelik a kollázst is (szövegek, képek, ábrák összevágása összedolgozás nélkül – vagyis lazább, mint a montázs);
és hogy műcímet is mondjunk pl. a már említett Tzarától:
AA úr, az antifilozófus, ill. Antipyrine úr első mennyei kalandja)
a véletlen esztétikája magával vonzza a Dada másik fontos jellemzőjét: az egyszeri és megismételhetetlen, egyedi műalkotásba vetett hitet (ez rámutat az individualista jellegre is, ill. a múlttól és jövőtől való elhatárolódásra is: sem előtte, sem utána nem lesz több ilyen mű)
alkotók: Tristan Tzara, Hans Arp, Janco, Huelsenbeck (Svájc)
Duchamp, Picabia (Egyesült Államok)
André Breton, PauL Éluard, Louis Aragon (Franciaország)
Szürrealizmus
– bizonyos értelemben a Dada folytatása – mozgalomszerűen éppen annak végétől bontakozik ki (1922.)
– egyes alkotók (főleg franciák) a Dadából „lépnek át” a szürrealizmusba (Breton, Aragon, Éluard)
– nem pusztán tagad, (bár ha arra gondolunk, ami Anatole France francia költő temetésének apropóján tollukból megszületett, ez nem teljesen igaz: Egy hulla címmel ti. gyalázkodó nekrológot jelentettek meg az íróról, aki a hagyományosabb értékeket képviselte) hanem már az új, a „tiszta” lehetőségeket is keresi (az új pedig nem militáns a felfogásukban (↔ futurizmus), hanem az ártatlanságot és a szabadságot jelenti) – ezt viszont csak a realitáson túl vélik megtalálni
a szó eredete és jelentése:
jelentése: „valóságon, realitáson túli” (ez jelenti egyrészt az elődök elvetését: Alfred Jarry Übü király című abszurd drámájáért Breton – saját szavaival – „feláldozta volna az egész Shakespeare-életművet”; másrészt utal az új irányra is: a képzelet, a fantasztikum, a látomás, a tudatalatti mélyeibe való eljutás a cél)
a szót magát Apollinaire használja először (Teiresias emlői című, 1917-es művét saját maga aposztrofálja „szürrealista drámá”-nak)
módszere: felszínre hozni az igazi létet, a tudatalattit (ez valószínűleg Freud és Bergson hatása) – lásd a szürrealisták 1925-ös nyílt levelét Paul Claudel francia költőhöz: „… Katolicizmus, görög-római klasszicizmus, mi önre hagyjuk ezeket az aljas istenkedéseket. Húzzon csak hasznot belőlük, ahogy tud; hízzon még kövérebbre, pukkadjon ki polgártársainak bámulata és tisztelete közepette. Írjon, imádkozzon és tajtékozzon; mi magunknak követeljük a dicstelenséget, hogy egyszer s mindenkorra faragatlan fajankónak és gonosz embernek tituláljuk önt.” – eddig a tagadás, majd kiáltványukban (1924.) megfogalmazzák saját tanaikat is: „[a szürrealizmus] a léleknek olyan zavartalan önműködése, melynek célja szóban, írásban vagy bármi más módon kifejezni a gondolkodás valódi működését. Tollbamondott gondolat, függetlenül az értelem bármiféle ellenőrzésétől, s minden esztétikai vagy erkölcsi törekvéstől.”
ez a cél tehát leginkább az automatikus írás (az író a tudatában spontán felbukkanó ötleteket, asszociációkat, ill. a külvilágból véletlenszerűen kiválasztott jeleket rögzíti – mindezt a gondolat ellenőrzése, bármiféle tudatos rendezés nélkül; [megj.: roppant nehéz megtenni, mivel az írás folyamata hosszabb, mint a gondolatok pillanatnyi felvillanása – ebből következőleg az író fizikailag nem képes rögzíteni asszociációit; ezzel azonban a szürrealista teoretikusok nem törődnek, mert az automatikus írást vágyott ideálisnak képzelik el, amiből ha csak töredéket is meg tudnak valósítani, az már eredmény])
a fenti eljárás egy szürrealista képet hoz létre, amely a metaforához áll közel (vagyis nem hasonlításon, hanem azonosításon alapul), de a fogalmi és a képi sík közötti kapcsolat abszolút logikátlan, mert a két sík nagyon távoli jelentéstani köröket fog össze – figyeljük meg ezt az alábbi Breton-szövegrészleten:
Asszonyom haja rőzsetűz
gondolatai forró villámok
alakja homokóra
Asszonyom alakja tigrisfogak közé került vidra
Asszonyom szája a végső nagyságrendű csillagok kokárdája és bokrétája
Fogai fehér földön fehéregerek nyomai
Nyelve ámbra és dörzsölt üveg
Asszonyom nyelve tőrrel átszúrt ostya.
(A vers címe egyébként A szabad társulás – vagyis a szabad asszociációs képalkotási módszerre utal – nagy hatással lesz ez a fajta alkotásmód József Attila költészetére.)
alkotók: – Breton, Aragon, Éluard, Philippe Soupault (franciák; folyóiratuk:
Littératur, majd a La Révolution Surréaliste (1924.))
– Juan Miró, Salvador Dalí, Giorgio de Chirico (képzőművészek: spanyolok, ill. olasz)
– Louis Buñuel (filmek, pl. Öldöklő angyal, Az andalúziai kutya)
Expresszionimus
a szó jelentése: a latin expressio = „kifejezés” szóból ered (bizonyos értelemben szemben áll a 19. században jelentős impresszionizmussal, amely nem kifejezni, sokkal inkább benyomást rögzíteni akar)
működése 1905 és 1920 közé tehető – ezen belül is főleg Németországban bontakozik ki
nem kiáltvánnyal indul, hanem különböző művészi csoportok alakulnak, többé-kevésbé azonos elvekkel:
– 1905.: Die Brücke (A Híd) – Dresden (1913-ig)
– 1911.: Der blaue Reiter (A kék lovas) – München (Hans Arp, Franz Marc, Vasilij Kandinskij – ez utóbbi egyik képének címe a csoportosulás névadója, A kék lovas)
– folyóiratok: 1. Der Sturm (1910- 1932.) – Berlin
2. Der Aktion (1911-1932.) – Berlin (e lap rendkívüli hatással volt Kassák ún. aktivizmusára; jellemző, hogy lapjának Kassák a német eredeti címének fordítását adja: Tett)
3. Die weissen Blätter (1913-1921.)– Leipzig és Bern
főbb gondolatok, törekvések:
a.) a művészetnek tiltakoznia kell a létező (társadalmi) rend ellen
(ennek a gondolatnak persze az az előfeltevése, hogy a művészet és a valóság egymással szemben helyezkedik el, és a művészettel lehet alakítani a valóságon, mintegy megjobbítva azt)
b.) a tiltakozás eszköze a nagyfokú szubjektivitás (ez szemben áll a naturalizmus törekvésével, hiszen ott a kritika úgy fogalmazódik meg, hogy éppenséggel objektíve mutatja be a valóságot – ezzel szemben az expresszionisták azt akarják elérni, hogy minden egyes szubjektum kifejezhesse önmagát, azaz: szabad legyen)
Ezt a szubjektivitás-központúságot Nietzsche, Bergson és Freud filozófiájára építik, ill. ez tükröződik jellegzetes mondatukban is: „A világ középpontja minden egyes énben van.”
c.) gyakran jelennek meg érzelmek a művekben (csalódás, undor, átok, elragadtatás, látomás stb. – jól látható ez Gottfried Benn A férj és a feleség átmennek a rákbetegek barakkján című versében)
d.) homocentrizmus (más néven: antropocentrizmus) – a lényeg az egyes ember, az, hogy ő miként fogadja be, majd reagál a valóságra (több irányban is kísérleteznek ennek kifejezésével: 1.) kritizálják a valóságot, amely nem veszi tekintetbe az ént; 2.) bemutatják azt az embert, aki a fenyegetettséget kénytelen megélni; 3.) bemutatják azt az embert, aki az eszményi világért küzd)
e.) az alkotás (vagyis maga az expressio) folyamata:
1.) a művész megragadja bensőjének legeldugottabb bugyrait (vö. freudi tudattalan), és előhúzza azokat
2.) amikor közli (=expressio), akkor általánosítja, absztrahálja, a lényegét emeli ki
– eredményeik legfőképp a lírában, kisebb mértékben a drámában bontakoznak ki (lírikusok: Gottfried Benn, Ivan Goll; prózaíró: Heinrich Mann)