Irodalom érettségi

Az avantgarde [avantgárd] mozgalmak

Az avantgarde határai: – 1910-es évek – 1930-as évek legeleje

– 2 nagy hullámban (1. ’10-es évek; 2. ’20-as évek)

Az avantgarde irányzatok azok a körülhatárolt esztétikai, filozófiai (politikai) nézetrendszerrel, programmal rendelkező áramlatok, amelyek az ember és ember, ill. ember és természet megváltozott viszonyrendszerére keresik a választ.

Jellemzők: – általában mozgalomszerűen alakítanak alkotó csoportot a művészek (vö. a szó jelentésével: „előörs”, „élcsapat”)

– összművészeti és nemzetközi jelleg

– nagyon heterogén irányzatok (egymástól is sokban eltérnek)

– egyetlen közös kulcsszavuk: az új – ennek létrehozását azonban nem egységesen képzelik el; vagyis 2 fő ágra bonthatjuk az avantgarde-hoz tartozó áramlatokat:

  1. érzelmi-indulati jellegűek (formabontás jellemzi, célja a „terepteremtés” az új számára a régi lebontásával, „kiirtásával”) – ilyenek a futurizmus, expresszionizmus, Dada, szürrealizmus

  2. intellektuális jellegűek (formaépítés jellemzi, célja közvetlenebbül létrehozni az újat) – ilyen a kubizmus és a konstruktivizmus

– tipikus műfajuk a kiáltvány (vmilyen programot hirdet meg benne, felszólító modalitásban; a „kiáltvány” kifejezés használata itt egyáltalán nem esetleges: gyakran politikai mondanivaló is kapcsolódik a mozgalomhoz (pl. a futurizmus olasz ágához a fasizmus, míg orosz ágához a kommunizmus)

– provokativitás, botránykeltés (az egyes irányzatok részletesebb tárgyalásánál látunk konkrét példákat)

  1. A kubizmus

    • időben az első avantgarde irányzat („a művészet új korszakát jelenti”) – 1906-ban indul útjára Picasso Az avignoni kisasszonyok című festményével

    • kiindulási alapja: képzőművészetből (festészet: Picasso, Braque, Fernand Léger, Juan Gris) – ennek az lesz a következménye, hogy más művészeti ágban nem is nagyon terjed el (az irodalomban Guillaume Apollinaire kísérletezett a kubizmus meghonosításával, de jellemző, hogy az ő költészetébe is Pablo Picasso hatására került

    • a szó eredete: lat. „cubus” = „kocka” (ha szemügyre vesszük a Mohácsy-féle tankönyv Picasso-repróját, nem valószínű, hogy sokáig kellene magyarázni a kockával való összefüggést)

    • a festészetbeni törekvéseit Braque fogalmazta meg: a festészetnek nem az a feladata, hogy elmondjon egy történetet, hanem az, hogy megszerkesszen egy addig nem létezett képi valóságot (vagyis: a tapasztalatiságtól való elszakadás, a tudatra való közvetlenebb hatás szándéka fogalmazódik itt meg)

    • egyéb törekvései: – szinkretizmus (a tárgyakat egyszerre több nézőpontból, széttördelve, a síkra kiterítve ábrázolják)

a színek mellőzése (azok csak illúziót, a valószerűség illúzióját keltik) – helyettük egyöntetű barnásszürkét, ill. annak árnyalatait használják

– leegyszerűsített síkformák

  1. Konstruktivizmus

    • a (szürrealizmussal ellentétes) kubizmus egyik továbbfejlesztésének szokás tekinteni

    • a szó jelentése: „konstruálni” = „szerkeszteni”, „alkotni” (vagyis elveti a rombolást és a „rombolva alkotást” (formabontók))

    • törekvése: a kompozíciót szigorú mértani formákból felépíteni a síkban vagy a térben (ok: így lehet létrehozni a rendet, és a rend felsőbbrendű a káosszal szemben)

    • képviselői: – orosz alkotók a ’10-es, ’20-as években

(Kazimir Malevics – híres sorozata tiszta geometria (fekete négyzet fehér alapon, fekete kör fehér alapon stb., és az utolsó darabja: fehér négyzet fehér alapon, ami gyakorlatilag egy üres papír – ezzel kijelöli a festészet végpontját is;

Vladimir Tatlin – az ő nevéhez fűződik a funkcionalizmus („valódi anyagok valódi térben”), a „használható művészeti termékek” irányzata;

El Liszickij – szintén orosz konstruktivista)

hollandok (leginkább a De Stijl (= Stílus) című lap és egyben művészi csoportosuláshoz kötődően – 1917-ben hozta létre Theo van Doesburg; a valóság rendetlen, ezért rendre van szükség;

a csoport legismertebb alkotója Piet Mondrian, aki csak függőleges és vízszintes vonalakból, ill. a 3 alapszínből (vörös, sárga, kék) állította össze képeit)

németek (a Bauhaus („építőház”)-iskolához kötődően (1919-ben alapította Walter Gropius (1933-ig létezett) Weimarban (később Dessauba költözött);

igazi funkcionalizmus jellemzi („használható művészet”))

magyar vonatkozások (Moholy-Nagy László – a konstruktivizmus egyik fő teoretikusa (elsősorban a Bauhaus-iskola hatott rá; Kassák Lajos – pályájának egy része szintén volt konstruktivista hatás alatt)

  1. Futurizmus

    • a szó eredete: az olasz „futuro” = „jövő” szóból – egyértelműen egy múltat tagadó, csak a jövőre koncentráló irányzatról beszélhetünk

    • igazából azonban csak 2 országban bontakozott ki (ennek az oka: ez a 2 ország indult ebben az időszakban rohamos ipari fejlődésnek):

          1. Olaszország

          2. Oroszország

  1. általános jellemzők és a futurizmus olasz ága

– Olaszországban a futurizmus 2 hullámban bontakozik ki (1909-1915. ill. 1915-1944. – a 2 hullámot a fasizmus felé vonzódásukkal lehet megkülönböztetni; a 2. hullámban ez egyre erősödik)

– fő ideológusa: Filippo Tommaso Marinetti – munkássága az egész futurizmust átfogja:

1909. február 11-én Marinetti egy kiáltványt tesz közzé a francia Le Figaro c. lapban (franciául, ami a későbbi olasz futurizmus nacionalista törekvéseinek tükrében meglehetősen furcsa)

– Marinetti halálával (1944.) „meg is szűnik” a futurizmus olasz ága

– elvük: a „futuró”-ra (vagyis a jövőre) kell koncentrálni → le kell rombolni az előzményeket

– ebből következőleg azokat a dolgokat tartják követendőnek, amelyek a jövőbe vezetnek (szerintük) – pl.: – a technika csodái (autó, repülőgép, általában a gépek – pl.: Marinetti: Óda a verseny-automobilhoz)

a sebesség, a dinamizmus, a mozgás, lendület bűvöletében élnek (lásd pl. Boccioni rajzait a tankönyvben (A kerékpáros dinamizmusa))

agresszivitás, harc, militarizmus (ti. a háború rombolja az eddigit, és helyette újnak ad helyet, változást hoz) – ez aztán a fasizmushoz viszi közel őket

– erősen mozgalmi jellegű – kiáltványokat hoznak létre, amelyben programjaikat hirdetik (ezzel új műfajt hoznak létre, a kiáltványt mint irodalmi közlésre alkalmas műfajt)

Kiáltványaik az élet minden területét igyekeznek átfogni (ezzel valójában Nietzsche Übermenschét ültetik át a gyakorlatba):

a.) irodalom: – a mondatszerkezet felrobbantása, a központozás és a nagybetűk elhagyása

– minden főnévnek asszociációs párt jelölnek ki, amelyek kölcsönösen egymást helyettesíthetik (vagyis tkp. metaforákat alkotnak): pl. ember = torpedónaszád; nő = tengeröböl; vers = ökölcsapás; jövő = háború stb.)

– az irodalom ötvözése más művészetekkel (pl. rajzokkal kiegészített írás) vagy tudományokkal (pl. a mondat matematizálása: Marinetti: Csata (súly+szag) c. írása)

b.) festészet: – az állóképszerű (hagyományos) festmények helyett a dinamika érzékeltetésére az egyes mozgási fázisokat egymásra kell festeni

– a festészetben nem a hagyományos témákat, hanem a gépek, a technika világát kell ábrázolni

c.) zene: – zajzene, amely kifejezi a technicizáltságot; a lágy dallamokat elvetik (kakofónia)

d.) étkezés: – a futuristák állást foglalnak a pastasciutta, az egyik legjellemzőbb olasz étel ellen, mivel szerintük az olaszok elpuhulása ennek (is) köszönhető

e.) öltözködés: – futurista divatot kívánnak teremteni

b.) Oroszországban:

    • közös vonás (a futurista „alapok”) az olasz ággal: újat produkálni és ezzel párhuzamosan a múltat elvetni („A múlt szűk. Az Akadémia és Puskin érthetetlen hieroglifák. Puskint, Dosztojevszkijt, Tolsztojt ésatöbbit ésatöbbit ki kell dobni a jelenkor Gőzhajójából.” – nem véletlen a jelenkor „gőzhajó”-ként való metaforizálása sem: a technicizált valósághoz mint a jövő legfontosabb jellemzőjéhez kapcsolódik a gőzhajó. Az idézet az orosz futuristák kiáltványából származik.)

    • szintén az olasz futurizmuséhoz hasonló törekvésük a hagyományos szóképzés, mondattan elvetése (helyettük abszolút önkényes szabályok, de elsősorban a hangutánzó szavakat részesítik előnyben; ez sem véletlen, nyilván a gépek hangját, zaját igyekeznek így tükrözni)

    • első korszakukban nem jellemzi őket semmiféle nacionalizmus (↔ olaszok), sőt inkább kozmopolitáknak nevezhetők

    • később a kommunizmus eszméjéhez csatlakoznak (1920 után pedig jobbára a konstruktivizmus programját veszik át – ez lényegében az orosz futurizmus végét is jelenti)

    • kiáltványuk: Pofonütjük a közízlést (1912.) – sugall ez is némi agresszivitást (vö. olaszok), de militánssá nem válik

    • képviselők: Burljuk, Krucsonih, Hlebnyikov, Majakovszkij (1914-től önálló lapjuk is van: Futuriszti, amelyben több futurista irányzat is egyesül (kubo-futuristák, egofuturisták stb.)

  1. Dada (dadaizmus)

    • 1916-1923-ig létezett igazán aktív mozgalomként (’23-ban ugyanis a legkiválóbbak – Breton, Aragon, Éluard – létrehozták a szürrealizmust)

    • keletkezése és a szó jelentése: – legendák veszik körül (ezeket maguk a dadaista szerzők keltették – pl. miszerint úgy adták volna a mozgalom nevét, hogy egy tőrt döftek a francia Larousse-enciklopédiába, majd kinyitották – mellesleg az akkori kiadásban ilyen szócikk nem létezett; mindenesetre jól rávilágít ez a „legenda” is arra, hogy a mozgalom esztétikájában a véletlen milyen nagy szereppel bír)

A „legendák” gyártásában főként a fő ideológus, Tristan Tzara járt az élen:

„…a néger kru törzs szent teheneinek farka: DADA. Bizonyos olasz tájnyelven kocka és anya: DADA. A faló, a dajka és a kettős állítás oroszul, illetve románul: DADA. […] A Dadának 391 különféle magatartása és színe van.”

Nyilván nem hihetjük, hogy pl. a néger kru törzs feltétlenül létezik, sem hogy vannak szent teheneik – azt viszont látnunk kell, hogy a mozgalomban a nemzetköziség is nagy szerepet kap.

    • 1916. február 8-án jött létre az első dadaista csoport Zürichben (Svájc), egy kávéházban (ok: ekkorra múlt el az I. világháború keltette lelkesedés első hulláma – már megjelentek a katonaszökevények, akik a megtorlás elől a semleges Svájca menekültek; ugyanitt nagyon erős tiltakozás jelent meg a háborús borzalmak ellen – a Dada is egy volt az ilyen tiltakozó akciók közül, de testesebb irányzattá nőtte ki magát)

    • később dadaista csoportok jelentek meg másutt is (a legjelentősebbek: Svájc, Németország, Egyesült Államok, Franciaország)

    • törekvése: „Vár a tagadás, a rombolás nagy munkája. Seperjünk, tisztogassunk. A világ gonosztevők hatalmába került, akik gyilkolják egymást, s pusztítják az évszázadokat; majd ha a tébolyult világ kitombolta magát, akkor jöhet az egyén számára a tisztaság kora…”

és még

Eltöröljük a logikát, a tehetetlenek láncát: DADA; eltörlünk mindent, szolgalelkeknek való hierarchiát és társadalmi képletet: DADA; a tárgyakat, minden tárgyat, az érzelmeket és az ösztönöket, a jelentéseket és a párhuzamos egyenesek metszéspontjait is felhasználjuk harcunkhoz: DADA; eltöröljük az emlékezetet: DADA; eltöröljük a régészetet: DADA; eltöröljük a prófétákat: DADA; eltöröljük a jövőt: DADA; feltétel és ellenvetés nélkül hiszünk a sontán vágyakban: DADA…”

Összegezve: célja a hagyományos értékek lerombolása (minden értelemben: logika, filozófia, művészet és társadalom terén – vagyis ez az abszolút nihilizmus, a teljes tagadás (anti l’art pour anti l’art))

Oka: a világ értelmetlen, összezavarodott – ezt kell felmutatni, és így is kell hozzá viszonyulni („ha a világ megőrült, akkor erre hasonlóképp kell válaszolni”)

    • módszere: botránykeltés, provokáció (pl. a híres-hírhedt Cabaret Voltaire (Svájc), a dadaisták „színháza”, ahol performance-okat adtak elő (egyszerre beszélnek a szereplők, és semmit sem lehet érteni; az előadás hosszas késéssel kezdődik, és pusztán annyiból áll, hogy a színpadon egy ember nagyon lassan, némán megborotválkozik; a színészek provokatíve festéket öntenek a nézők ruhájára stb.) vagy ugyanilyen ismert volt az 1920-ban megrendezett Festival Dada stb.

    • a véletlen nagy szerepet kap a műalkotásban (vö., még a 19. század ’70-es éveiből, Lautréamont szavaival: „szép, mint a varrógép és az esernyő véletlen találkozása a boncasztalon” – vagyis a véletlen az össze nem illő elemeket egymás mellé, egyszersmind esztétikussá teszi)

Pl.: verseket, irodalmi műveket hoznak létre a véletlen „segítségével” (egy kalapba összegyűjtenek újságokból kivágott szavakat, majd ezeket találomra egyenként kihúzzák, és a kihúzott szavakat papírra vetik;

vagy hasonlóan a véletlen műve Duchamp WC-kagylója (egy dadaista kiállításra vitte a WC porceláncsészéjét, de az országhatáron vámot kellett volna fizetnie miatta – erre Duchamp: ez nem egy egyszerű WC-csésze, hanem műalkotás, és mint ilyen, nem vámköteles – ki is állította aztán a tárlaton);

ugyanígy kedvelik a kollázst is (szövegek, képek, ábrák összevágása összedolgozás nélkül – vagyis lazább, mint a montázs);

és hogy műcímet is mondjunk pl. a már említett Tzarától:

AA úr, az antifilozófus, ill. Antipyrine úr első mennyei kalandja)

    • a véletlen esztétikája magával vonzza a Dada másik fontos jellemzőjét: az egyszeri és megismételhetetlen, egyedi műalkotásba vetett hitet (ez rámutat az individualista jellegre is, ill. a múlttól és jövőtől való elhatárolódásra is: sem előtte, sem utána nem lesz több ilyen mű)

    • alkotók: Tristan Tzara, Hans Arp, Janco, Huelsenbeck (Svájc)

Duchamp, Picabia (Egyesült Államok)

André Breton, PauL Éluard, Louis Aragon (Franciaország)

  1. Szürrealizmus

– bizonyos értelemben a Dada folytatása – mozgalomszerűen éppen annak végétől bontakozik ki (1922.)

– egyes alkotók (főleg franciák) a Dadából „lépnek át” a szürrealizmusba (Breton, Aragon, Éluard)

nem pusztán tagad, (bár ha arra gondolunk, ami Anatole France francia költő temetésének apropóján tollukból megszületett, ez nem teljesen igaz: Egy hulla címmel ti. gyalázkodó nekrológot jelentettek meg az íróról, aki a hagyományosabb értékeket képviselte) hanem már az új, a „tiszta” lehetőségeket is keresi (az új pedig nem militáns a felfogásukban (↔ futurizmus), hanem az ártatlanságot és a szabadságot jelenti) – ezt viszont csak a realitáson túl vélik megtalálni

  • a szó eredete és jelentése:

  1. jelentése: „valóságon, realitáson túli” (ez jelenti egyrészt az elődök elvetését: Alfred Jarry Übü király című abszurd drámájáért Breton – saját szavaival – „feláldozta volna az egész Shakespeare-életművet”; másrészt utal az új irányra is: a képzelet, a fantasztikum, a látomás, a tudatalatti mélyeibe való eljutás a cél)

  2. a szót magát Apollinaire használja először (Teiresias emlői című, 1917-es művét saját maga aposztrofálja „szürrealista drámá”-nak)

  • módszere: felszínre hozni az igazi létet, a tudatalattit (ez valószínűleg Freud és Bergson hatása) – lásd a szürrealisták 1925-ös nyílt levelét Paul Claudel francia költőhöz: „… Katolicizmus, görög-római klasszicizmus, mi önre hagyjuk ezeket az aljas istenkedéseket. Húzzon csak hasznot belőlük, ahogy tud; hízzon még kövérebbre, pukkadjon ki polgártársainak bámulata és tisztelete közepette. Írjon, imádkozzon és tajtékozzon; mi magunknak követeljük a dicstelenséget, hogy egyszer s mindenkorra faragatlan fajankónak és gonosz embernek tituláljuk önt.” – eddig a tagadás, majd kiáltványukban (1924.) megfogalmazzák saját tanaikat is: „[a szürrealizmus] a léleknek olyan zavartalan önműködése, melynek célja szóban, írásban vagy bármi más módon kifejezni a gondolkodás valódi működését. Tollbamondott gondolat, függetlenül az értelem bármiféle ellenőrzésétől, s minden esztétikai vagy erkölcsi törekvéstől.

  • ez a cél tehát leginkább az automatikus írás (az író a tudatában spontán felbukkanó ötleteket, asszociációkat, ill. a külvilágból véletlenszerűen kiválasztott jeleket rögzíti – mindezt a gondolat ellenőrzése, bármiféle tudatos rendezés nélkül; [megj.: roppant nehéz megtenni, mivel az írás folyamata hosszabb, mint a gondolatok pillanatnyi felvillanása – ebből következőleg az író fizikailag nem képes rögzíteni asszociációit; ezzel azonban a szürrealista teoretikusok nem törődnek, mert az automatikus írást vágyott ideálisnak képzelik el, amiből ha csak töredéket is meg tudnak valósítani, az már eredmény])

  • a fenti eljárás egy szürrealista képet hoz létre, amely a metaforához áll közel (vagyis nem hasonlításon, hanem azonosításon alapul), de a fogalmi és a képi sík közötti kapcsolat abszolút logikátlan, mert a két sík nagyon távoli jelentéstani köröket fog össze – figyeljük meg ezt az alábbi Breton-szövegrészleten:

Asszonyom haja rőzsetűz

gondolatai forró villámok

alakja homokóra

Asszonyom alakja tigrisfogak közé került vidra

Asszonyom szája a végső nagyságrendű csillagok kokárdája és bokrétája

Fogai fehér földön fehéregerek nyomai

Nyelve ámbra és dörzsölt üveg

Asszonyom nyelve tőrrel átszúrt ostya.

(A vers címe egyébként A szabad társulás – vagyis a szabad asszociációs képalkotási módszerre utal – nagy hatással lesz ez a fajta alkotásmód József Attila költészetére.)

  • alkotók: – Breton, Aragon, Éluard, Philippe Soupault (franciák; folyóiratuk:

Littératur, majd a La Révolution Surréaliste (1924.))

Juan Miró, Salvador Dalí, Giorgio de Chirico (képzőművészek: spanyolok, ill. olasz)

Louis Buñuel (filmek, pl. Öldöklő angyal, Az andalúziai kutya)

  1. Expresszionimus

    • a szó jelentése: a latin expressio = „kifejezés” szóból ered (bizonyos értelemben szemben áll a 19. században jelentős impresszionizmussal, amely nem kifejezni, sokkal inkább benyomást rögzíteni akar)

    • működése 1905 és 1920 közé tehető – ezen belül is főleg Németországban bontakozik ki

    • nem kiáltvánnyal indul, hanem különböző művészi csoportok alakulnak, többé-kevésbé azonos elvekkel:

– 1905.: Die Brücke (A Híd) – Dresden (1913-ig)

– 1911.: Der blaue Reiter (A kék lovas) – München (Hans Arp, Franz Marc, Vasilij Kandinskij – ez utóbbi egyik képének címe a csoportosulás névadója, A kék lovas)

– folyóiratok: 1. Der Sturm (1910- 1932.) – Berlin

2. Der Aktion (1911-1932.) – Berlin (e lap rendkívüli hatással volt Kassák ún. aktivizmusára; jellemző, hogy lapjának Kassák a német eredeti címének fordítását adja: Tett)

3. Die weissen Blätter (1913-1921.)– Leipzig és Bern

    • főbb gondolatok, törekvések:

a.) a művészetnek tiltakoznia kell a létező (társadalmi) rend ellen

(ennek a gondolatnak persze az az előfeltevése, hogy a művészet és a valóság egymással szemben helyezkedik el, és a művészettel lehet alakítani a valóságon, mintegy megjobbítva azt)

b.) a tiltakozás eszköze a nagyfokú szubjektivitás (ez szemben áll a naturalizmus törekvésével, hiszen ott a kritika úgy fogalmazódik meg, hogy éppenséggel objektíve mutatja be a valóságot – ezzel szemben az expresszionisták azt akarják elérni, hogy minden egyes szubjektum kifejezhesse önmagát, azaz: szabad legyen)

Ezt a szubjektivitás-központúságot Nietzsche, Bergson és Freud filozófiájára építik, ill. ez tükröződik jellegzetes mondatukban is: „A világ középpontja minden egyes énben van.

c.) gyakran jelennek meg érzelmek a művekben (csalódás, undor, átok, elragadtatás, látomás stb. – jól látható ez Gottfried Benn A férj és a feleség átmennek a rákbetegek barakkján című versében)

d.) homocentrizmus (más néven: antropocentrizmus) – a lényeg az egyes ember, az, hogy ő miként fogadja be, majd reagál a valóságra (több irányban is kísérleteznek ennek kifejezésével: 1.) kritizálják a valóságot, amely nem veszi tekintetbe az ént; 2.) bemutatják azt az embert, aki a fenyegetettséget kénytelen megélni; 3.) bemutatják azt az embert, aki az eszményi világért küzd)

e.) az alkotás (vagyis maga az expressio) folyamata:

1.) a művész megragadja bensőjének legeldugottabb bugyrait (vö. freudi tudattalan), és előhúzza azokat

2.) amikor közli (=expressio), akkor általánosítja, absztrahálja, a lényegét emeli ki

– eredményeik legfőképp a lírában, kisebb mértékben a drámában bontakoznak ki (lírikusok: Gottfried Benn, Ivan Goll; prózaíró: Heinrich Mann)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük