A magyar irodalom egyik legellentmondásosabb költője. Bár gazdag, sikeres földesúr volt, életének igazi értelmét a költészet jelentette. Ez a feloldhatatlan ellentmondás Berzsenyit élete végére kiábrándulttá tette. Két stílusirányzat élt költészetében egyszerre (klasszicizmus, romantika).
Műveiből kitűnik, hogy igen jól ismerte a római és a görög mitológiát. Költői példaképe a görög lírikus, Horatius. Berzsenyi tőle kapott klasszicista ösztönzést, de az ókori poéta világszemléletének magára erőltetése nem sikerülhetett. Az antik versmértékek és formák mögött éppen nem a klasszikus egyensúly, az áhított harmónia fedezhető fel, hanem az utánuk való eredménytelen sóvárgás, melankólia és örökös nyugtalanság.
Élete
Berzsenyi 1776. május 7-én született a Vas megyei Hetyén. Régi középbirtokos család egyetlen gyermeke. Édesapja jogvégzett ember, aki a nevelésben sajátos pedagógiai elveket vallott. Úgy vélte fiát nem kell korai szellemi munkával gyötörni, előbb erősödjék meg.
A testileg megerősödött fiú 13 évesen került a soproni evangélikus líceum előkészítő osztályába. Hét esztendőt töltött itt. Többször összetűzésbe került az intézet szokásaival. Középiskolai tanulmányait nem fejezte be, a soproni évek mégis mély nyomot hagytak benne. Sokat olvasott, elsajátította a latin nyelvet, jól megtanult németül is. Ismerte az antik görög-római mitológiát, költő mintaképe Horatius volt. Apját felháborította fia soproni viselkedése, ezért Sopronból nem is haza, hanem nagybátyjához Niklára ment. Innen még néhány évre még hazatért az apai házba, de kettejük viszonya elhidegült, különösen az után, hogy édesanyja meghalt. 1799 májusában feleségül vette a vagyonos Dukai Takács Zsuzsannát. Sömjénben telepedett meg pár évre, s Berzsenyi önálló és kiváló gazda lett, majd 1804-ben Niklára költöztek (Somogy megye – kötődés a régióhoz)
Verseket 20 éves kora óta írt titokban, aztán 1803-ban Kis János evangélikus lelkész, Berzsenyi egyik gyermekének keresztapja fölfedezte benne a költőt. Kis János három költeményt rögtön el is küldött Kazinczynak, s ő lelkesedéssel fogadta őket. 1808-ban maga jelentkezett Kisnél, egy teljes verseskötetet, 77 költeményt küldött neki. Ő aztán átadta ezeket a verseket Kazinczynak, aki elolvasta őket, s megírta Berzsenyinek legelső, lelkesült hangú levelét. A kötet megjelenésére csak évek múlva, 1813-ban kerülhetett sor. Berzsenyi maga 100 forinttal járult hozzá a költségekhez. Élete végéig összesen 137 verset írt. Második kötete 1816-ban jelent meg. Niklát, száműzetése helyét csak ritkán hagyta el, Pesten csak két ízben járt. Vidéki földesúri életformája és költői becsvágya tragikus ellentmondásba került egymással. Mindehhez hozzájárult elszigetelt magánya, búskomorságra hajló kedélye, s ingatag egészségi állapota. Ebben a szerencsétlen állapotban érte Kölcsey kemény, igaztalan recenziója, mely a Tudományos Gyűjteményben jelent meg. Berzsenyi személyes támadásnak fogta fel, s meggyőződésévé vált, hogy Kölcsey elmarasztalásai mögött Kazinczy állhat. Elhidegült tőle, levelezésük megszakadt. Berzsenyiben ezután elhallgatott a költő. Legfőbb vágya volt, hogy méltó választ adhasson Kölcseynek. Felháborodásában írta ún. antirecenzióját, de ez nem jelent meg. Ezután a költői alkotás helyét a tudományos munkálkodás foglalta el. A „méltó” válasz jobb esztétikai tájékozódás után Észrevételek Kölcsey recensiójára címmel 1825-ben jelent meg a Tudományos Gyűjteményben. Kölcseynek kifogásait a romantika nevében utasította vissza. Életét most már főként a tudományoknak szentelte, s ezt jelzik tanulmányai. A versformákról című 1826-ban jelent meg. A Poetai Harmonistica című tanulmányában a romantikával szemben a klasszicizmus esztétikájának tételeit hirdette. Utolsó éveiben sokat betegeskedett, gyógyfürdőkben kúráltatta magát. 1836. február 24-én halt meg Niklán.
Elégiái
Berzsenyi költészetében meghatározó szerepet játszott két műfaj (elégia, óda)
Elégia fogalma: népköltészeti eredetű lírai-epikus műfaj, az epigrammánál hosszabb, disztichonban írt költemény. Gyökere siratóének. A mai értelemben vett műfaji fogalom jelentéskörét Schiller elmélete tette egyértelművé. Elégikus a magatartás, ha a valóság és az ideál nem felel meg egymásnak, az eszmények nem találhatók meg a valóságban, és ezért a költő rezignáltan szólal meg. Elkülöníthetünk klasszicista illetve romantikus elégiát. A klasszicista elégiába antik utalások vannak (Horatius, Odüsszeia:Osztályrészem;Symphonia,Zephir:Közelítő tél). A versekben pictura, és sentencia (meditatív) részeket különíthetünk el. A romantikus elégiánál ugyanígy az életet, a saját léthelyzetét picturában festi le, az idő múlásáról pedig meditál. A költészet mint legfőbb érték jelenik meg.
Berzsenyinek ezt az alkotói korszakát életkörülményeinek megváltozásával hozhatjuk összefüggésbe.(családja, ő maga is betegeskedett)
Berzsenyi elégiái általában: központi gondolata, hogy az idő kérlelhetetlen, minden értéket elpusztító volta, mellyel legfeljebb a kötészet szállhat szembe. Tehát alaptémája az idő gyors múlása, minden élő elkerülhetetlen végzete. Elsősorban nem a halálfélelem rettegése szólal meg költészetében, sokkal inkább a lélek kiégettsége, és az egyre elviselhetetlenebbé váló elmagányosodás. Életéből eltűnnek a szenvedélyek, érzelmek, köztük a szerelem is.
Csokonai inkább klasszicista, Berzsenyi pedig romantikus
pictura:
Iskolában elsajátított műfaj
-táj, város, ember leírása
-követi a leírás szabályait(szűkítés, tágítás, hangok, mozgások, színek, rokokó képek) Saját léthelyzetének leírása
Versek
Közelítő tél
A közelítő tél című versében természeti képekkel ábrázolja az idő mérhetetlen múlását. Életét párhuzamba vonja az ősszel, ahogy múlik az ősz, s közeleg a tél, úgy öregedik ő is, s végül a soha el nem múló magány és elhagyatottság világfájdalma kergeti a halálba. Az ősz minden napja szinte csak egy perc, egy pillanat, ami megállíthatatlanul szalad előre. Komor vigasztalhatatlan hangulat uralkodik a versben, s már maga a cím is riadalmat sugall, az idő múlásához, a vég közeledtének riadalmát.
Mintha számolná vissza a napokat és tudná, hogy már nincs sok hátra, és mindennek vége. Változatosan szövi össze azt, ami elmúlt. Az egész műben érezhető a remegő légkör, s a halálfélelem. Ezért is található benne sok negatív festésmód. Érzékelteti fiatalsága, s a múlt értékeinek tragikus visszahozhatatlan elvesztését. Egyre fokozza elkeseredettségét, ami eleinte csak sóhajtásokban, s a végén már hatalmas szívfájdalmakban mutatkozik meg. Nem tudja feldolgozni magában, hogy többet nem lesz fiatal, nem köszönt rá újabb tavasz. Majd a végén búcsúzik, szemet huny minden eddigi érzelme, szeretete, öröme fölött, mert úgy gondolja, hogy fiatalságával együtt ezek is elmúltak és soha nem térnek vissza.
Levéltöredék barátnémhoz
A Levéltöredék barátnémhoz című műve szintén a magányról, az elhagyatottságról s a fiatalság elvesztésének fájdalmairól szól. Maga a gondolat is elszomorító, hogy csak levélben talál társra. Igazi beszélgető partnere valójában nincsen. Teljesen egyedül van, s a múlt emlékeiből merít magának egy kevés életerőt. Csak a múltnak tud élni, mert a jelenben már nem leli örömét. Cselédei már mind nyugovóra tértek, ő pedig egyedül a többiekkel lelki közösséget nem találva agg diófája alatt tüzet gerjeszt.
Talán nem is lehet különbséget tenni e két mű között, mert mindkettő a mérhetetlen egyhangú magányról szól, amit egyre inkább csak fokoz. Az elkalandozás időpontjában megpróbál minden gondot, a szürke jelent is elfelejteni, s csak a szépre, jóra koncentrálni. De tudja amint ennek vége van ismét visszazökken a nyomorúságos jelenbe. Az utolsó vsz. egy összegzés, melynek minden szava a legmélyebbre hatol s felébreszti lelkiismeretünket. Egyetlen barátja sem ember, mert egy evilági ember nem lehet méltó egy ilyen személyiség barátságára.
Osztályrészem
Ebben az elégikus ódában a „megelégedéssel” viaskodik: az antik költő filozófiájával próbál fölébe emelkedni kisszerű életformájából fakadó életérzésének. Versformája a szapphói strófaszerkezet. A vers csak utal az Odüsszeából ismert tengerörvényre. Témája a megérkezés, a partra szállás a békés kikötőben. Az élet viharain szerencsésen túljutott ifjú élete fordulópontjához érkezett: felnőtté vált, tehát lezárult egy szakasz az életében. Az első versszakban a biztonság jóleső érzelme mellett ott rejlik az ifjúságtól való búcsúzás fájdalma. A második strófa az új életre való felkészülést jelzi. A 3-4. versszakban a költő a boldog megelégedés illúziójában ringatja magát. Felsorakoztatja a jómódú földbirtokosi élet nyomós elveit. Mindez azonban egyfajta szembesítéssel történik, melyben saját birtokának gazdagsága, osztályrészéül jutott sorsa mégis szegényesnek tűnik. Az 5. versszakban nyilvánul meg leginkább az áhított nyugalom. Egyetlen feltételhez köti csupán a boldog megelégedést, mégpedig a Camoena jelenlétéhez, a költészet vigaszához. A vers lezárása meghatott emelkedettséggel, őszinte rajongással zengi a költészetnek a legválságosabb helyzetekben is minden bajtól mentesítő csodáját. A költemény főleg arról szól, hogy ha minden érték kihull is az emberi életből a művészet még mindig tartalmassá teheti a létet.