Gazdasági rendszerváltás

Miután a Szovjetunió elvesztette a hidegháborút, Magyarországon, és a keleti blokk országaiban megkezdődött a korábbi rendszerfölszámolása, és az új rendszer kialakítása. Ennek alapvetően két pólusa volt, a politikai, és a gazdasági rendszerváltás. 1989 okt. 23án a politikai változások fontos lépcsőfokaként Szűrös Mátyás kikiáltotta a Magyar Köztársaságot. Az egypárti kommunista diktatúrát (még, ha puha is volt) felváltotta a többpárti, parlamentáris demokrácia. A rendszerváltás nagy illúziója, miszerint a relatív jólétet a „bőség kosara” váltja fel, nem teljesült.

Gazdasági téren, az állami tulajdonon alapuló tervutasításos rendszert felváltotta a magántulajdonon alapuló kapitalista piacgazdaság. Első lépésként megkezdődött az állami szektor privatizálása. Kezdetben az állami vagyon jelentős része áron alul került főleg a pártelit, illetve külföldi befektetők kezébe. A privatizációnak ezt a korai szakaszát spontán privatizációnak nevezzük. A spontán privatizáció során a vállalat vezetősége saját döntése alapján privatizálta önmagát, az állami vagyon 2,5-5% kerülhetett így magánkézbe. („szabad rablás” –törvényes, de nem erkölcsös) Ezeket a korrupciós ügyeket próbálta az Antall kormány visszaszorítani, amikor kormányzati ellenőrzés alá vonta a magánosítást. (Nyilvános pályázat, versenytárgyalás.) Ezzel valamelyest csökkentek az ilyen hivatali visszaélések, de maga a folyamat is lelassult. Az állami tulajdon 15% került magánkézbe. Mivel Magyarországon nem rendelkezett senki sem megfelelő mennyiségű tőkével, ezért a privatizált vállalatok külföldi befektetők, nagyvállalatok kezébe kerültek. Külföldi kézbe főleg az élelmiszeripari cégek kerültek. Viszont a külföldi cégek jelentős része sosem akart Magyarországon gyártatni. A saját termékeiknek vásároltak piacot, a konkurencia csökkentése érdekében a helyi gyárakat, üzemeket bezáratták, ezzel teljesen tönkrevágva a magyarországi ipart.

Míg az Antall kormány próbálta a helyi befektetőket segíteni, addig a Horn kormány a hosszú privatizáció során csődbemenő vállalatokat (sok gyár a korábbi keleti/szovjet felvevő piac hiánya miatt is csődbe ment), a korábbi állami tulajdon leértékelődését látva, és persze az állam fizetéskényszere miatt nagyobb teret engedett a külföldi tőkének, és felgyorsította a privatizációt. Az állami tulajdon 70%-a került magánkézbe eddigre. A szolgáltatószektor privatizációja is ekkor zajlott.

Az Orbán-kormány idején lényegében leállt a privatizáció, csak a mezőgazdaság területén zajlott nagyobb fokú magánosítás. 12 nagy állami gazdaság került magánkézbe. A Medgyessy és a Gyurcsány kormányok alatt új lendületre kapott az állami vagyon kiárusítása. A magántulajdon részesedése 90%-ra emelkedett.

A magánosítás másik fontos törekvése a rendszerváltásnak a kárpótlás volt a korábbiakban államosított magántulajdonok miatt. A kisgazdapárt teljes reprivatizációt akart végrehajtani, legalább a mezőgazdaságban. Viszont végül kompromisszumos megoldás született, így végül csak részleges kárpótlásra került sor. A károsultakat értékpapírokkal kárpótolták. A kárpótlás mértéke 200000ft értékig teljeskörű volt, afölött csökkenő mértékű, felső határát 5 millió forintban szabták meg. Ezek az ún. kárpótlási jegyek beválthatóak lettek lakásra, földre, részvényre. A kárpótoltak jelentős része idős, már vállalkozni nem tudó emberekből állt, ők áron alul adtak tovább az értékpapírjaikat tőkeerős vállalkozóknak.

Az egyházi kárpótlása reprivatizáció útján valósult meg. Ezt azzal indokolták, hogy az egyházak közhasznú tevékenységeket végeznek. Rögzítették, hogy az egyház 10 éven belül visszakapta (földtulajdonukat kivéve) a korábbi ingatlanjaikat. Végül a katolikus egyház a kárpótlás 60%áról lemondott, 40%át visszakérte éves járadékok formájában, cserébe a kormány a vatikáni megállapodásban vállalta az egyházi oktatási intézmények fenntartását.

Az átmenet nem volt zökkenőmentes. Magyarországon a rendszerváltást követően hatalmas gazdasági visszaesés következett, mely nagyobb volt, mint az 1929-33as világválság idején. A reálkeresetek, és a nyugdíjak visszaestek, az államadóság kétszeresére nőtt, közel egymillió ember maradt munka nélkül. Az egyenlőségi társadalmat felváltotta egy hierarchizált, vagyonilag differenciált társadalom. Továbbra is fennmaradt a népesség természetes fogyásának növekvő tendenciája, mely komoly problémákat jelent ma is, és felveti a nyugdíjrendszer fenntarthatóságának kérdését. Megnőtt a szolgáltató szektor szerepe industriális társadalomból postindustriális társadalom alakult ki.

A privatizációs folyamat eredményeképpen Magyarországon megjelent az, amely korábban elképzelhetetlennek számított, a munkanélküliség. Rövid idő alatt 16%ra ugrott a munkanélküliek aránya, különösen nehéz helyzetbe sodorva az alacsonyan képzett munkaerőt, és a nehézipari központok lakosait. Mivel ebben a csoportban jelentős arányban voltak roma származásúak, a folyamat a cigányság leszakadásához vezetett. Külföldi tulajdonba kerültek többek között a teljes energiaszektor, a távközlés, és a bankrendszer jelentős része is. Azokban a gyárakban melyek megmaradtak, valamint az infrastrukturális intézményekben a külföldi befektetők nem fejlesztettek, csak (kihasználva a konkurencia viszonylagos hiányát) használták, és saját hasznukra árat növeltek. Megszűnt a Kádár korszak korábbi létbiztonsága, és felváltotta a kapitalizmus induvidum sikerességére építő szabad versenye. Lényegében egy teljes társadalom rekedt egy másik rendszer perifériáján.