Nyelvművelés és nyelvtervezés napjainkban

–nyelvi cselekvés: a nyelvre gyakorolt tudatos hatás

–nyelvi tervezés: akkor van rá szükség, ha egy közösség társadalmi problémái a nyelvvel kapcsolatosak (probléma többnyire: a normák ütközése), vagy ha egy bizonyos területen hiányos a szókészlet

 2 fő rész: a nyelvhasználatra & magára a nyelvre ható tevékenység

– az elvek kialakítói a politikusok, végrehajtói az akadémiák, oktatási és művelődési szervezetek

-legfontosabb eszköze: jog – garantálja az oktatást, a nyelvhasználatot

-több országban létezik nyelvtörvény, amely az államnyelv védelmét szolgálja, (Mo-n. 2001ben a gazdasági reklámok & üzletfeliratok esetében)

-1990es években felvetődött a nyelvi emberi jogok kérdése  kisebbségek, cigányság, jelnyelvet használók

-legfontosabb helyszínei: család, oktatás  a nyelvi nevelés legfontosabb része a családban zajlik, a családtól veszi át az iskola a nyelvi képzést, itt folytatódik a tudatos, társadalmilag elfogadott anyanyelvi nevelés & itt kezdődik az idegen nyelvi képzés

-felnőttkorban a tömegkommunikáció válik a legfontosabb nyelvi befolyásoló tényezővé

-fontos területek: szaknyelvi fejlesztés, nyelvkorszerűsítés, fordítás, tolmácsolás, helyesírás, beszédművelés, határon túli magyarság nyelvi gondjai

–nyelvpolitika

 feladata: tudatos döntésekkel segíteni az anyanyelv, az esetleges további hazai nyelvek, valamint az idegen nyelvek használatát a zökkenőmentes komm. érdekében

-a nyelvtervezési döntéseket mindig vmilyen nyelvi ideológia mentén hozzák, amelyekkel a kommunikációt kívánják szabályozni

–nyelvstratégia: a nyelvpolitika és a nyelvi tervezés céljainak, konkrét feladatainak, a feladatok végrehajtásának programszerű megfogalmazása

–nyelvművelés

-kultúrához kötött tevékenység, ezért országonként más-más elnevezése & tartalma van

-az alkalmazott nyelvtudomány egyik ága, amely a nyelvhelyesség elvei alapján a nyelvi műveltség terjesztésével igyekszik segíteni a nyelv egységes fejlődését, a zavartalan anyanyelvi kommunikációt

-feladata a nyelvre és a beszélőre irányul

 a nyelvre irányulóan 3 fő feladat: diagnózis (az élő nyelvszokás megállapítása), értékelés (a norma szempontjából megítéli az új nyelvi jelenségeket); nyelvbővítés

a beszélőre irányulóan 3 feladat: anyanyelvi ismeretterjesztés, önálló eligazodás, állásfoglalás – tudatos nyelvérzék kialakítása – a kommunikációs konfliktusok önálló megoldása; az igényesség fölkeltése

–magyar nyelvművelés – sok eleme a nyelvtervezéssel rokonítja

 2 felfogás:

nyelvközpontú: célja a nyelv jobbítása, a nyelvi logikát, racionalitást, történetiséget és esztétikumot abszolút érvényűnek gondolja
emberközpontú/pozitív: középpontjában a megértés, a kommunikáció áll, támogatja a nyelvváltozatokat

– eredmények: klasszikus XIX. századi és XX. századi nyelvújítás, akadémiai helyesírás és nyelvművelés, xx. századi nyelvi mozgalmak, stb.

-tudományos nyelvművelés – megkülönböztethető a többnyire laikusok által végzett nyelvvédelemtől („naiv nyelvművelés”)

 purizmus (a nyelv teljes megtisztítása), nyelvi babona (tudományos megalapozottság nélkül megfogalmazott nyelvi szabály)

–nyelvészet – nyelvészek: megkülönböztetik a tevékenységüket a nyelvműveléstől  a nyelvészet szerintük deskriptív (leíró), nem preskriptív (előíró)

(ennek ellenére a két tevékenység a kezdetektől összekapcsolódik)

-a nyelvre tudatosan ható tevékenységek rendszere:

nyelvi tervezés

nyelvpolitika

nyelvstratégia

nyelvművelés

nyelvvédelem

nyelvművelés napjainkban:

-pozitív, emberközpontú  nem soviniszta (nem idegen szó ellenes); a nyelvet változásában, fejlődésében kell vizsgálni, elavuló dolgok; a nyelvművelési babonákat, hamis nyelvtörvényeket el kell távolítani; nem tiltó szabályok megtanítása a módszer és a cél, hanem a pozitív nyelvművelés, a nyelvben rejlő lehetőségek elemzése; a nyelvművelésnek a nyelvhasználókra, a beszélőre is tekintettel kell lennie – a nyelvi hiba sokszor nem a nyelv hibája, hanem a beszélőé,

-ismeretterjesztő, toleráns

-nem dogmatikus, elfogadja a szükséges és indokolt változásokat (pl ikes ragozás)

 már nem az az álláspont, hogy a nyelv régebbi állapotához képest romlott volna – ez változás

-nemzetközpontúság

-tudományos módszerek a nyelvművelésben (szociolingvisztika, kommunikáció,stb)

-elfogadott a sokszínűség, a többféle nyelvi norma, szokás

-a nyelvművelés a kapcsolat a tudomány, a szakemberek és az anyanyelvet beszélők között

-kulcs: mivel a nyelvek a társ. életével összefonódnak, ezért alakulnak, változnak; a változás történeti folyamat; a nyelvet külső és belső hatások érik, a változás ténye a jelenkori nyelvállapotban is megragadható – változatok élnek egyszerre – a választáshoz van szükség anyanyelvi műveltségre, tudatos nyelvhasználatra

-aktuális kérdések, hibák, témák:

az igeragozás hibái (olvasnák, mondhassuk, stb)
névutózás
igés „terpeszkedő” kifejezések (elintézést nyert, kivizsgálásra került stb)
idegen szavak
szómagyarítás
reklámnyelv
trágárság
hiperkorrekció

5. Nyelvművelés és nyelvtervezés napjainkban

5.1. A nyelvművelés

az alkalmazott nyelvtudomány egyik területe, a nyelvvel kapcsolatos ismeretterjesztő munka
nyelvművelők feladata a nyelv fejlődésének elősegítése
eszköz: a nyelvi műveltség terjesztése, széles körben történő tájékoztatás

5.2. Feladatai

képalkotás a nyelvhasználatról – felmérik, hogy az általános szokások alapján történő nyelvhasználat mennyiben tér el az ismert normáktól – hangalak, szerkezet, stiláris érték
a nyelv folyamatosan változik – de alapvető szabályait neheze hagyja el (boltba-boltban)
a felmérés után: értékelés – szakértő testület állást foglal a jelenség mellett vagy ellen, véleményük ezek szerint: az adott új jelenség szükséges-e, van-e jelentéstöbblete, gazdagítja-e a nyelvet, beilleszkedik-e a nyelv rendszerébe
cél: a nyelv bővítése, gazdagítása
a nyelvi normához, azaz a nyelv használatának esztétikai és szociokulturális ideáljához, szabályrendszeréhez viszonyítják az új jelenségeket az értékelő munkájuk során
de a nyelvi norma nem állandó, változik, és több norma is létezhet párhuzamosan

5.3. A nyelvészet

sokszor összekeverik őket a nyelvművelőkkel, pedig nem azonos
a nyelvészet leíró jellegű tudomány, míg a másik alkalmazott nyelvészetben van
a nyelvészet a nyelvet mint különleges, önmagában létező rendszert vizsgálja
a nyelvhasználat csak a jelenségek szintjén érdekli – a kifejezés erkölcstelensége, tisztelettartalma stb. nem befolyásolja
antilop fészket rakott – nyelvtanilag jól értelmezhető ezért ok

5.4. Nyelvromlás

nyelvművelés feladata a nyelvromlás megakadályozása, a nyelvészet nem tud ezzel mit kezdeni
relatív, elvont értékekre támaszkodó fogalom, a nyelvészet szerint nyelvromlás az, ha a nyelv már csak korlátozottan alkalmas a gondolatok kifejezésére
a nyelvművelők szerint viszont az, ha a „szépsége”, hagyományai csorbulnak
tipikus formái szerintük: idegen szavak fokozott használata, a nyelvi szabályoktól való eltérés (nem-e), egyszerűsödés (szököl), szleng kifejezések beemelése a művelt nyelvhasználatba (bealszik)

5.5. Szervezetek, dokumentumok

MTA Nyelvtudományi Intézet
Nyelvművelő és Tanácsadó osztálya ennek
Nyelvművelő kézikönyv, kéziszótár, lexikon, Édes anyanyelvünk, Grétsy, Balázs Géza

Nyelvművelés: az alkalmazott nyelvtudománynak az az ága, amely a nyelvhelyesség elvei alapján, a nyelvi műveltség terjesztésével igyekszik segíteni a nyelv egészséges fejlődését. Célja és tartalma idő és hely függvénye.

A nyelv legfőbb feladata a gondolatközlés, az ember és ember között kapcsolat megteremtése. A kapcsolatteremtésnek, a gondolatközlésnek (kommunikációnak) három tényezője van:

– beszélő (ill. az író)

– hallgató (olvasó)

– nyelv (kapcsolatlétesítő közeg, eszköz)

Feladata: segítsen zavartalanná, pontossá tenni a kapcsolatteremtést, a kommunikációt, fölfedje az esetleges zavar okát, s gondoskodjon a hiba megszüntetéséről. Eszerint a nyelvi hiba lehet magában a nyelvben, de lehet a nyelvet használó emberben, elsősorban a beszélőben (íróban), másodsorban a hallgatóban (olvasóban).

Tehát a nyelvművelő tevékenység is kétarcú: egyrészt magára a nyelvre, másrészt az emberre irányul.

A nyelvművelés feladata a nyelvre irányulóan háromféle lehet:

– Megállapítja az élő nyelvszokást a nyelvi jelenségek formájára (hangalakjára), jelentésére és stiláris értékére vonatkozólag. Ez a felmérés elsősorban a köznyelvi nyelvhasználatra szorítkozik, amely a mindenkori normának, a helyességnek az alapja, de magában foglalja más nyelvi rétegeknek a köznyelvvel érintkező részét.

– Értékeli, megítéli az újonnan keletkezett nyelvi jelenségeket. Az értékelés arra vonatkozik, hogy szükség van-e rájuk, melyikük jelent újat, többletet nyelvünkben. A nyelvművelés ehhez képest alakítja ki állásfoglalását: károsnak, szükségtelennek, tűrhetőnek, szükségesnek vagy fontosnak ítélve az új jelenséget, akadályozza, tiltja elterjedését, vagy éppen segíti, javasolja, esetleg szűkebb területen használva elfogadja a használatát.

– A nyelv bővítése, a mutatkozó hiányok pótlása. Ez a bővülés történhet más nyelvekből, saját nyelvünk nem könyvelvi rétegeiből, a régi nyelvből, de alkothatunk új szavakat a meglevő köznyelvi szókincsből is összetétel, képzés stb. útján. Napjainkban például világszerte általános az intézményneveknek betűszóval való rövidítése, megjelölése, és az új fogalmak (pl. anyagoknak, találmányoknak) mozaikszóval való megnevezése.

A nyelvművelés a múltban elsősorban a nyelv pallérozására, gazdagítására, csinosítására, majd tisztogatására, védelmére törekedett. De a valóság ma már az, hogy a nyelvhasználat során mutatkozó hibák többsége nem a nyelvnek, hanem a nyelvet használó embernek a hibája.

A beszélő és a hallgató közti tökéletes kapcsolat létrejövésének, kommunikáció zavartalanságának legfőbb akadály az, hogy a beszélő (író) nem válogat megfelelően a rendelkezésére álló nyelvi eszközök között, s emiatt a hallgató (olvasó) nehezen érti, nem érti vagy félreérti a közleményt. A nyelvi formának nem megfelelő kiválasztásával okozott zavar lehet értelmi jellegű. De a kapcsolat, a kommunikáció lényegéhez hozzátartozik az is, hogy milyen érzelmi hatást kelt a hallgatóban a beszélő által választott nyelvi forma.

A beszélő és a hallgató közötti nyelvi kapcsolatnak az azonos nyelvi műveltség a fő feltétele.

A nyelvművelés feladata az emberre, a beszélőre, és a hallgatóra nézve szintén háromféle:

Anyanyelvünk ismeretének minél magasabb fokú és szélesebb körű elsajátíttatása.
Állásfoglalás a nyelvben felbukkanó új jelenségekkel kapcsolatosan: hogyan nézzék, hogy értékeljék a nyelvi változásokat, mi az állásfoglalás alapja, mi a nyelvi helyesség, vagy helytelenség megítélésének módja
„pozitív nyelvművelés”, a kifogástalan, példamutató, szép írásművek megismerése, és megismertetésének hasznossága. Ezek állandó olvasása erősíti a nyelvérzéket, segít abban, hogy a nyelvhasználat magasabb fokra emelkedjen.

Nyelvtervezés:

A nyelvtervezés (angolul language planning) fogalmát Einar Haugen (1959) vezette be 1958-ban.

– nem tévesztendő össze a nyelvműveléssel

– a nyelv változásába tudatos beavatkozás céljából végzett tevékenység

Haugen értelmezésében nyelvtervezésre akkor van szükség, ha valamilyen társadalmi csoport úgy érzékeli, hogy társadalmi problémái (részben vagy egészben) a nyelvvel kapcsolatosak. Ez a helyzet akkor jön létre, ha a társadalomban egymás mellett létező nyelvi normák összeütközésbe kerülnek egymással. A normák konfliktusa nagyon sokféle formát ölthet, és nagyon sokféle területen bukkanhat föl. Az iskola és az otthon nyelvi normája ütközik például össze, ha egyes csoportok nem saját nyelvükön, hanem más nyelv vagy nyelvváltozat közvetítésével kénytelenek elsajátítani a tananyagot: magyarországi cigány gyerekek, akik nem magyar anyanyelvűek, de magyar iskolába kell járniuk vagy azok a magyar anyanyelvű gyerekek, akik otthon nem az iskola által megkövetelt sztenderd nyelvváltozatot beszélik szüleikkel. Normák ütköznek össze, ha egy tudományos közösségben több szó is jelöli ugyanazt a fogalmat, s a közösség tagjai egyértelműbbé szeretnék tenni szaknyelvüket azzal, hogy csökkentik az ugyanazt a fogalmat jelölő szavak számát — ilyenkor el kell dönteniük, hogy a lehetséges változatok közül melyiket részesítsék előnyben. Normák ütköznek akkor is, ha a jogi szövegek szerzői jogi értelemben véve pontosságra törekednek, hogy biztosítsák a szöveg egyértelműségét, a szövegek címzettei viszont szívesebben olvasnák a számukra is fontos tartalmú szövegeket úgy, hogy jogi képzettség nélkül is megértsék őket.

(Felhasznált szakirodalom: Fábián Pál – Lőrincze Lajos, Nyelvművelés)