Babits Mihály a 20.század első felének meghatározó alakja, a Nyugat első nemzedéken tagja. A nyugat folyóirat 1908-ban indult, és célja a tehetségek felfedezése, és a új művészeti irányzatok meghonosítása volt. A szimbolizmus és az impresszionizmus nagy szerepet játszott Babits életében. A szimbolizmus a nevét a szimbólum szóról kapta, mely önmagán túli jelentést hordoz, melynek megfejtését a mű a befogadóra bízza, az irodalomban csak a lírát jellemzi, amelyben a költő elvont tartalmakat fejez ki bonyolult szimbólumokkal, jellemző rá a zeneiség, de a gondolatiság nem. Az impresszionizmus neve az impresszió szóból ered, a kép/vagy vers egy pillanatnyi hangulatot ragad meg, a költészetben jellemző műfaj a leíró vers, amely mindig nominális stílusú (csak főnév és melléknév).
Babits 1883-ban született, jómódú polgári családból származik, a pesti bölcsészkaron tanult tovább tanárnak, egyetem után az erdélyi Fogarason tanít, de ezt száműzetésnek érzi. A Nyugat egyik szerkesztője Móricz Zsigmond mellett, ekkor köt barátságot Ady Endrével is.
Életművére négy meghatározó korszak jellemző, a l’art pour l’art, a népvezérség, az elefántcsonttorony és a prófétaság. A l’art pour l’art jelentése, hogy a művész célja az értékes művek alkotása. A népvezérség azt jelenti (Petőfi elavult személyiségében), hogy a művésznek ki kell állnia a többi emberért. A harmadik korszaka az elefántcsonttorony, ami Dávid könyvére utal, hogy a művész megvédi a művészetét a tömegtől. Végül Babits negyedik korszaka a prófétasággal kapcsolatos, vagyis, hogy a művészek feladata az igazság hirdetése.
Babits Mihály első verseskötete a Levelek Iris koszorújából. A kötet címe a szivárvány görög istennőjére utal mely tudatosan szerkesztett és sokszínű. A koszorú a körforgás és emlékezés jelképe is lehet.
A kötet legjellemzőbb verse a Messze, messze… című vers, mely egy leíró költemény nyolc európai országról 4-4 tömör sorban. Mint az Babitsra jellemző a vers impresszionista stílusú, a helyek hangulatát fogja meg, csupa főnévből és melléknévből áll. Metonímiákkal halmoz a mű és sok alliterációval díszít. A vers legnagyobb csattanója, hogy maga a költő egyik helyen sem járt, ezt a 9. versszakban írja le szomorúan.
Igen ismert és sokat idézett vers a kötetből a Fekete ország, amely rejtélyes leírás egy álomszerű helyről, ahol sötét van. A fekete szín a mai világban is jelképes, ugyan úgy ahogyan a versben is, jelent szomorúságot, halált, gonoszságot, akár tudatlanságot is. A kötet többi darabja is ilyen. A lírikus epilógja című verse is azt erősíti, hogy a világ megismerhetetlenségét fejezi ki a szöveg. A lírikus epilógja tudatosan választott záróvers, amely magát a kötetet összegzi. A vers formája szonett, hangvétele csalódott és elégikus. A lírai én a világról akart írni, de csak magáról sikerült. A líra jellemzően szubjektív, elsődleges témája az ÉN. Az ÉN-be zártság jelképei: a dió, a bűvös kör, a börtön. Ezek filozófiai háttere Platón tanaitól Nietzschéig ível. A világ megismerésének akadálya saját személyiségünk.
A tudósköltő Babits Mihály „vizsgázik” a műfajokból, a formákból és a stílusirányzatokból.