Az 1970-es évektől fokozatosan csökkent a politikai nyomás. A korábban hallgató (vagy elhallgattatott) írók és költők megszólalhattak, publikálási lehetőséghez jutottak. Az új, fiatal írónemzedék is fellépett (Esterházy Péter, Nádas Péter) illetve a líra területén Tandori Dezső, Oravecz Imre, Petri György, Orbán Ottó.
A 90-es évek jelentette az újabb nagy fordulatot, ezúttal a digitális eszközök terén. Előbb az irodalmi folyóiratok jelentek meg az interneten, majd egyre kézenfekvőbb lett, hogy az írók, költők saját honlapon jelentetik meg alkotásaikat (pl. Dragomán György, Lackfi János, Grecsó Krisztián, Karafiáth Orslya). Sok esetben nem is csupán alkotásokat közölnek, hanem interaktív kapcsolatban vannak olvasóikkal, blogot írnak, alkotásaik megoszthatók, lájkolhatók.
Olvasói részről is sokat változott a csatornákhoz való viszony. Sokan olvasnak digitális formában irodalmi alkotásokat, egyre több hangoskönyv jelenik meg. (Párhuzamosan pedig folyik a régi magyar irodalom digitalizálása is).
Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló
Esterházy Péter a posztmodern irodalom egyik legjelentősebb szerzőjének számít. Számos díja van, többek között Kossuth-díjas, megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje /polgári tagozat/ elismerést is.
Budapesten született 1950. április 14-én. A budapesti piarista gimnáziumban érettségizett 1968-ban. 1974-ben az ELTE-n matematikusi diplomát szerzett, és egyetemi diplomáját hasznosítva a Kohó- és Gépipari Minisztérium Számítástechnikai Intézetében dolgozott. 1978-tól szabadfoglalkozású író. 1993-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.
A hetvenes években indult írónemzedék jelentős tagja volt. Szellemi elődeit a Nyugat–Újhold vonalon jelölte ki.
Esterházy Péter utolsó kötete ez az alkotás, amely tulajdonképpen saját betegségnaplója. Az író 2016. július 14-én hunyt el, de arról, hogy halálos korral küzd, már tavaly ősszel értesülhetett a széles közönség is, amikor nyílt levélben kért elnézést a göteborgi könyvvásárról való távolmaradásáért. Az író betegséggel folytatott egyoldalú küzdelmének stációit, saját mentális, fizikai, pszichikai állapotának változásait jegyezte le ebbe a kis könyvbe.
„Rák, ez a jó kezdőszó” – ezzel vezeti be Esterházy az olvasót új életébe, ráadásképpen pedig új írásművészetébe is. Ugyanis ahhoz, hogy Esterházy naplóírásra vetemedjen, váratlanul rossz dolgoknak kell történnie. Ez utoljára a Javított kiadás kapcsán esett meg vele, amikor kitudódott édesapjának ügynökmúltja. Most újra egy rettenetes hír készteti arra, hogy írásművészetét a valósághoz közel hozza: a hasnyálmirigyrák.
Naplót olvashatunk, nem hevenyészettet, inkább töredékeset. Nem az volt a célja Esterházynak, hogy élete főművét alkossa meg nyelvi szempontból nézve, inkább a hétköznapokat örökítette meg az oldalakon. Időnként határozottan olyan érzése van az olvasónak, mintha kukkolna, annyira közel enged bennünket az író a hétköznapi életéhez, de még a legelkeseredettebb napjain is megcsillan az írói bravúr egy-egy odavetett szóban vagy mondatban.
Persze Esterházy nem volna önmaga, ha betegségét nem személyesítené meg, s nevet nem adna neki: Hasnyálmirigy kisasszony, Hasnyálka, Hasmika, Hasnya, Hasmi, Mucus, Muci, Mucika, Mucinger – s még ki tudja, milyen néven nem szólítja őt, aki benne lakik, aki életére tör, s akiről nem tudni, vajon tudja-e, hogy milyen jók az esélyei a győzelemre. Az író kettejük kapcsolatát egy se veled, se nélküled szerelemként, jó humorral, sőt helyenként kimondottan viccesen tárja elénk, ami meglepő annak ismeretében, milyen súlyos a téma, milyen tragikus a helyzet…
A napló bejegyzései 232 oldalon át követik egymást 2015. május 24-től 2016. március 2-ig, különböző hangulatban, különböző intenzitással. Szó esik benne a vissza nem fordítható betegség hétköznapjairól: vénákról, kezelésekről, kórházakról, betegekről, orvosokról, kemoterápiától, hasmenésről, émelygésről, hajhullásról, arról, hogy fogadja a hírt a szűk család, hogy a tágabb baráti kör, hogyan a közvélemény, a nyilvánosság. Többé-kevésbé pontosan rögzíti, hogy min ment keresztül, mióta súlyos betegségét diagnosztizálták, de ugrál is közben ide-oda, kitérőket tesz, sztorizgat, elmélkedik, másoktól vagy önmagától idéz, ahogy mindig szokott, néha pedig imádkozik. Tanúi lehetünk, hogyan alakul ki az egészséges emberben a betegség tudata, hogy eközben milyen küzdelmeket kell megvívnia, hogyan kénytelen tudomásul venni, hogy tulajdon életének aktív alakítójából passzív szemlélővé lesz.
Esterházyt mindazonáltal nem csak a betegség, illetve a kezelések tünetei, vagy környezetének szinte tolakodó aggódása bosszantja leginkább (bár ezeket is nehezen viseli), hanem tulajdon fáradékonysága, állandó álmossága, kedvetlensége, amitől munkatempója rapszodikussá válik, munkaideje pedig brutálisan lerövidül. És látjuk az író kilátástalannak tűnő küzdelmét, hogy a megváltozott körülmények dacára megpróbálja visszaállítani az alkotó élet normális kereteit. Ez lehet talán a Hasnyálmirigynapló legfontosabb üzenete: azzal tarthatjuk magunktól távol a rosszat, ha mindennek dacára tesszük a dolgunkat, például az írónak az a dolga, hogy írjon, „az íróasztalnál helyemen vagyok” – foglalja össze a lényeget.
Ez a könyv azonban nem csak betegségnapló, hanem olvasónapló is, hiszen Esterházy szeretett utánaolvasni a témának. Elsőként Susan Sontagtól olvassa A betegség mint metafora című munkát. Utána ráfordul Harold Brodkey amerikai író The Story of my Death (Halálom története) című „haldoklós” könyvének német fordítására. Aztán egy 2010-ben, a Kalligram gondozásában megjelent Kosztolányi kötetet citál. Ezeken túl még számtalan olvasmányára, könyvekre, filmekre és más kulturális produktumra történik utalás, mint rendesen, de ez a három az, ami hangsúlyosan, kijegyzetelve, bőven idézve van jelen a Hasnyálmirigynapló oldalain.
Esterházy tehát utolsó könyvében is tett valami jelentőset, bevezette a szépirodalomba a hasnyálmirigyrákot.
Részletek a regényből:
- június 21., vasárnap
Ma kezdődik a nyár. 83,4 kg vagyok, lettem, ez 10 kg mínusz karácsony óta. Rák nélkül szupi volna.
- június 25., csütörtök este, Hévíz
Lapátolom magamba a gyógyszert, a vitaminokat. Az a tumormarker, ami talán 100-ig normális, most
39 000 nekem. Ezért aztán az osztrák ember nem is javasolja az MR-t, legyen az eredeti terv, a kemó.
Édes kisasszony, elismerem, jól viselkedsz, figyelmes vagy, hagysz nyaralni. Leben und leben lassen. Hogy
akkor mért küldöm rád a mérgeket. Hát, édeském, így megy ez. Egyrészt magamba, magamra is küldöm,
másrészt meg szeretném, minden nagyrabecsülésem mellett, ha kissé visszahúzódnál.
- július 3., péntek
Sok napig semmit nem írtam. A folyamatos mulasztásérzés; a rossz tanuló, aki sohase voltam.