Előzmények (1918-1933)
Az I. világháborús vereség hatására a Német Császárság megszűnt és létrejött a weimari köztársaság (1918-1933). Adolf Hitler a háborút követően aktív politikai szerepet vállalt, és megalakította a Nemzetiszocialista Német Munkáspártot (NSDAP).
Az 1923-ban Münchenben lezajlott sikertelen „sörpuccs” után börtönbüntetésre ítélték, és fogsága alatt írta meg Mein Kampf (Harcom) című művét, amelyben összefoglalta eszméit, gondolatait (fajelmélet, élettér-elmélet (Lebensraum) stb.).
Az 1933-as parlamenti választásokon a náci párt győzött, Hitler kancellár lett, aki 1934-ben az államfői hatalmat is megszerezte (Führer). Lezárult a weimari köztársaság időszaka, a náci ideológiára alapozva pedig megindult a Harmadik Birodalom felépítése, amely egészen a II. világháború végéig (1945) állt fenn.
A náci kihívás és az engedmények politikája
A két világháború közötti időszakban a német külpolitika homlokterében a versailles-i békerendszer felülvizsgálata, a területi revízió kérdése, valamint a keleti élettér kialakítása állt. Az agresszív, európai hegemóniára törekvő politika megvalósítása érdekében Hitler hozzálátott a hadsereg megerősítéséhez. E törekvések nem fértek össze sem a versailles-i békepontokkal sem pedig a Népszövetség célkitűzéseivel, így Németország 1933-ban kilépett a szervezetből.
1935-ben visszaállították az általános hadkötelezettséget, és megindult a modern fegyvernemek fejlesztése is. Ugyanekkor népszavazás zajlott a Saar-vidék hovatartozásával kapcsolatban, amelynek során az ott élő lakosság a Németországhoz való tartozás mellett döntött. A Harmadik Birodalom megerősödése átrendezte az európai erőviszonyokat. A nyugati hatalmak a katonai konfliktus elkerülése érdekében az engedmények politikáját választották, ebben szerepet játszott az is, hogy tartottak a szintén fegyverkező Szovjetuniótól. Ezért történhetett meg, hogy a nyugatiak nem léptek fel ellene, amikor 1936-ban a német hadsereg bevonult a Rajna-vidékre (remilitarizálta), amely a békeszerződés értelmében fegyvermentes övezet volt.
A hatalmi átrendeződés
A Mussolini által vezetett fasiszta Olaszország kezdetben szemben állt Hitler azon törekvésével, hogy a német és az osztrák államot egyesíti (Anschluss), ezt akár katonai erővel is meg kívánta akadályozni. Az olasz állam növelni kívánta befolyását a Balkán-félszigeten, valamint gyarmatbirodalmi törekvései is voltak. Abesszíniát (ma Etiópia) csak komoly nehézségek árán tudták elfoglalni, és a hadjárat megmutatta az olasz haderő gyengeségét. Az olasz agresszió miatt megromlott a viszony Nagy-Britanniával és Franciaországgal.
1636 októberében Németország és Olaszország közeledett egymáshoz és szövetséget kötött (tengelyhatalmak), amelyben elismerték egymás érdekszféráit, valamint összehangolták a két állam további külpolitikai céljait. Később Japán is csatlakozott a tömörüléshez.
A szovjet irányítással működő Komintern (1919-1943) a világ kommunista pártjainak nemzetközi szervezeteként működött, és célul tűzte ki a fasizmussal szembeni fellépést. Meghirdette a népfrontpolitikát, ennek értelmében a kommunista pártok szövetséget köthettek a szociáldemokrata és a polgári pártokkal is a fasisztákkal szemben.
1936 novemberében Németország és Japán megkötötte az antikomintern paktumot, amely a Komintern tevékenységét próbálta ellensúlyozni, valójában egy Szovjetunió ellenes szövetség volt. 1937-ben Olaszország is csatlakozott hozzá.
A spanyol polgárháború
Spanyolországban az 1936-os választásokon baloldali győzelem született, amit a hadsereg nem akart elfogadni. Franco tábornok vezetésével jobboldali felkelés kezdődött, amely polgárháborúvá terebélyesedett (1936-1939). A szembenálló felek külső segítséget kaptak. Német- és Olaszország Francót támogatta, míg a Szovjetunió a köztársaságpártiak mellé állt. A harcokban önkéntesek ezrei vettek részt, valamint Németország számára kitűnő gyakorlóterepet jelentett az új fegyverek kipróbálására (Condor-légió). A konfliktus végül Franco győzelmével zárult, jobboldali katonai diktatúra jött létre, amely elköteleződött a német-olasz szövetség mellett.
Japán előretörése
A két világháború közötti időszakban Japánban is jobbratolódás ment végbe és külpolitikai törekvéseik célja egy nagy csendes-óceáni birodalom létrehozása volt. A japán haderő támadást indított Kína ellen, és annak elfoglalt észak-keleti részén, Mandzsukuó néven bábállamot hoztak létre. A harmincas évek végére megszállták a legjelentősebb városokat és a tengerparti részeket.
Az Anschluss és a müncheni egyezmény
Hitler egyik sokat hangoztatott célja az összes németajkú egy birodalomba való összeolvasztása. Az osztrák kormány népszavazást írt ki a két állam egyesítésének kérdésben, de ennek eredményét a Führer nem várta meg, és a német csapatok bevonultak Ausztriába (1938 március, Anschluss).
Hitler ezt követően Csehszlovákia ellen fordult. A beavatkozásra az adott lehetőséget, hogy a Szudéta-vidéken hárommilliós német kisebbség élt. 1938 szeptemberében került sor a müncheni konferenciára, amelyen Mussolini (olasz diktátor), Daladier (francia me.) és Chamberlain (brit me.) jóváhagyták Hitler területi követeléseit Csehszlovákiával szemben, remélve, hogy Hitler csak az egységes német nemzetállam kialakítására törekszik, és ha ezt elérte, akkor nem támaszt újabb követeléseket szomszédjaival szemben.
A háború kitöréséhez vezető események
1939 márciusában Szlovákia névlegesen kikiáltotta függetlenségét, a német haderő pedig ellenállás nélkül vonult be a maradék cseh területekre, amelyet elfoglaltak és Cseh-Morva Protektorátus néven a Német Birodalom ellenőrzése alá vontak. Ebben az időben adta át Litvánia a stratégiai jelentőségű Memel-vidéket, amelyet Kelet-Poroszországhoz csatoltak.
Hitler következő célpontja Lengyelország volt, amellyel megkezdődtek a tárgyalások. A németek követelték, hogy a lengyelek adják át Danzig (Gdansk) kikötővárosát, valamint biztosítsanak területet egy Német- és Kelet-Poroszországot összekötő korridor számára.
A Szovjetunió nyugati irányba kívánt terjeszkedni, de a britek és a franciák oldalán nem látták biztosítva e törekvésüket. Ebben a helyzetben ajánlottak egyezséget a németek. 1939. augusztus 23-án jött létre a Molotov (szovjet külügyi népbiztos) – Ribbentrop (német külügyminiszter) paktum. A két állam megnemtámadási szerződést kötött egymással, és az egyezmény titkos záradékában kijelölték egymás érdekszféráinak határát Közép-Kelet Európában (Baltikum, Besszarábia, Lengyelország). Ennek megfelelően a Szovjetuniónak lehetősége nyílt a nyugati irányú terjeszkedésre, és nem kellett tartania egy német támadástól. A német fél is mentesült egy keleti irányú lekötöttségtől, és erőit nyugatra koncentrálhatta, valamint a két fél között jelentős kereskedelmi kapcsolatok bontakoztak ki.
1939. szeptember 1-jén a német haderő mondvacsinált okokra hivatkozva megtámadta Lengyelországot, ezzel megindult a II. világháború.