A társalgási stílusréteg

A hagyományos stilisztikák a következő tipikus stílusrétegeket különböztetik meg a szövegek stílushatása alapján: társalgási, hivatalos, publicisztikai, tudományos, előadói (szónoki), szépirodalmi stílus. Mindegyik stílusrétegnek van szóbeli és írott változata és legalább három stílusszintje (igényes, közepesen igényes, igénytelen).

A társalgási stílus elnevezésben a „társalgás” kifejezés hétköznapi nyelvi kapcsolatokra utal (egyszerű, közvetlen beszélgetésre, odavetett félmondatokra vagy mindennapi leveleinkre, céduláinkra, üzeneteinkre). Ezeket a megnyilatkozásokat a közvetlenség és a célszerűség jellemzi. A tipikus társalgási nyelvben a leggazdaságosabb a szóhasználat és a mondatszerkesztés. A családtagok, barátok, közeli ismerősök sok közös előismerettel rendelkeznek, hasonló körülmények között élnek, kevés szóból is megértik egymást, gyakran alkalmaznak hiányos mondatokat. Természetesen nagy egyéni különbségek lehetnek (vannak szűkszavú és bőbeszédű emberek), de ez valamennyi stílusrétegben megfigyelhető. Ez a nyelvhasználat gyakran tartalmaz érzelmi töltésű nyelvi elemeket (bizalmas, durva, tréfás kifejezéseket, indulatszókat, felkiáltó és kérdő mondatokat stb.), de sajnos nem mentes a divatszóktól, töltelékszóktól, frázisoktól, közhelyektől, nyelvi sablonoktól sem. Napjainkban gyakori a túl gyors, kapkodó, igénytelen szókincsű, sőt nyelvhelyességi hibáktól hemzsegő „beszélgetés”. A művelt ember a hétköznapi társalgásban is igényes, nyelvhasználatunk egyúttal jellemez is bennünket.

Ezekre a megnyilatkozásokra kötetlenség jellemző: nem követ szigorú logikát, sőt, gyakori a témaváltás és a kihagyásos szerkesztés. A közös előismeretek miatt nem kell mindent részletesen kifejtened; ugyanakkor ez félreértéseket is eredményezhet. A kötetlensége révén a személyiséged ebben a stílusrétegben mutatkozhat meg a legjobban, teret kap az önkifejezés. A közvetlenség azonban nem egyenlő az udvariatlansággal! Gyakori stílushibák a töltelékszavak és vulgáris kifejezések.

A köszönéssel, a magázással, az udvariassággal a társadalmi elvárásokat tartjuk be.


Ha beszélgetsz valakivel, elmesélsz egy nyaralást,
általában szóban teszed. De le is írhatod gondolataidat napló, magánlevél formájában. A chat és sms átmenetet képeznek az élőszó és az írásbeliség között.

Hallottad már azt a kifejezést, hogy ahány ház, annyi szokás? Vagy se füle, se farka? Ezek olyan állandósult szókapcsolatok, – más néven frazémák – melyekkel szemléletesebbé, hatásosabbá teheted mondanivalód. Tipikus társalgási fordulatokat, más néven nyelvi sztereotípiákat mindig bizonyos beszédhelyzetben használunk. Ide tartoznak a szólások (például rázza a rongyot.), a közmondások (Ki korán kel, aranyat lel.) és a szállóigék Gondolkodom, tehát vagyok. A közmondások általános érvényű megfigyelést, élettapasztalatot, bölcsességet fogalmaznak meg. A szállóigék egy híres embertől vagy egy ismert műből származnak.

Forrás: http://zanza.tv/magyar-nyelv/stilisztikai-alapismeretek/tarsalgasi-stilus-ismervei-es-minosege

http://tudasbazis.sulinet.hu/hu/magyar-nyelv-es-irodalom/magyar-nyelv/magyar-nyelv/a-szovegszint/a-stilusretegek

Hasonló

  • A szöveg pragmatikai megközelítése

    -a beszéd során szövegeket hozunk létre – a szöveget a használat (pragmatika) szintjén az határozza meg, hogy mi a célunk, szándékunk vele -régen: a beszéd célja: gondolatközlés, ma már 6 különböző funkció: tájékoztatás, érzelemkifejezés, felhívás, kérdő-értelmező utalás, kapcsolattartás, poétikai minőség  a szöveget csak a külső világból, a szituációból, a beszédhelyzetből érthetjük meg Könyvajánló Érettségi…

  • |

    Nyelvünk helyzete a határon túl

      1. A magyarság száma A világon napjainkban kb. 14 millió magyar anyanyelvű ember él. Ez a szám folyamatosan változik, sajnos csökkenő tendenciát mutat. A többség a Kárpát-medence területén él. A magyar nyelv a közepes elterjedtségű nyelvek közé tartozik. 2. A határon túli magyar anyanyelvűek csoportjai a) Atörténelmi kisebbség csoportjába azok tartoznak, akik a történelmi Magyarországtól…

  • Médiaműfajok

    A sajtótermék A sajtótermék olyan kommunikációs eszköz, amely információközlés közben eleget tesz három követelménynek: publicitás (nagyobb nyilvánosság); perioditás (szabályos időszakonkénti ismétlődés); aktualitás (időszerű információk továbbítása). A sajtótermékek típusai A sajtótermékeknek számos típusát különíthetjük el. A megjelenés rendszeressége szerint vannak napilapok, hetilapok, kéthetente, havonta vagy rendszertelenül megjelenő újságok. Rendszerezhetjük a sajtótermékeket a megjelenés, terjesztés helye, köre szerint is: országos, helyi, regionális,…

  • Az összefoglalás funkciója és típusai

    Egy szöveg összefoglalására a következő esetekben lehet szükség: szöveget szerkesztünk, írunk valamely témában egy meglévő szöveg (tanulmány, újságcikk, használati utasítás, tankönyvi lecke stb.) magunk számára való áttekintésére, megértésére, emlékeztetésre) A szövegalkotás folyamán összefoglalást 4 esetben készíthetünk: a szöveg megírása előtt önmagunknak, ez segíti a szöveg megírását a szöveg bevezetésében, így a hallgatókat, olvasókat tájékoztatjuk a…

  • Szintagmák

    A szintagmák A szintagma görög eredetű szó, jelentése: hozzárendelt, összerendezés. Szintagmának nevezzük az egymással nyelvtanilag meghatározott viszonyba lépő önálló szavak kapcsolatát. Ha a szavak nem önállóak, álszintagmáról beszélünk (fogalomszó+ viszonyító szerepű elem). Ilyen például egy álszó és egy létige kapcsolata (segítettem volna). A szintagmának önálló viszonyjelentése van. Tagjaik háromféle kapcsolatban állhatnak egymással. 1. Hozzárendelő viszony…

  • |

    Érvelő esszé felépítés

    Az érv felépítése Tétel, (állítás, premissza): egy következtetés megfogalmazása. (Ártatlan.) Bizonyíték, példa: A következtetés előzményei, magyarázatai. (Nem csinált rosszat, az egész osztály szeme előtt volt.) Összekötő elem tétel és bizonyíték között: Logikai összekötő kapocs. Ha egyértelmű a tétel és bizonyíték közötti összefüggés, akkor el is hagyható. Ekkor az érv csak kéttagú. (Az egész osztály előtt…