Az őszirózsás forradalom

1918. októberében megindult az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásának folyamata, Magyarországon a helyzet válságos, forradalmi helyzet alakult ki.

Október 23-24-ike éjjelén megalakul a Magyar Nemzeti Tanács¹. A Magyar Nemzeti Tanács egyre inkább ellenkormányként kezdett viselkedni. Elnöke Károlyi Mihály lett. Programja² 12 pontból állt, Jászi Oszkár fogalmazta meg.

A főváros lakossága lelkesen fogadta a MNT megalakulását, azt várták, hogy az uralkodó a lemondott Wekerle helyett Károlyit fogja felkérni kormányalakításra. IV. Károly ettől a lépéstől visszarettent (túl forradalmi lett volna).

Október 28-án hatalmas tömeg indult a Várba, hogy Habsburg József³ főhercegtől Károlyi kinevezését követelje. A tömeget a Lánchídnál a rendőrség megpróbálta feloszlatni, majd amikor ez nem sikerült, közé lőtt. Három halott maradt az utca kövén.

József főherceg október 29-én ennek ellenére Hadik Jánost, az Országos Közélelmezési Hivatal volt vezetőjét kérte fel kormányalakításra. Következmény: sztrájk.

Október 30-án ismét hatalmas tömegek lepték el a Belvárost. Megindul a forradalom. A tömegek az Astoria szállóban székelő Nemzeti Tanácsot éltették, megakadályozták, hogy a Nemzeti Tanácsra felesküdött katonai egységet elszállítsák a fővárosból, kiszabadították a bebörtönzött diákokat, az éjszaka folyamán pedig elfoglalták a főváros fontosabb középületeit, az élelmiszerraktárakat, a pályaudvarokat és a telefonközpontokat. Az ujjongó katonák őszirózsát és nemzetiszínű kokárdát tűztek sapkarózsájuk helyébe.

József főherceg az utca nyomásának engedve visszavonta Hadik megbízatását, s Károlyit nevezte ki miniszterelnöknek. A felkelés vérontás nélkül győzött⁴, s a hatalom a Nemzeti Tanács kezébe került.

Károlyi kinevezésének a vidéki városokban és a nagyobb falvakban is sorra alakultak meg a nemzeti tanácsok. A vidéki megmozdulások gyakran torkollottak fosztogatásokba és erőszakoskodásokba. A kilengéseknek az országszerte gyorsan megalakuló nemzetőrségek vetettek véget.

A budapesti, ill. magyarországi eseményekkel egyidejűleg a forradalom hullámai a birodalom többi nagyvárosát és országrészét is elérték. Október 28-án a prágai Nemzeti Tanács deklarálta a csehszlovák állam megalakulását, amit 30-án a túrócszentmártoni Szlovák Nemzeti Tanács is helybenhagyott. Október 29-én a horvát nemzetgyűlés Zágrábban kimondta Horvátország függetlenségét és csatlakozását a leendő horvát-szlovén államhoz. 30-án Bécsben a nemzetgyűlés elfogadta az új osztrák állam ideiglenes alkotmányát, 31-én Lembergben a galíciai ukránok adták hírül a Monarchiától való elszakadásukat.

1918. november 3-án aláírták a padovai fegyverszünetet⁵.

Károlyi rögtön megalakította kormányát (31-én). A tárcák többségét párthívei kapták. A kormány programja megegyezett a Nemzeti Tanács október 26-ai kiáltványával. Egy olyan független és demokratikus köztársaság létrehozását célozták meg, amelynek közéletében a nem magyarok is államalkotó tényezőként vehettek volna részt, kiterjedt önigazgatási jogok birtokában.

A program megvalósításához a feltételek nagyon kedvezőtlenek voltak. Az antant Magyarországot vesztes államnak tekintette, s vele szemben a vae victis⁶ elvét alkalmazták. Belülről a háború alatt kiéleződött szociális és nemzetiségi ellentétek nehezítették a kibontakozását.

A kormány első jelentős lépése egy katonai konvenció megkötése volt a balkáni francia haderő parancsnokával, Franchet d’Esperey tábornokkal november 13-án. A 18 pontos szerződés előírta, hogy a magyar kormány köteles kiüríteni a Szamos felső folyásától keletre, valamint a Maros vonalától délre eső erdélyi és bánsági területeket, továbbá a Szeged-Baja-Pécs-Varasd vonaltól délre eső vidékeket, tehát a Bácskát és a Drávaközt is. Ezenkívül megszabta azt is, hogy Magyarország csak egy 6 gyalogos és 2 lovashadosztályból álló hadsereget tarthat fenn, s hogy szükség esetén biztosítania kell az antanthaderő szabad átvonulását az ország területén.

A Károlyi kormány mindezt átmeneti megoldásnak tekintette és bízott az antant jóindulatában!

A szerb-francia, ill. a román haderő gyorsan birtokba vette a demarkációs vonaltól keletre és délre fekvő területeket, s ezzel egy időben a cseh légiók is megjelentek a Felvidék szlovákok lakta nyugati övezetében.

Jászi november 13-14-én Aradon próbál tárgyalni a nemzetiségi vezetőkkel, sikertelenül.

A románok december 1-jén Gyulafehérváron nemzeti gyűlésükön kimondták egyesülésüket a román királysággal. A következő nap a román hadsereg átlépte a Belgrádban kijelölt demarkációs vonalat, s megkezdte a bukaresti szerződésben (1916) neki ígért területek bekebelezését. Karácsonyra elérték Kolozsvárt.

A szerbekkel, akik november 25-ei újvidéki gyűlésükön egyszerűen deklarálták a megszállt dél-magyarországi megyék csatlakozását Szerbiához, tárgyalásokra sem került sor. Lojalitást Magyarország iránt csak a szétszórtan élő németek, s a ruszinok egyik irányzata mutatott.

Tehát 1918 végére Erdély, a Felvidék és a Délvidék de facto⁷ elveszett. Az előrenyomuló, s részben már a demarkációs vonalakat is átlépő ellenség feltartóztatására átfogó intézkedés nem történt!⁸

Ilyen vészjósló körülmények közepette folyt a kormány belpolitikai programjának megvalósítása. Elsőként az ország független köztársasággá nyilvánítása került napirendre. A köztársaságot a Nemzeti Tanács proklamálta egy budapesti népgyűlés keretében november 16-án. 1919. januárjában a Nemzeti Tanács Károlyit ideiglenes jelleggel köztársasági elnökké választotta. Ekkor Károlyi lemondott a miniszterelnöki tisztségéről, viszont továbbra is megtartotta magának a külügyi tárcát. Az új miniszterelnök Berinkey Dénes, az addigi igazságügy-miniszter lett.

Fontos kérdés volt a földreform ügye. 1919. február 15.-én fogadják el a földreformtörvényt. Az 500 holdon felüli világi és a 200 holdon felüli egyházi birtokok kártalanítás ellenében történő kisajátítását írta elő. A kisajátított földeken elsősorban 5-20 holdas parasztbirtokokat, ill. 0,5-3 holdas szőlőbirtokokat kellett létrehozni. Az új gazdák földjeiket örökhaszonbérletbe kapták, de 50 éves részletfizetés mellett meg is vehették azokat. A törvény megjelenését követően azonnal megkezdődött a földigénylők összeírása és a területkijelölés. Magára a parcellázásra azonban már nem maradt idő.

1919. március: új választójogi törvény. A 6 éves magyar állampolgársággal rendelkező 21 éven felüli férfiakat, ill. a 6 éves magyar állampolgársággal rendelkező és bármely hazai nyelven írni-olvasni tudó 24 éven felüli nőket ruházta fel szavazati joggal. A választók száma az összlakosság 50%-ára nőtt. Törvényt hoztak a gyülekezési és egyesülési szabadságról is.

A demokratikus politikai reformokat számos szociálpolitikai intézkedés egészítette ki. Bevezették a munkanélküli-segélyt, megtiltották a 14 éven aluli gyermekek foglalkoztatását, emelték a béreket, a hazatérő katonák szerény végkielégítésben részesültek stb.

A munkásbarát szociálpolitika azonban a hétköznapokban alig éreztette hatását.

Nyomor volt, számos közszükségleti cikk szinte beszerezhetetlenné vált (antant blokádja, bánya- és iparvidékek elvesztése stb.). A falvakban főleg a petróleum, a só, a dohány és a gyufa hiányzott, a városokban a szén és a fa. A fővárosban ezért korlátozták a gáz- és villanyfogyasztást, az üzletek már délután, a vendéglők és a kávéházak pedig este 10 körül bezártak. A munkanélküliek száma több százezerre szökött, s a pályaudvarok külső vágányaira tolatott vagonokban feltűntek a megszállt területekről menekülők első csoportjai. 1918 végén, 1919 elején emberek tízezrei éltek korábban elképzelhetetlen nyomorban: éhezve, fázva, meleg ruha és fedél nélkül.

Nagy volt az infláció is.

A kormányt jobbról és balról is egyre többen és egyre hevesebben támadták, miközben támogatóinak száma folyamatosan csökkent.

A jobboldali ellenzék legradikálisabb képviselői a történelmi középosztály különböző, többnyire frontot járt csoportjai közül kerültek ki. A kormány belpolitikájának bírálata mellett, november végétől egyre hevesebben követelték a történelmi határok, majd a magyarlakta területek fegyveres védelmét.

1918 novemberében megalakul a Magyar Országos Véderő Egylet (MOVE), majd decemberben az Ébredő Magyarok Egyesülete (ÉME). Legharcosabb csoportjaik a tényleges és tartalékos katonatisztek, a megszállt területekről menekült többezernyi közigazgatási és egyéb állami alkalmazott közül került ki. A MOVE vezetője Gömbös Gyula vezérkari százados lett. Elképzelésük az volt, hogy a vidék megszervezése után körülveszik Budapestet, s a kormányt ily módon kényszerítik lemondásra.

1919 februárjában alakult meg a Nemzeti Egyesülés Pártja. Tagjai nem katonák, hanem régi politikusok, nagybirtokosok vagy vezető államhivatalnokok voltak. Ők kevésbé hittek a határok fegyveres védelmének lehetőségében. Inkább a diplomáciai eszközökben bíztak. Vezetőjükké gr. Bethlen Istvánt választották.

A forradalommal való szembefordulást és a kormány politikai bázisának leszűkülését a Károlyi-párt januári felbomlása tette teljessé.

A kormány baloldali ellenzékét az átalakulás tempójával elégedetlen és a még radikálisabb reformokat követelő baloldali szociáldemokraták, valamint a kommunisták alkották. A kommunisták 1918. november 24-én alapították meg pártjukat, a Kommunisták Magyarországi Pártját. A párt legfőbb szervezője és irányítója néhány Oroszországból hazatért, ill. a bolsevista forradalom továbbterjesztésének szándékával hazaküldött hadifogoly volt, akikhez egy-két itthoni radikális értelmiségi, ill. ellenzéki szociáldemokrata is csatlakozott. Vezetőjük egy 32 éves volt újságíró és szakszervezeti funkcionárius, Kun Béla lett, aki maga is oroszországi hadifogolyként ismerkedett meg a bolsevizmussal. A párt programja nyíltan hirdette a magántulajdonon alapuló rend, a kapitalizmus megdöntését, s a demokratizmus irányba fejlődő parlamentáris rendszer felváltását az Oroszországban megismert tanácsrendszerrel. A kommunista propaganda azt ígérte, hogy az új világban az emberek egyenlők lesznek, minden dolgozó jól fog élni, a nemzeti ellentétek jelentőségüket vesztik. Ez az utópia elsősorban a legszegényebb és legelesettebb, valamint az élettapasztalat nélküli és romantikára hajlamos fiatal értelmiség körében talált bázisra.

A két oldalról is fenyegető rendszerellenes erőkkel szemben a kormány sokáig nem mutatott kellő erélyt. 1919 februárjában azonban elszánta magát határozott ellenlépések megtételére: házkutatások, a MOVE feloszlatása, kommunista vezetők letartóztatása. Ugyanez várt volna Gömbösre is, aki azonban még időben Bécsbe menekült.

A belső ellenzék sorainak szétzilálásával egyidejűleg Károlyi elszánta magát a cseh légiókkal és a román hadsereggel szembeni fellépésre is. Pacifista és a győztesek jóindulatára építő politikájának módosítására a Párizsban ülésező békekonferencia február 26-ai döntése szolgáltatta az utolsó lökést, amelyet március 20-án kapott kézhez a szövetségeseket Budapesten képviselő Vix francia alezredestől. A jegyzéket 21-én visszautasította, s azt tervezte, hogy Szovjet-Oroszországra támaszkodva meghirdeti a nemzeti ellenállást, s a külpolitikai fordulat belpolitikai alátámasztása céljából – megmaradva államfőnek – szociáldemokrata politikusokból álló kormányt nevez ki. Számításába azonban ismét hiba csúszott. A szociáldemokraták többsége ugyanis nem akart egyedül kormányt alakítani, s ezért 21-én délután Károlyi háta mögött megegyezett a gyűjtőfogházban őrzött kommunista vezetőkkel a hatalom közös átvételéről.

Megkezdődött a Tanácsköztársaság korszaka.