Petőfi Sándor szerelmi költészete
Rövid életrajz
1823. január 1.-jén született Kiskőrösön. Apja Petrovics István kocsma- és mészárszékbérlő volt, anyja Hrúz Mária.
Fontosabb iskolái: kecskeméti, sárszentlőrinci, pesti és aszódi EVANGÉLIKUS iskolák, valamint Kiskunfélegyházára és Selmecbányára is járt iskolába, s itt bukott történelemből, ezért apja kitagadta.
Megszökött és katonának állt, de vézna testfelépítése miatt, amit nem tudott erősíteni, elküldték. Ez után vándorszínésznek állt.
Csapó Etelkába beleszeretett, de a lány meghalt, s erre írta meg a „Cikluslombok Etelka sírjáról” című ciklusát. Ostffyasszonyfán házitanítóskodott, de mivel szerelmes lett Mednyánszky Bertába, ezért kirúgták.
1846 őszén, a nagykárolyi megyebálon megismerkedett Szendrey Júliával, rá egy évre a lány szüleinek ellenkezése dacára feleségül vette őt. A mézesheteket Teleki Sándor koltói kastélyában töltötték. Számos szerelmes versét ebben az időben írta. (pl. Szeptember végén, Beszél a fákkal a bús őszi szél… Stb.)
1848-49-ben a szabadságharc katonája volt Bem József tábornok seregében, s 1849. Július 31-én a segesvári vesztes csatát követő meneküléskor tűnt el Fegyverháza mellett.
Szerelmes versei
A második költői korszakában írta ezeket a verseket. Ez a romantikus individualizmus, forradalmi látomásköltészet, forradalmár kora. A politika mellett másik ihletforrása a szerelem. A szerelmet a szabadsághoz hasonlóan magasabb rendű létformának, eszményi és eszményített állapotnak érzékelteti.
SZABADSÁG, SZERELEM!
Szabadság, szerelem!
E kettő kell nekem.
Szerelmemért föláldozom
Az életet,
Szabadságért föláldozom
Szerelmemet.
A szerelemélmény jellemzői: a romantikus személyesség és szenvedélyesség. Petőfi lírája a Felhők-korszak (1846) idején a romantikus személyesség irányába mozdult el. Ennek számos megnyilvánulása fedezhető fel a Júlia-dalokban: a versek szövege életrajzi elemeket hordoz, vagy mélyen átélt lélekállapotot ábrázol.
Reszket a bokor, mert…
Műfaja dal. Helyzetdal, amely sorsfordító, mert szakító vers. A szeretetre az volt Júlia válasza, hogy Ezerszer!
Versszak: Az indító természeti kép párhuzama az érzelmek intenzitását (gyöngédség) közvetíti.
Versszak: A lírai én lélekállapotának rajza (heves érzelmek, lobbanékonyság), legfőbb jellemző a kétség (a szöveg centrumában a „Szeretsz, rózsaszálam?” kérdés áll)
Versszak: emlék és valóság összevetése, a búcsúformula az érzelmek lehiggadását, a megnyugvást közvetíti.
Minek nevezzelek?
Petőfi a hitvesi költészet megteremtője (Szendrey Júliának írta)
A rapszódia (óda) a megnevezés hiábavaló kísérleteivel érzékelteti Júlia eszményi tökéletességét. (Műfaja: romantikus óda, tárgya egy magasztos eszme)
Versszervező elem: a refrénben feltett kérdés, az egyes szakaszok a kérdésre adott válasz lehetetlenségét közvetítik. (késleltetés) A nyelv kevés arra, hogy kifejezze az érzéseit.
Láncszerű metaforaszerkezet. (képek kapcsolódása, komplex kép. /pl. Szem – csillag – sugara – patak – tenger/) Hiperbolikus, túlzó képekkel jeleníti meg szerelmét.
Szeptember végén
Műfaja: elégia, a koltói mézeshetekben íródott. Témája a szerelem, a boldogság, illetve az ember mulandósága.
A közvetlen tájszemléletből induló ellentétet (völgy↔bérc, virág↔hó, nyár↔tél) gondolja tovább és értelmezi a lírai én.
A négy évszak egymás után felvillanó képébe a feltartóztathatatlanul rohanó idő érzete vegyül. („Elhull a virág, eliramlik az élet…”)→ ez a halál gondolatát ébreszti fel a lírai énben. →megrendítő.
Az özvegy képének látomása hívja elő a hitvesi hűtlenség gondolatát, amelyre a halálon túl is tartó hűség a válasz.
SZEPTEMBER VÉGÉN
Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldell a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifjú szívemben a lángsugarú nyár,
S még benne virít az egész kikelet,
De, íme, sötét hajam őszbe vegyül már,
A tél dere már megüté fejemet.
Elhull a virág, eliramlik az élet…
Ülj, hitvesem, ülj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sírom fölibe?
Oh, mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifjú szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?
Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könnyűimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hívedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!
Beszél a fákkal a bús őszi szél…
Műfaja rapszódia, szintén a koltói mézeshetek alatt keletkezett.
A kompozíció itt is az ellentétre épül, amely a beszélő helyzete és gondolatai között feszül (idill↔látomások).
Az idill tökéletességét a szerelmes és szerelmese kettőse teszi teljessé (refrén), a férfi azonban ahelyett, hogy átadná magát ennek a nyugodtságnak, békének, látomásokkal gyötrődik („A jövendő korjelenései…”).
A „Szabadság, szerelem…” epigramma kettősége e versben nem eszmeként fogalmazódik meg, hanem a mindennapok szintjén.
A költeményben a víziók, látomások és társadalmi problémák metaforikus, expresszív képei váltják egymást.
Pátosz, fennköltség, erős érzelmi töltés és gondolatiság jellemzi a szöveget, amelyet a refrén nyugalma ellenpontoz.
Megjelenik annak a szerepnek (próféta, vátesz) néhány motívuma, mely politikai költészetében meghatározó (pl. A XIX. Század költői, Az ítélet).
A versekben megjövendölt látomások beteljesedése (életrajzi események)
A „Szeptember végén” című versében már a házasság elején, a mézeshetek alatt megjövendöli, hogy halála után Júlia, „elfogja” hagyni, s új férfit fog szeretni. Ez be is teljesül nem több mint egy évvel Petőfi halála után.
A „Beszél a fákkal a bús őszi szél…” kezdetű versében a szabadságharcot és küzdését jövendöli meg, ami egy évre, a vers keletkezésére be is következik.
A szerelmi költészetet Petőfi teremtette meg, ami később Ady és Radnóti folytattak.