Társadalomismeret érettségi

Ismertesse a család működési zavarait, a családi krízisek leggyakoribb okait. A családsegítés feladatait, módszereit és lehetőségeit a problémamegoldásban.

A CSALÁDI ÉLETCIKLUSOK

A családi életciklusok a család fejlődését kísérik nyomon, az új család keletkezésétől (párválasztás) az életút végéig. Amikor családi életciklusról beszélünk, nemcsak az egyént tartjuk szem előtt, de a vele vérségi kapcsolatban álló (szülői, gyermeki) generáció élethelyzetét is. A generációk összefüggésében a következő családi életciklusokról beszélhetünk:

1. Újonnan házasodott pár családja

Az előző élet lezárul, egy merőben új szakasz kezdődik. Új szerepeknek, új normáknak, társadalmi, kulturális elvárásoknak kell megfelelni; azonosulni kell a felnőtt lét elemeivel. A felnőtt és közös identitás építése és elfogadása nem kis feladat, hiszen olyan új, felnőtt felelősségekkel jár, mint a gyermekvállalás, a család eltartása, a pénzbeosztás vagy az alkalmazkodás egymás szokásaihoz. Meg kell tanulni az igényeket kifejezni, az életritmust, életmódot, szokásokat, hagyományokat egyeztetni. Fontos a közös élettér kialakítása, ahol mindenki megtalálja a saját helyét, szerepét, feladatát.

Nehézségek

Egymás családjának megismerése, elfogadása, az egészséges és optimális távolság kialakítása gyakran sok nehézséggel, vitával jár. Ezek a változások érintik a szülőket is; a fiatal kiválása a családból, a szülők magukra maradása további problémákat hozhat a felszínre. Lehetséges, hogy mindez leválási problémák formájában jelentkezik – vagyis a fiatalok túlságosan benne maradnak az eredeti, gyermekkori családban; vagy épp ellenkezőleg, a szülők kezdenek el túlzott befolyást gyakorolni az önálló életet kezdő új pár életére. További nehézséget okozhat a férfi-, női, szülői szerep „megoldása”, hiszen ezekhez a szerepekhez, a családok szétforgácsolódásával, egyre gyakrabban hiányzik a modell. Az összhang kialakításához elengedhetetlenül szükséges a bizalom, az intimitás, a fontos kérdésekben való egyetértés.

2. A gyermeket váró család és az újszülött megérkezése

A családi élet legörömtelibb időszaka, mégis gyakran kísérik félelmek, szorongások, amelyeknek számos oka lehet; ilyen a várandóssággal járó testséma-változás, a félelem az öröklődő betegségektől és/vagy a szüléstől, illetve a saját szülőkről való zavaró, rossz emlékek, amelyek akadályozzák a szülői szerepre felkészülést.

Nehézségek

A szülést követő időszakban a kismamánál hosszabb-rövidebb ideig tartó depressziós állapot fordulhat elő. Fontos az anya támogatása, hiszen lelkiállapota meghatározza, hogy hogyan tud anyaként gyermeke felé fordulni ebben a rendkívül fontos időszakban, ami megalapozza kettőjük egész életre kiható kapcsolatát és a baba további érzelmi fejlődését.

3. Óvodáskorú gyermek a családban

A gyermek már képes önálló cselekvések kezdeményezésére, végrehajtására. Távolból szereti az anyját, és bízik benne a kisgyermek. A szülő feladata a gyermek kezdeményezéseinek, spontaneitásának támogatása. Ebben az időszakban jelenik meg a szerepjáték, amely által a gyerek megérti, feldolgozza és gyakorolja a körülötte lévő világ történéseit, eseményeit.

Nehézségek

A gyermek óvodába íratásával az anya élethelyzete megváltozik. Esetleges munkába állása kettős érzés: szoronghat attól, hogy lehet-e egyszerre jó anya és megfelelő munkaerő; a szerepkonfliktus mindenképpen átmeneti nehézségeket, megoldandó feladatot jelent.

Az apát ugyanebből a változásból fakadóan presztízsveszteség éri: a gyes alatt a hagyományos családi szereposztásban ő volt a családfenntartó, „automatikusan” ő volt a családfő; az anya munkába állásával ez a kiváltságos helyzet megszűnik.

A házastársi kapcsolat is megváltozik; érzelmileg megterhelődik, hiszen kevesebb idő jut egymásra. A feleség munkahelyi elfoglaltságai miatt osztozni kell a háztartási, gyermek-nevelési feladatokon; a nyílt konfliktusok szaporodnak.

4. A serdülőt nevelő család

A serdülőkori fejlődés során a fiatalnak három fontos fejlődési feladatot kell megoldani. Az első az érzelmi függetlenedés a családtól és családon kívüli kapcsolatok létesítése; a második a felnőtt ember társadalmi szerepével való azonosulás és a felnőtt identitás kialakítása; a harmadik pedig a felnőtt szexuális szerep vállalása, vagyis a nemi identitással való azonosulás és végeredményben a heteroszexuális párválasztás.

Ez az időszak a szülő-gyermek kapcsolat próbaköve. Sok konfliktus árán alakul át a régi egyensúly, s alakul ki egy új működésmód a családban.

Nehézségek

A serdülőkor a szülők és gyermekeik számára is az egyik legnehezebb időszak. Nem mindig sikerül a közös nyelv kialakítása, a szabályok rugalmas változtatása, egymás érzelmeinek, indulatainak tolerálása. Ahhoz, hogy a serdülő kialakítsa saját önképét, szükséges, hogy valamilyen módon elhatárolódjon a családjától. Egyre kritikusabbá válik a szüleivel szemben, egyre feltűnőbben jelzi viselkedésével, öltözködésével, beszédstílusával a különböző kortárscsoportokhoz való tartozását. Ugyanakkor szüksége van a biztos érzelmi háttérre. Ez a legtöbb, amit a szülő ilyenkor megadhat, és bíznia kell abban, hogy a gyerekével kialakított kapcsolatba eddig befektetett energia nem vész el hosszú távon, és működni fog, ha átvészelik ezt a nehéz időszakot. Sokat segít, ha ilyenkor bele tudják képzelni magukat a másik helyébe, vagy a szülő felidézi magában azt az időt, amikor ő volt ebben a korban. Átgondolja, hogy milyen nehézségei, örömei voltak, ki és mivel, hogyan tudott segíteni neki problémái megoldásában.

Ez az életszakasz új szerepek elfogadását és megtanulását várja az érintettektől: az anyós, após, nagymama, nagypapa szerepek elfogadásánál, átélésénél meghatározó, hogy mennyire várták, mennyire készültek rá. Fontos az is, hogy az ő szüleik körében milyen példát láttak, s hogy gyermekük választottjával mennyire vannak megelégedve.

5. Inaktív, idős házaspár családja

A nyugdíjba vonulás az élet egyik legnagyobb „szerepredukciója”. Annak, aki nyugdíjba megy, megváltozik a napirendje, romlik a pénzügyi helyzete, kevesebb felelősség terheli, de ezzel csökken a tekintélye is; s így társadalmi és családi kapcsolatai is megváltoznak. Ha szerető, segítő környezet veszi körül az idős embert, ha megelégedetten tekint vissza életére, könnyebb a berendezkedés a nyugdíjas létformában. A békés időskort több tényező segítheti, a gyermekkori történésektől a szülő-gyermek kapcsolaton át a sikeres szülői, szakmai életútig.

A házastársi kapcsolatban az időskor a megnyugvás, újraközeledés időszaka. Néhol ismét szimbiotikus, erős kötődés alakulhat ki.

Amikor a házaspárnak sikerül szabadon engedni a gyermekeit, akkor viszonylagosan egy harmonikus szakaszhoz érnek egészen addig, amíg például a férj is nyugdíjba nem vonul.

Ez azért teszi bonyolulttá az életet, mert ettől fogva a nap 24 órájában együtt kell lenniük.

A következő krízist az okozza, ha az idős pár egyik tagja meghal, és a másik félnek egyedül kell élnie, ilyenkor persze találhat magának hasznos elfoglaltságot, de azért többnyire az idős ember úgy érzi, hogy ő már feleslegessé vált, egy idő múlva gondozásra is szorulhat, amely egy újabb krízishelyzetet hozhat magával, mellyel előbb vagy utóbb mindannyiunknak szembe kell nézni.

Végül még annyit, hogy a családi életciklus vég nélkül folytatódik, és az, ahogyan a fiatalok gondoskodnak az öregekről, az annak modelljévé válik, ahogyan majd rólunk fognak gondoskodni akkor, ha idősekké válunk.

Nehézségek

A nyugdíjba vonulással járó szerepredukció gyakran önértékelési problémákhoz, identitás-válsághoz vezet, ami a mentális állapot romlását, pszichoszomatikus tüneteket, betegségek kialakulását vonhatja maga után.

KRÍZISELMÉLETI MEGKÖZELÍTÉS

A lelki válságok és így a krízis leírásánál az egyik első összegző, szakmai krízisleírást az amerikai Caplan mutatta be. Caplan (1964) kríziselméletének egyik fontos megállapítása, hogy egy adott krízishelyzetben mutatott reakció nem elsősorban az érintett személyiségtől, hanem az adott, krízisként átélt helyzettől függ. Azaz elsősorban maga a krízistörténés, az esemény számít, annak súlyossága, mélysége a meghatározó és kevésbé az éppen adott helyzetet elszenvedő, átélő egyén pszichés állapotának erőssége.

Persze a két meghatározás nem választható el egymástól, az hogy ki mit tekint krízisnek, az egyén mely eseményt él meg súlyos veszteségként, vagyis krízisként, meglehetősen személyiség- és egyénfüggő. Egy-egy veszteségélmény megélésének milyensége, mélysége részben egyénfüggő, függ – többek között – a neveltetéstől, a családi szocializációs folyamattól, részben pedig kultúrafüggő. Például vannak olyan társadalmak, ahol egy-egy családtag hirtelen elvesztése miatt keletkezett érzelmek kívülről nem is látszanak az eseményt elszenvedő egyénen, mert abban a közösségben, ahol ezek a szokások uralkodnak, nem szokás kimutatni az érzelmeket (sok esetben férfiaknál van ez így).

Egy-egy esemény paradox voltának és krízis voltának megítélésében való esetlegességek bemutatására a magyar történelem egyik legszomorúbb momentuma szolgál jó példával. A szigetvári ostrom története mutatja, hogy ez az esemény a magyaroknak súlyos veszteség és gyász, azaz életekre szóló krízisélményként hat (1566. szeptember 8-án Zrínyi a 300 főre fogyatkozott védősereggel kitört a belső várból, a törökök elfogták és lefejezték, fejét megfélemlítésül lándzsára tűzve küldték el a császári seregeknek), ugyanakkor ez az esemény a török népnek fényes győzelmet jelent mind a mai napig.

Caplani krízishelyzet-definíció: egy olyan lélektanilag kritikus szituáció, amely a személy számára érzelmileg hangsúlyos, kiemelten fontos az adott időszakban, nem elkerülhető, az egyén kénytelen szembenézni vele, minden figyelme és erőfeszítése a megoldásra irányul, de a szokásos probléma-megoldási eszközökkel az illető számára nem leküzdhető. Általában minden esetben valamilyen váratlanul jött, hirtelen bekövetkezett veszteséggel jár a krízishelyzet, akár konkrét eseményre, történésre gondolunk, akár elvontabb, „pszichológiai” értelemben vett veszteségre gondolunk.

Caplannél a krízishelyzet átmeneti egyensúlyvesztést jelent, az egyén pszichopatológiai tüneteket produkál. Például ilyen lehet: agresszió, fásultság, étvágytalanság, túlevés, alvászavar, ingerültség, impulzív reakciók, gátoltság, szorongás, heves szívverés, izzadás, szédülés, és egyéb vegetatív reakciók. A felsorolt reakciók végpontja akár az öngyilkossági gondolat, öngyilkossági késztetés is lehet szélsőséges esetben.

Általában kétféle krízismegközelítésről beszélhetünk. Az egyik: normál életfolyamatok változásaiból adódó krízisek, az ún. eriksoni fejlődési krízisek (normatív krízisek). Ezeket szoktuk úgy is meghatározni, hogy a fejlődéslélektannal összefüggően következik be, lehet rájuk számítani, fel lehet rájuk készülni.

Fejlődési krízis Erikson nyomán: az intrapszichés (Jelentése kb. a lélekben belül zajló, az egyén belső, lelki folyamatai.) és a szociális tényezők egymásra hatása, konfliktusa. Tipikusan ilyen a serdülőkori krízishelyzet, melynek jellemzője, hogy a serdülő felnőttként akar élni, de ebbéli késztetése miatt sok esetben összeütközésbe kerül az őt körbevevő környezettel, iskolai, családi konfliktusok kísérik ezt az időszakot. A fenti krízishelyzet abból származik, hogy az egyén egy új életszakaszba kerül, ami új feladatokat jelent, új, eddig az egyén által nem tapasztalt konfliktus-megoldási stratégiát igényel.

Ugyanakkor minden krízishelyzet egyben fordulópont is, mely fordulópont magában rejti a lehetőséget a fejlődésre, előrelépésre, megerősödésre. Ezekben a helyzetekben ilyenkor fokozottabban sérülékenyebb az egyén.

Ide vehetjük még a felnőttkori, vagy angolul „midlife” krízist is, szokták még „kapuzárási” pániknak is hívni. Jellemzője, hogy 40 éves kor körül jelenik meg, vagy olyan életkorban, amikor már bizonyos dolgokat elért a felnőtt, viszont mérlegeli, hogy mi mindent szeretne még elérni. Ebben az életszakaszban még van lehetőség a változtatásra. Sok esetben viszont gyakran a partner vagy a gyerekek az áldozatai ennek a krízisnek. Sokszor ilyenkor válnak el a házasfelek, ami azért is veszélyes periódus, mert ilyenkor a gyerekek is élik a maguk kamaszkori krízisüket. Ha ilyenkor válnak a szülők, akik sok esetben meg az életközépi válságukban vannak, mély sebeket hagynak a kamasz gyerek lelkében.

Fontos beszélni az időskor kríziséről. Amikor nyugdíjba vonul egy hosszú évtizedekig aktív munkával foglalatoskodó ember, szembe kell néznie azzal a történéssel, hogy ettől a naptól kezdve jó pár dolog az életében, aminek eddig megvolt a megszokott, biztonságot adó helye a napi „rutinban”, másképpen fog történni. Előfordulhat, hogy romlik az anyagi státusza, változhat az egészségi állapota, komoly önértékelési, akár kisebbrendűségi érzések is kialakulhatnak benne.

Ha szerető, segítő környezet veszi körül az idős embert, ha megelégedetten tekint vissza életére, könnyebb a berendezkedés a nyugdíjas létformában. A békés időskort több tényező segítheti, a gyermekkori történésektől a szülő-gyermek kapcsolaton át a sikeres szülői, szakmai életútig. A házastársi kapcsolatban az időskor a megnyugvás, újraközeledés időszaka. Néhol ismét szimbiotikus, erős kötődés alakulhat ki.

Nehézségek

A nyugdíjba vonulással járó szerepredukció, bizonyos szerepek elvesztése gyakran önértékelési problémákhoz, identitásválsághoz vezet, ami a mentális állapot romlását, pszicho-szomatikus tüneteket, betegségek kialakulását vonhatja maga után. Sok esetben érzi úgy az idős ember, hogy ő itt már felesleges, nem tud hasznos dolgokat tenni, a különféle betegségek miatt tehernek érezheti magát családja körében.

Ennél a helyzetnél sokkal fontosabb odafigyelni a magányosan, egyedül élő idős emberekre. Az időskorban a legnagyobb probléma és szakmai kihívás az egyedül élő idős emberek problémája. Az egyedül élő idős embernek nehezebb a helyzete, több szempontból is. Sok esetben erősebben jelennek meg a különféle félelmek, ilyen például a halálfélelem megjelenése, nincs kivel beszélgetni a problémákról, beszűkülhet a tudata. Kifejezetten veszélyes időszak egy egyedül élő idős ember számára például a karácsonyi ünnep, ilyenkor drasztikusan megnő az öngyilkosok száma is ebben a korosztályban.

Öngyilkosság

Az öngyilkosság, mint a legszomorúbb bizonyítéka a sikertelen öregedésnek, kiemelt figyelmet érdemel ebben a korosztályban, hiszen a serdülőkorúak mellett ez a korosztály a legveszélyeztetettebb. A háttérben ebben az életkorban is leggyakrabban a fel nem ismert, illetve a nem, vagy rosszul kezelt depresszió áll.

Az idős emberek között az öngyilkossági kísérlet gyakrabban végződik halállal, azaz magasabb a kísérlet/befejezett öngyilkosság arány, mint a fiatalabb korban, a megelőzésre tehát még nagyobb hangsúlyt kell fektetni. Ebből a szempontból különösen az idős férfiak veszélyeztetettek.

A másik krízisfajta a véletlen veszélyeztető helyzetek okozta krízisek, ezeket a helyzeteket hívjuk akcidentális kríziseknek. Tipikusan olyan helyzeteket jelent ez a krízishelyzet elsősorban, amely eseményekre nem tudunk előre felkészülni, váratlanul történnek, és az egyén számára komoly veszteséget jelentenek. Ilyen például egy hozzátartozó váratlanul bekövetkezett halála, egy előre nem várt természeti katasztrófa és következményeinek elszenvedése, munkahely hirtelen elvesztése, gépkocsi váratlan ellopása.

Caplan négy szakaszt különböztet meg mára már klasszikussá vált kríziselméletében.

Első szakasz: Az érintett személy a terhelő helyzet láttán először az eddigi élettörténetében sikeres problémamegoldásokhoz folyamodik. Olyan megoldási stratégiákat próbál mozgósítani, amely megoldások eddig is beváltak.

Második szakasz: Ha a szokásos megoldási módszerek alkalmatlannak bizonyulnak, emelkedik a félelemszint. Növekszik a tehetetlenség, a stressz szintje és a kisebbrendűség érzése.

Harmadik szakasz: A belső erőtartalékok mozgósításával vészreakciók indulnak meg. Bizonyos körülmények között addig nem gyakorolt látásmódokat és megoldási szempontokat próbál ki az érintett személy.

Negyedik szakasz: Ha a problematikus helyzet tovább tart, akkor az érintett személy hajlik a nem valóságos, irracionális, sok esetben destruktív „megoldásokra”. Ha ezek is csődöt mondanak, akkor a lelki kimerültség állapota következik.

1. Megküzdési technikák krízishelyzetben

A krízissel és a vele együtt járó stresszel való megküzdési stratégiák legáltalánosabban elfogadott kutatója Lazarus (1966) volt, többek között ő volt az, aki bevezette a kríziskutatásba a coping fogalmát. A copingot úgy határozta meg, hogy „megküzdésnek tekinthető minden olyan kognitív vagy viselkedéses erőfeszítés, amellyel az egyén azokat a belső vagy külső hatásokat próbálja kezelni, amelyeket úgy értékel, hogy azok felülmúlják, vagy felemésztik aktuális személyes forrásait.”

Látható, hogy a hangsúly az erőfeszítésen van, a folyamat sikere vagy kudarca nem része a definíciónak. A coping folyamata két részből áll: az elsődleges értékelés során eldöntjük, hogy a fellépő inger vagy interakció veszélyes, közömbös vagy kellemes-e, nemcsak az adott helyzet, hanem egész életünk alakulása szempontjából. Vagyis az adott történést negatív, krízishelyzetként éljük-e meg. Ha krízishelyzetnek éljük meg, következik a második lépés.

A másodlagos értékelésben történik meg azoknak a forrásoknak a számbavétele, amelyek a megküzdés során mobilizálhatók, azaz a megfelelő coping, megoldási technika kiválasztása a repertoárból. A két fázis szoros kapcsolatban van egymással, egymásra kölcsönösen visszahatnak, befolyásolják a megküzdés, az egyén számára elfogadható megoldás kimenetelét. Ha kiválasztottuk a megfelelő reakciót, újraértékeljük a helyzetet, és eldöntjük, hogy változtatunk-e a viselkedésen, ha igen, újra megvizsgáljuk, hogy az alkalmazott viselkedés csökkenti-e a stresszt és így tovább. A viselkedésünk így folyamatos lesz.

A szociális gondozás során az esetek nagy részében olyan emberekkel találkozunk, akik egyedül élnek. Az egyedül élő emberek társas kapcsolatai beszűkülnek, nincs kivel megosztaniuk a mindennapok problémáit, nincs, aki érdeklődne sorsuk, életvitelük után. Minden embernek szüksége van társra, szüksége van arra, hogy örömét, bánatát megossza valakivel, igényli az együttérzést, a rokonszenvet, az elismerést. Ha ezt a szükségletét az ember nem tudja kielégíteni, akkor kialakul a feleslegessé válás érzése, befelé forduló lesz, izolálttá válik. A szociális gondozás során nagyon fontos feladat, hogy az ellátást igénybe vevő társas kapcsolatait megtartsuk, vagy újrateremtsük. Természetesen ezt a gondozási feladatot is csak vele közösen, az ő beleegyezésével tehetjük meg.

A MEGELŐZÉS FONTOSSÁGA

A segítő munkában a megelőzésnek, szakszóval kifejezve, a prevenciónak nagy a jelentősége. Legyen az valamilyen testi, szomatikus terület, illetve lelki, pszichés terület, a jövőben kialakulandó bajt megelőzni sokkal hatékonyabb – és hosszabb távon olcsóbb -, mint a már meglévő és kialakult bajokat, állapotot rendezni. Ha már megvan a „baj”, akkor azt az állapotot csak korrigálni tudjuk már, vagy valamilyen szinten tartani, illetve megakadályozni, hogy további állapotromlás következzen be. Ez átvezet minket a rehabilitáció területére, de most nekünk fontosabb, hogy a mentálhigiéné egyik lényeges célrendszeréről beszéljünk, ez pedig a prevenció, a megelőzés több szintje.

Nézzük, hogyan lehet a különféle prevenciós szinteket egymástól megkülönböztetni, összefoglalva: a lelki egészségvédelem (mentálhigiéné) a lelki betegségek okainak kiiktatásával, a bajok elhárításával az elsődleges prevenciót hajtja végre; a korai beavatkozással, kezeléssel a késői következmények megelőzését, vagyis a másodlagos prevenciót. A betegségek visszaesésének megakadályozását, a társadalomba való ered-ményes visszatérés elősegítését, a rehabilitációt harmadlagos prevenciónak nevezzük.

Primer prevenció (elsődleges)

Elsődleges prevenciónak nevezzük azt, amikor megpróbáljuk egységesnek megtartani a testi-lelki jóllétet, megpróbáljuk fenntartani az egyensúlyi állapotot test és lélek között a harmóniára törekvésben, illetve megelőzni a betegség kialakulását. A primer prevenció elérésének és kialakításának többféle módja van, nézzünk ezek közül néhány fontos összetevőt:

– felvilágosítás,

– tanácsadás,

– szűrés,

– védőoltások,

– egészséges táplálkozás,

– szabadidőprogramok,

– lelki segélyszolgálat,

– oktatófilmek,

– információadás,

– telefondoktor.

A megelőzés egyik legfontosabb feladata, hogy előtérbe helyezze a megfelelő felvilágosító tevékenységet, szakmai információk átadását – ez különösen az ifjúság körében fontos és kiemelt terület – a különféle egészségóvó területeken. Hogy csak egy példát említsünk, a fiatal generáció körében terjedő és meglévő dohányzással kapcsolatos felvilágosító tevékenységnek igen komolyan kell(ene) működnie. A felvilágosítás nagyon lényeges elem, mert hosszú távon pénzben kifejezve ez térül meg, ez a legkifizetődőbb tevékenység. Időskorban is számtalan területen lehet elsődleges megelőző tevékenységet kifejteni, például az idős embereknek felvilágosító előadásokat tartani egy-egy új táplálkozási felfedezésről, életmódbeli változtatásokról.

A felvilágosítás, mely több ponton összefügg a tanácsadással, olyan új vagy meglévő, de a köztudatból kiesett tudás hiteles átadását jelenti az érintett társadalmi réteg számára, mely tudás birtokában az érintettek életminősége, mentálhigiénés állapota javul, pozitív irányban változik.

A felvilágosítás mellett ezt a tevékenységet kísérő kiemelt terület a tanácsadás, amikor is a szakmailag felkészült és kompetens szakember tevékenysége, hogy a számára feltett kérdésekre hitelesen tudjon válaszolni, szem előtt tartva a kérdező mentálhigiénés állapota javításának szándékát.

Az vagy, amit megeszel, tartja a mondás. A helyes és egészséges táplálkozásról, illetve az ezzel összefüggő, egyéb életmódbeli szokásokról naponta rengeteget hallunk, szinte minden órában „születik” valamilyen cikk, könyv, esemény ezzel kapcsolatban. Mégis a túlsúly, a túlzott cukor-, só-, szénhidrátfogyasztás, a jelentős mértékű alkoholizálás és dohányzás mintha nem akarna csökkeni.

Szekunder (másodlagos) prevenció

A szekunder prevenció célja a különféle betegségek korai, rejtett, még panaszt nem okozó szakban való, minél hamarabbi felismerése. Ezáltal a beteg jó eséllyel, kisebb károsodással, alacsonyabb költséggel gyógyítható. A szekunder prevenció jellemzően orvosi eszközökön keresztül történik (lásd: szűrővizsgálat) de a laikusok által végzett önellenőrzés is ide tartozik.

Fontos elemei a másodlagos prevenciónak:

– korai felismerés, korai kezelésbevétel,

– szűrések,

– kockázati tényezők, rizikófaktorok szűkítése.

Tercier (harmadlagos) prevenció

A tercier prevenció célja a betegségekből fakadó károsodások, a tartós egészségdeficitet okozó (az életminőséget rontó, funkciózavart, tartós fájdalmat, tartós ellátást okozó) állapotok megelőzése, illetve ezeknek az állapotoknak további mélyülésének megakadályozása. Eszköztárába tartozik a hatékony, korszerű, szövődménymentes gyógyítás és a korai, szakszerű rehabilitáció, amivel elkerülhető a definitív károsodások kialakulása.

Fontos elemei:

– rehabilitáció, korrekt kezelés,

– a megmaradó képességek helyreállítása, maximális kiaknázása,

– reszocializáció és reintegráció,

– krónikus betegnél egy tartós állapot beállítása,

– a maradék képesség kihasználása.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.