A honfoglalással a Kárpát-medencében letelepült magyarok kalandozó hadjáratokat indítottak Nyugat-Európába, ami elmérgesítette hazánk, s a nyugati népek viszonyát. Az Augsburgi vereséget (955) követően azonban hazánk fejedelmei belátták: népünk nem maradhat meg másként Európa közepén, csak, ha felveszi a kereszténységet. A kereszténység bizánci formájával már a IX. században találkoztak őseink. 948-ban Bulcsú vezér, 952-ben pedig az erdélyi Gyula vette fel a keresztséget, valamint megkapta a bizánci császártól a patríciusi méltóságot. Taksony fejedelem halála után fia, Géza, folytatta apja nyitását a kereszténység felé. Géza fejedelem a Nyugati kereszténységet választotta, ugyanis a korban ez erősebbnek bizonyult. Apjához hasonlóan követséget küldött Ottó császárhoz és hittérítőket kért az országba (Bruno püspök). Géza 5000 magyar főúrral megkeresztelkedett. 995-ben pedig Szent Adalbert prágai püspök jött az országba, s fiuk Vajk (később István) nevelője lett. Géza azonban még nem volt hithű keresztény. Egy alkalommal kijelentette, hogy elég nagy fejedelem ahhoz, hogy egyszerre két istennek áldozzon.
Géza halálát követően fia, István került hatalomra. 970 körül született, még Vajkként, majd később Adalbert püspök keresztelte, s bérmálta meg. Még apja halála előtt feleségül vette Bajor Gizellát, a későbbi német-római császár, II. Henrik, nővérét, akivel újabb hittérítők és keresztény lovagok érkeztek az országba. Uralma kezdetén szembe kellett szállnia Koppánnyal, aki magának követelte a trónt a szeniorátus elvének megfelelően. A pogányság hívei mellé álltak, azonban a veszprémi csatában István győzelmet aratott a lázadók felett. 1000 őszén követséget menesztett a pápához (Asztrik pécsváradi apát), hogy koronát kérjen II. Szilvesztertől. A pápa elküldte a koronát Istvánnak, akit 1000 karácsonyán (vagy 1001. január elsején) királlyá koronáztak.
István uralkodásának három éve alatt megszervezte a magyar feudális államot, valamint a magyar Egyház szervezetét. Az alábbiakban István Egyházszervező politikáját szeretném részletesen ismertetni. A legyőzött Koppány földjeit István két bencés apátság között osztotta fel (Pannonhalma – még apja kezdte építeni; Pécsvárad). 1001 húsvétján újabb követség indult a pápához, mely engedélyt kért a pápától az Esztergomi érsekség megalapítására és az egyházmegyerendszer kiépítésére. Az önálló érsekség fontos volt a korabeli Európában, ugyanis az önálló érsekséggel rendelkező országok sokkal könnyebben tudták megőrizni függetlenségüket. A pápa engedélyezte az érsekség és püspökségek felállítását, valamint Istvánt „apostoli hatalom”-ban részesítette. 1009-ig István öt püspökséget hozott létre: Veszprém, Győr, Eger és Vác központtal. 12 püspökséget akart felállítani, de ebből csak 10 valósult meg (továbbiak: erdélyi, csanádi, kalocsai, bihari). Később a Kalocsai egyházmegye is érseki rangot kapott. Az egyházmegyék mellett pedig számtalan apátság és kolostor alapítása is fűződik István nevéhez. István törvénykönyveiben is igyekezett erősíteni a kereszténység helyzetét. Elrendelte, hogy minden 10 falu építsen egy templomot, hogy mindenki elmenjen vasárnap a misére, kivétel a tüzet őrzők. A világi büntetés mellett pedig egyházi büntetés (böjt, vezeklés) is járt. István király trónjának utódjául fiát, Imrét jelölte ki. Az ő számára írta az Intelmeket, mely által igyekezet felkészíteni fiát az uralkodásra. Imre halálával (1031) azonban új örököst kellett választania. A kereszténység megtartásának érdekében unokaöccsét, a Velencéből származó Orseolo Pétert jelölte ki utódjául. Életének végén betegségek gyötörték, s hazájának sorsát úgy látta leginkább biztosítva, hogy 1038. augusztus 15-én felajánlotta az országot Szűz Mária oltalmába.
István király fiát, Imre herceget, is a szentek sorába emelte az Egyház. Imre 1007 körül született Fehérváron. Nevelését Gellért püspökre bízták, aki nyolc évig oktatta a herceget. Miután Gellért a Bakonyba vonult, hogy remeteként éljen, István király maga gondoskodott fia neveléséről (Intelmek). A legenda szerint Imre szüzességet fogadott, s ezt a fogadalmát a házasságban is megtartotta. Krónikáink számos erénnyel felruházták (igazságosság, mértékletesség, szelídség, szerénység, állhatatosság, stb.). 1031-ben halt meg, vadászbalesetben.
1083-ban István királyt, Imre herceget, s Gellért püspököt szentté avatták.
A szenté avatások I. László király nevéhez fűződnek. László 1047 körül született I. Béla király gyermekeként. A korban elsősorban lovagi erényeivel tűnt ki. Apjához hasonlóan kiváló katona volt, termetével is kitűnt társai közül. Mély vallásosságát anyjától örökölte. Már életében legendák keringtek róla, melyek elsősorban vitézi tetteihez, csatáihoz kötődnek (Szent László füve, a Tordai hasadék. Folytatta István egyházszervező munkáját. Megalapította a Váradi püspökséget, valamint a Somogyvári apátságot. Az első keresztes hadjárat vezetőjének akarták felkérni, amikor 1095-ben váratlanul meghalt. Kési utódja, III. Béla király avatta szentté.
Szent Erzsébet 1207-ben született II. András magyar király és Merániai Gertrúd leányaként. Gyermekként eljegyezték Hermann thüringiai őrgróf fiával, Lajossal, s Wartburg várába vitték. Őszinte szerelemben éltek egymással. Lajos volt az egyetlen, aki megértette Erzsébet szeretetét Isten iránt, s aki el tudta fogadni Erzsébet törődni vágyását a szegényekkel. Három gyermekük született: Hermann, Zsófia és Gertrúd (aki premontrei apácaként élte le életét, később Boldoggá avatták). Lajos 1227-ben részt kívánt venni az V. keresztes hadjáratban, azonban még Itáliában, a hajóra szállás előtt meghalt. Erzsébet elhagyta Wartburg várát és gyermekeivel Eisenachba költözött, majd innen Marburgba ment. Erzsébet halott kortársáról Assisi Szent Ferencről és tőle elsajátította az evangéliumi szegénység és a jótékonyság szeretetét. Szent Ferenc harmadrendjének tagjaként kórházat alapított Marburgban, s itt szolgált ápoló nővérként. Nem sokkal később azonban megbetegedett, gyermekeit barátjaira bízta, vagyonát szétosztotta a szegények között. 1231. November 16-án halt meg. Hamarosan szentté avatták.
A XIII. század másik nagy szentje, Margit, IV. Béla király és felesége, Mária, gyermekeként születetett 1242-ben, Dalmáciában. Szülei Istennek ajánlották, hogy ha Isten segít a tatárok ellen. Margit három éves korától a veszprémi domonkos nővérek között élt. Apja Nyulak-szigetén (ma Margit-sziget) építetett kolostort leánya számára. Itt ette le Margit első szerzetes fogadalmát 12 évesen. Apja két alkalommal is ki akarta házasítani, de ő teljesen elköteleződött Isten mellett. Egész életét népéért ajánlotta fel. Nővértársai vallomásai alapján tudjuk, hogy Margit minden munkát elvégzett, amit rá bíztak, ápolta a betegeket, zokszó nélkül végezte a legnehezebb munkát, s kemény önmegtartóztató életet élt. A súlyos testi vezeklések azonban legyengítették testét, s fiatalon meghalt (1270. Január 18.). A kolostor templomában temették el, s azonnal szentként kezdték tisztelni, sírja zarándokhellyé vált. Azonban csak a XX. Században avatták szentté.
Árpád-házunk azonban bővelkedik további szentekben is. Többségük nem Magyarországon élt. Közülük szeretnék néhányat ismertetni.
Skóciai Szent Margit anyja Árpád-házi hercegnő volt, egyes feltételezések szerint Szent István király leánya, vagy húga. A Magyarországon menedéket találó angliai Edwarddal kötött Ágota házasságot, s ebből származott Margit, aki 1047-ben született Nádasdon. 1057-ben anyjával és testvéreivel követte apját Angliába. A hastingsi csatavesztés után fivérét akarták királynak Hódító Vilmossal szemben, ez a kísérlet azonban kudarcot vallott, így Margit anyjával Skóciába menekültek. Margit 1096-ben feleségül ment III. (Véres) Malcolmhoz, akire nagy befolyást gyakorolt. A férfi hamarosan felhagyott durva szokásaival. Margitot igen szerette népe. Kolostorokat, templomokat alapított, segítette a szegényeket. 1093-ban halt meg, s azonnal szentként kezdték tisztelni. 1261-ben IV. Ince avatta szentté, ünnepe június 10.
Boldog Piroska Szent László leánya volt. Komnenosz János későbbi bizánci császárral kötött házasságot 1104-ben. Ehhez a házassághoz át kellett térnie az ortodox vallásra, melyben az Irén nevet kapta. A Házasságból 8 gyermek született. Ő alapította Bizánc egyik legfőbb kolostorát, a Pantokrator-kolostort, s egy vele egybeépített 50 ágyas kórházat. 1134-ben halt meg. Kultuszát a Római Egyház is átvette, ünnepe augusztus 13-án van.
IV. Béla másik leánya, Kinga is a szentek sorába léphetett. 1224-ben született. 15 évesen hozzáment V. Boleszláv lengyel fejedelemhez, akivel szűzi házasságban éltek. Kinga teljes hozományával hozzájárult a Lengyelországot is ért tatárjárás utáni újjáépítéshez, templomokat, kolostorokat alapított. Közülük az ószandeci kolostor a legjelentősebb. Ide vonult vissza férje halála után, s klarissza apácaként folytatta életét. Vagyonát szétosztotta a szegények között, s a kolostor priorisszája lett. 1292-ben halt meg, 1999-ben avatták szentté, ünnepe július 24-én van.
Boldog Jolán szintén IV. Béla király gyermeke volt, a 1235-ben látott napvilágot Esztergomban. 1256-ban hozzáment Jámbor Boleszláv kaliszi és gneznói herceghez. Házasságukból két gyermek született. Mikor férje meghalt 1279-ben, vagyonát a szegényeknek adta, s nővérével, Kingával az ószandeci kolostorba vonult. Nővére halála után. Átköltözött a férje által alapított gneznói kolostorba, majd nem sokkal később 1298. Június 15-én meghalt. Sírjánál csodás gyógyulások történtek. 1827-ben avatták boldoggá, ünnepe június 15-én van.
Boldog Konstancia 1237-ben született, IV. Béla gyermekeként. 1252-ben ment feleségül a Rurik-házból származó Danielovics Leóhoz. Sokat szenvedet férje lobbanékony, durva természete miatt. 1266-ban férje halála után kolostorba vonult a sandrai zárdába. Itt halt meg 10 évvel később 1276. Május 8-án. ’674-ben avatták boldoggá.
Utolsó Árpád-házi királylányunkat is a boldogok sorában tisztelhetjük. Erzsébet, III. András leányaként született 1292-ben. Édesanyját korán elveszítette. 1298-ban eljegyezték Vencel cseh herceggel és Bécsbe vitték. Az eljegyzést 1301-ben megújították, a házasság azonban nem jött létre. Apja halála után lemondott a trónról, s a Svájcban található tössi domonkos kolostorba vonult. Ott élt haláláig (1338. május 6). Ünnepe november 13.
A fenti szentek és boldogok életszentségükkel mindannyiunknak példát adnak. Magyarként pedig igazán büszkének kell lennünk rá, hogy ezek a jeles személyek mind egy magyar uralkodódinasztia tagjai voltak.