Irodalom érettségi

Krúdy Gyula : Őszi versenyek

Krúdy Gyula a modern magyar széppróza egyik legeredetibb forma-, stílus és téma-teremtő művelője. Korának kezdeményező alkotói közé tartozik, elbeszélőtechnikai újításai sok tekintetben egybeestek az európai próza alakulástörténetével. Krúdy elutasította a realizmust, hadat üzent a XIX. századi próza formai sablonjainak és a tartalmainak. Életművének, egyik különleges darabja az „Őszi versenyek” című 1922-es kisregény, melyben kiválóan megmuatkoznak Krúdy Gyula írásmódjának prózapoétikai jellegzetességei.

A magyar irodalmi hagyományból Jókai elbeszélésmódja, Mikszáth anekdotikus történetalakítása, lazább szerkesztésmódja és különc figurái voltak rá nagy hatással.

A mű kulcsfigurája Ben, az elcsapott zsoké, akinek a lóversenyt idéző epitheton ornansa az élet metaforáját,a versengést érzékelteti. A különc, lecsúszott zsoké vesztes ebben az életben, mely túlhaladt rajta, s melyben mind lelki, mind egzisztenciális veszteségek érték őt.

Az 1910-es években Krúdy kialakította azt a sajátos elbeszélésmódot, melynek központi problémájáva az emlékezést és ennek elbeszéléstechnikai következményeit tette. A hajléktalan zsoké is a múltban él, emlékeiből táplálkozik, melyeket az éjjelente számára ingyen szállást adó Garni hotel portásának mesél. Sokat álmodozik, habár tudja, hogy álmai már sosem teljesülnek. Krúdynál az álom és valóság sokszor összemosódik, fontos szerepe van a vízióknak, az író sokat bíz az olvasó fantáziájára. A műben fontos a hasonlatok és motívumok ismétlődése, melyek a zenei kifejezésmód eszközei, de ezáltal nem a szövegelvű elbeszélés dominál, tehát sok minden nem a történetből derül ki, homályban marad. Ez, a Krúdy-effektusként emlegetett jelenség végigkíséri az egész kisregényt.

Ahogy az a címből is kiderül, a szöveg központi motívuma az ősz, mely az elmúlást érzékelteti. A természet elmúlását, az érzelmi veszteséget, Ben kiábrándultságát az életből, a szerelemből. Másik fontos utalás a kötőfék motívuma, mely keretezi a történetet, s már a második mondatban előrevetíti a történet szomorú végkimenetelét. A költő Ben gondolatait általában lóverseny hasonlatokkal fejezi ki, egy olyan világ hasonlataival, ahol semmi sem biztos, ahol a szerencse forgandó, s aminek sajnos Ben a vesztes oldalán áll.

A történet 1922-ben íródik, háború után, a bukás és szétszakadás időszakában, amikor az emberek „a boldog békeidőket” sírják vissza és nosztalgiáznak. De Krúdy megmutatja, hogy a világ már akkor is romlott volt, hogy a szép látszatok mögött egy csúf világ rejtőzik. A helyszín Budapest a mocskos szerelem, az üres szórakozás, a felszínes érzelmek városa, ahol a látszatvilág mögött kétségbeesett boldogságkeresés és kielégíthetelen szenvedélyek bújnak meg. Ez az ambivalencia a mű szerelem és társadalomképét is jellemzi.A mű hangulati és érzelmi összetettségéhez hozzájárul, hogy az író sokszor komikus részletekkel ábrázolja az amúgy kiábrándító helyzeteket,mellyel a szerelmi lírát ellenpontozva groteszkké teszi a történetet.( pl. : a férfiak köpőládát keresnek, a nőkkel eltöltött órák után, a hotelből kifelé jövet.)

Az író híres az érzékletes leírásairól, az erőteljes atmoszférateremtő képességéről.

Ben története által egy széles társadalmi körképet láthatunk, melynek erős iróniával ábrázolt központi figurái Rizili, a boldogságot hajszoló úrinő, a pap, a költő és a katona. Krúdy nem árnyal, a szereplők jellemének bemutatásával egy kiábrándító valóság bontakozik ki az olvasó előtt. Rizili szeretői a társadalmi kaszrendszer képviselői: a katona, akinek vallást kell váltania, hogy tiszt lehessen és csak Rizili pénzét akarja. A pap, aki mohó és hazug és a költő aki a pesti bohém figurája. Álmokat sugallt Rizili lekébe, utazásokra viszi őt, melyeket Krúdy, stílusára jellemző, csodálatos, színekben gazdag, impresszionista leírásokkal mutat be. De az asszony mégsem találja mellettük amit keres. Aztán egy őszi délutánon találkozik Bennel, az elcsapott zsokéval, aki első látásra beleszeret a delejes pillantású nőbe, akiről még álmodni sem mer. A műben fontos szerepe van pillantásoknak, a kereső kutató vagy megbabonázó nézéseknek, ópiumfüstű szemeknek, melyek a lélek tükreként közvetítenek.(pl. : Ben eddigi kudarcott valott kapcsolatai , Rizilivel való furcsa kapcsolata)

Krúdy prózapoétikai eszközeinek, az elbeszélésmódot jellemző sűrű nézőpontváltásokak és a szabad függőbeszédnek segítségével viszont ennél mélyebbről is megismerkedhetünk Rizili és Ben gondolataival, a narrátor elbeszélése mellett. Megtudhatjuk miért ad egy esélyt az öregedő úriasszony a hajléktalan zsokénak, és miért meséli el neki az életét. A múlt elmesélésének motívuma szintén végigvonul a történeten, a megértés, támasz keresésének szimbólumaként. A történetvezetés nem lineáris, a kisregényben gyakran előfordulnak időbeli visszaugrások, emlékezések, melyek szintén a prózapoétikai újítások közé tartoznak. Fontos a lélek, a belső történetek analízise, mely során a cselekmény sokszor háttérbe szorul. Krúdy felbontja az idősíkokat, elbeszélésmódja nem okszerű, inkábba különféle asszociációk kerülnek előtérbe. Így részesei lehetünk annak, ahogy Rizili elmeséli élettörténetét az éhező zsokénak, aki a saját és Rizili lelkét is eladná egy tál ételért. Láthatjuk, Rizilit Ben sem érti meg igazán, nem figyel rá, nem egyenrangú kapcsolatuk szintén csak csalás, akár csak az évekkel ezelőtti lóverseny, melyen kizárták a zsokét. A nő mégis elfelejtené a múltat és ad egy esélyt a zsokénak. Meghívja magához, ahol a szeretőinek készített ebéddel kínálja az éhező férfit. Ezzel tulajdonképpen, rituális gyilkosságot követ el volt szeretőin, miközben Ben azonosul a volt szerelmek szerepével. Tehát Ben élete egyik legboldogabb napján eladja a lelkét, azzá lesz amit megeszik, Rizili szeretőjévé. Krúdy írásainak másik különleges védjegye a részletes, érzékletes, kicsit impresszionista ételleírás.

Majd egy hirtelen fordulattal visszacsöppenünk a valóságba, Bent megverik a volt szeretők és az utcán találja magát. Rizili nem ismeri meg őt, amikor újra találkoznak a történet kezdetének színhelyén, a ligetben. Ekkorra az álom és valóság már teljesen összemosódik ebben az ördögi körforgásban, amibe az elcsapott zsoké került, aki már csak azt tudja hogy a lóversenytéren egy fa várja őt. A költő homályban hagyja a történet végkimenetelét, ezzel is feszültséget keltve az olvasóban.

Krúdy prózaművészetét a mai irodalom egyre jelentősebbnek értékeli, ahogy Mészöly Miklós mondta: „Krúdy Gyulának egy modernebb, objektívebb értelmezése napjainkban kezd már beérni. Szerintem azonban a kedves, bájolgó tárcaíró, a szerelemről és finom testiségről hőzöngő lírai prózaíró mögött a sátánibb, kemény arculatú létbölcselőt még mindig nem látjuk kellőképpen.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük