A reneszánsz szó jelentése: „újjászületés”. Az angol reneszánsz a XV. század végtől a XVII. század elejéig tartott.
A XVI. század végére Anglia lett Európa nagyhatalma. Megkezdődtek a gyarmatosítások, az angol hadak legyőzték a spanyol armadát, megindulnak a gazdasági sikerek, jólét következett, beállt a belső nyugalom. Elkezdett fejlődni a tudományok és a kultúra. Híres-hírhedt vasakaratával igen előnyösen vezette az országot I. Erzsébet királynő, az akkori uralkodó. Erzsébet 1603-as halála után azonban megindultak a trónkövetelő harcok, ami később Shakespeare királydrámáinak ihletője lett. Ugyanekkor új ízlés és új közönség jelent meg, a színházakat már csak a szűk arisztokrácia látogatta.
Az angol reneszánsz dráma és a shakespeare-i színház:
Az Erzsébet-kori színházaknak eleinte nem volt állandó épületük, rendszerint fogadók udvarán állították fel a színpadot. Az első önálló színházat, a Theatre-t 1576-ban építették a fogadók mintájára. Az a színház mely mára már fogalommá vált a színjátszásban, 1599-ben épült fel. A Globe (Földgömb) épülete kívülről nyolcszög, belülről félkör alakú. A színpad kb. 1 méter magas, benyúlik a nézők közé. Háttér általában nem volt, ezt a nézők fantáziájára bízták. A nézőtér fedetlen volt, udvarszerűen volt kialakítva és kétemeletes magasságban volt körülépítve. A szegényebbek számára állóhelyek voltak, míg a gazdagabbak az emeleti galériák fedett helyein vagy a színpad szélén ültek. Mindezekből következik, hogy a színházak olyan színműveket igényeltek, amelyek mind a köznépet, mind az arisztokráciát érdekli. A színpadnak nem volt megvilágítása, tehát az előadásokat nappal tartották, természetes fénynél. A színpad jellegzetes „hármas” beosztása lehetővé tette a színterek gyors átváltását, térbeli és időbeli távolságok gyors áthidalását. A nyitott színpad benyúlt a közönség közé, míg mögötte volt a hátsó színpad, ami a szobákban történő eseményeket szimbolizálta. Az erkély vagy felső színpad a magasban történő eseményeknek adott helyet. Díszletek nem voltak, viszont kellékeket használtak. Előfüggönyt nem alkalmaztak, a jelenetek egybefolytak, ezért a szövegnek pontosan jelölnie kellett az események színhelyét. A női szerepeket kamasz fiúk játszották, és a színészek a színpadon öltöztek át, nem mentek le onnan. Egy színtársulat általában 12-16 főből állt. Az eddig leírtak az ún. „szimultán” színpadra vonatkoznak. Egy másik fajta a processziós színpad, ahol a néző vándorolt az egyik jelenetről a másikra, illetve volt még a kocsiszínpad, ahol kocsikat rendeztek be színpadnak, majd azok körbehaladtak. A középkori drámákból elsõsorban a tér és az idõ kezelése, a hangulati ellentétesség, a hangelemek kevertsége õrzõdött meg az angol reneszánsz színjátszásban. A tér és az idõ ugyanis nem korlátozta a cselekmény bonyolítását: egy-egy dráma eseményei változatos színterekben játszódtak, idõtartamuk több évet is eltarthattak. Az angol drámát mégis az tette naggyá, hogy nem alkalmazkodott semmiféle merev szabályokhoz. Tudatos szerkezettel összefogott, sûrített, a figyelmet mindvégig ébren tartó, gyorsan pergõ, mozgalmas cselekményt, valódi drámai küzdelmet és sokoldalú, árnyalt jellemrajzot mutat.
Az első önálló színtársulatok egy főúr vagy nemes pártfogásával alakultak ki. A színészek hivatásos szórakoztatók, udvari bolondok vagy énekmondók voltak.
Az angol reneszánsz dráma nem az ókori drámából alakult ki, hanem a középkori színjátszó hagyományokból. ( Így a hármas egység szabálya sem kötötte őket) Három fajtája van:
-misztériumok: Bibliai történetek feldolgozása
-moralitások: az állandó témájuk az erények és bűnök vetélkedése az emberi lelkekért
-közjátékok: önálló, komikus jelenetek
A reneszánsz általános jellemzõi
A reneszánsz kultúrtörténeti és stíluskorszak. 2. Olaszországban jelenik meg elõször a XIV-XV. század között. Az elnevezés a francia renaissance szóból ered, jelentése: újjászületés. 3. A reneszánsz vezetõ rétege a polgárság, illetve a meggazdagodott fõnemesség. 4. Világnézete a humanizmus, ami emberközpontúságot jelent. Felújítja az antik kultúra hagyományait. 5. A mûvészetek soha nem látott fejlõdésnek indulnak, az emberi élet valamennyi területére hatnak. 6. Az irodalom egységes, nyelve a latin. A kései reneszánszban elõtérbe kerül a nemzeti nyelv használata (Janus Pannonius, Balassi Bálint). 7. Kelet-Európában késõbb jelenik meg a reneszánsz, mint nyugaton (a gazdasági elmaradottság miatt). 8. Az egyház szerepe a reneszánsz korban megváltozik — a humanisták nagy része elfordul az egyháztól, de hívõ ember marad. A reneszánsz papok és pápák gazdagságra törekednek, nem az egyház szellemében élnek — de kiemelkedõ módon pártolták a mûvészeteket és a mûvészeket.
–William Shakespeare (1564–1616) 1. Életrajz: Shakespeare a világirodalom egyik legnagyobb klasszikusa, az angol reneszánsz kivételes tehetségû drámaírója. Születési helye: Stratford-upon-Avon. Anyja földbirtokoslány volt, édesapja gazdag polgár (kesztyûkészítõ, gabona- és vegyeskereskedõ). Shakespeare 18 éves korában, 1582-ben feleségül vette Anne Hathawayt. 1585–86 táján hagyta el családját, és Londonba költözött, itt kapcsolatba került a színházzal. A Globe színház fõrészvényese volt, s idõközben (drámaírói sikerei révén) meg is gazdagodott. 1607 után felhagyott a színészi mesterséggel, s egyre több idõt töltött Stratfordban. Utolsó éveiben már elzárkózott a világtól, s szülõvárosában halt meg. 2. Munkásságának korszakai: A nagy angol drámaírók második nemzedékéhez tartozott. Az elsõ nemzedékhez tartoztak: Thomas Kyd, Cristopher Marlowe és Ben Jonson.
Shakespeare írói korszakai:–I. korszak: Shakespeare fiatal évei: még önállótlan, mûvein érzõdik az elõdök hatása. Mûvei: Titus Andronicus; VI. Henrik; Tévedések vígjátéka; A két veronai szerelmes; Versek –II. korszak: rátalál saját költõi hangjára és formájára; históriák vagy királydrámák kora Mûvei: II. Richárd; III. Richárd; János király; IV. Henrik; Szentivánéji álom; Rómeó és Júlia –III. korszak: vígjátékok kora (1596–1601) Mûvei: Makrancos hölgy; Sok hûhó semmiért; Minden jó, ha a vége jó; Vízkereszt vagy amit akartok; Ahogy tetszik –IV. korszak: sötét korszak, a nagy tragédiák kora (1601––1608) Mûvei: Julius Caesar; Antonius és Cleopatra; Hamlet; Lear király; Othello; Macbeth –V. korszak: 1608–1611 Mûvei: Téli rege; A vihar –
Rómeó és Júlia
Keletkezése: 1594-96 tájékán írhatta, de csak 1597- ben jelent meg először nyomtatásban.
Az első olyan angol reneszánsz tragédia, melynek középpontjában a szerelem áll.
Műfaja: lírai tragédia; több okból
a tragédia nem a konfliktusokból adódik, hanem a véletlenek sorozatából
Rómeó és Júlia szerelme a trubadúr lírát idézi és a nyelve is lírai nyelv, gyakran szonett formában társalognak a szerelmesek
Előzményei:
A történet ismert volt már Shakespeare életében. Dante Isteni színjátékában szerepelt már a két család (Montecchi és Capeletti), akik a Purgatóriumba kerülnek, mert állandóan vitatkoznak.
Matteo Bandello műve (1554-ből) a másik fontos előzmény, aki Rómeó és Giulietta címen írt novellát, tehát Shakespeare egy ismert történetet dolgozott fel és állított színpadra.
Elemzés:
Ez a mű az angol reneszánsz első olyan tragédiája, aminek a szerelem áll a középpontjában. Rómeó és Júlia boldogságukat védi, s ezt a környezetük megsemmisíti. A főszereplők tragikus hősök, de nem olyan értelemben , mint Antigoné, mert ők nem átlagon felüli emberek, akik végsőkig ragaszkodnak az elveikhez és így buknak el; hanem egy lobbanékony fiatalember és egy házasságról álmodozó 14 éves kislány. A szenvedély emeli őket tragikus hőssé.
A két főszereplő több megnyilatkozása is a halálos véget jósolja meg. A Capuleték báli estélyére induló Rómeó így sóhajt fel (mikor még nem ismeri Júliát):
„…egyszerre sejti lelkem,
Hogy a Sors, mely a csillagokban csüng még,
Az éji bálon kezdi meg komor
Szörnyű futását és unt életem,
Mit a mellembe zárok itt, gonosz
Csellel korhalálba kergeti. „
A mű egészén végig vonul a szerelem és a halál összefonódása. A szerelmesek maguk rohannak a halálba, nem menekülnek előle. Shakespeare olyan világot ábrázolt, ami halálra ítéli a szerelmet.
A végzetszerűség leginkább a két család közötti harcban, gyűlölködésben ölt testet. Az egyik oldalon a szülői önkény uralkodik, a másik oldalon megjelenik már az új erkölcs, a reneszánsz rend az érzelmek szabadságával.
A két család ősi viszálya már békévé szelídült, csak Tybalt veszi komolyan a gyűlölködést.
Az expozíció két szolga tréfás kötözködésével indul, ami hirtelen átcsap egy tömegverekedésbe (Tybalt és Benvolio párbaja; majd a polgárok is egymásnak esnek). Majd a herceg lép közbe.
Capuleték bálján Júlia apja dicséri Rómeót, elismeréssel beszél róla és rendre utasítja Tybaltot, de másnap már két áldozata lesz az ősi haragnak: Mercutio, aki haldokolva megátkozza mind a két családot, és Tybalt. Ez bosszúra ösztönzi Capuletet.
Capulet elvben az újat támogatja, Parissal való első beszélgetésében is a szabad párválasztást hangoztatja, de mikor lánya visszautasítja a házasságot Parissal, dührohamot kap, és az érdekházasság napját is eggyel előrébb hozza.
Ez a kettősség érvényes Parisra is. Őszintén szereti Júliát, kétségbe ejti váratlan halála, de nem jut eszébe, hogy a szerelemről Júliával beszéljen, csak a háta mögött egyezkedik a szülőkkel.
A dajka segíti a fiatalok őszinte, tiszta szerelmét, de támogatja a Parissal való házasságot.
A másik oldalon áll a két fiatal szerelmes : ők az új, reneszánsz erkölcsi rend és a szabadságvágy hordozói.
A műben nem korlátolt öregek és másképpen gondolkozó fiatalok kerülnek egymással szembe, hanem két különböző világfelfogás csap össze.
A báli éjszakán kezdődik a két fiatal szerelme- ez a bonyodalom kezdete– és innentől minden gondolatuk a régi rend tagadása. A bálon tehát nem Júlia és Paris találnak egymásra, hanem Júlia és Rómeó. Mikor rájönnek, hogy az ellenséges két család tagjai, egy pillanatra megdöbbennek az előttük álló akadálytól, de szerelmük mindent elsöpör. Házasságra akarnak lépni. Másnapi titkos esküvőjük számukra végleg megsemmisítette az ősi viszályt. A házasság azonban titokban marad. Engedélyt a szülőktől nem kértek, és ez Lőrinc barátnak sem jutott eszébe; azt remélte, hogy a kész helyzettel talán majd megbarátkozik a két család.
A dráma fordulópontján (tetőpont) a küzdelem felerősödését hozza Mercutio és Tybalt halála. Rómeó nem csak felesége rokonát ölte meg, hanem szembekerült a hercegi paranccsal is. Száműzetéssel sújtották.
Júlia a helyzet ellentmondásosságát Rómeó szép külsejének és gonosz lelkének ellentéteként éli át.
A fiatal szerelmesek hajnali búcsúzása után megkezdődik a félreértések és tévedések tragédiához vezető sorozata, felgyorsulnak az események. Rómeó Mantovába menekülése után Júlia kerül a dráma középpontjába. Egyedül kell döntenie a jövendő sorsa felől. Két fajta hűség csap össze benne: a család iránti hűség, és a férj iránti hűség. Vállalja tette következményeit.
A cselekmény két szálon fut tovább. Júliát apja megtagadja, anyja nem érti, a dajka, titkának tudója hátat fordít neki. Száműzött férjét siratja és azt hiszik, hogy Tybaltért zokog. Asszony és férjhez akarják adni. A házasság megtagadását a szülői tekintély elleni lázadásnak minősítik. Majd azt színleli, hogy belemegy a Parissal való házasságba. Júlia 42 órás „halálra” készül, a család pedig esküvőre. Él még, de halottnak hiszik és kriptasírba zárják. Halottnak hiszi a visszatérő Rómeó is, és végez magával. Majd mikor Júlia felébred és látja, hogy férje halott, ő is végez magával.
Ez a tragédia megszünteti a két család közti ősi viszálykodást. A végső jelenetben helyre áll a rend, de ezért borzalmas árat kellett fizetniük.
öregek | fiatalok | |
Tybalt | Dajka | Rómeó |
Paris | Lőrinc barát | Mercutio |
Capulet | Herceg | Benvolio |
Capuletné | ||
Montague/né | ||
A szereplők 2 nagy csoportra oszthatók: fiatalok és öregek. Az öregek képviselik a (régi) középkort, a fiatalok az új reneszánszt. A mű alapkonfliktusa a fiatalok és az öregek között van. A fiataloknak a szerelem és a szabadság a fontos.
Rómeó: a szerelem a legfontosabb, mert meghal Júliáért
Mercutio: kiáll a barátaiért, bátor, humoros; a darab kulcsszereplője, az ő halála indítja el a tragédiát ( az ő alakja shakespeare-i lelemény)
Tybalt: beképzelt, vakmerő, meggondolatlan, nem becsületes, erős, jó vívó
Dajka: segítőkész, Júlia érdekeit tartja szem előtt, szókimondó, támogatja a szerelmeseket
Lőrinc barát: segítőkész, béketeremtő, önfeláldozó
Capulet család élete:
Az apa és az anya is keveset beszél Júliával, ha beszélnek, akkor is a házasságról. Júlia háta mögött döntenek; nem kérik ki a véleményét.
Apa+Júlia: 3. felvonás, 5. szín: Capulet azzal fenyegetőzik, hogy kitagadja, ha nem megy feleségül Parishoz
Júlia jelleme változik. Eleinte szófogadó, később pedig ellenkezik.( A többi szerzőnél 21 év körüli nő, Shakespeare művében viszont csak 14 éves)
Dajka: Eleinte támogatja a szerelmeseket, később (a száműzés után) csak Júlia érdekeit tartja szem előtt és azt mondja, hogy menjen hozzá Parishoz
Lőrinc barát: nem változik
A Romeo és Júlia drámi alaphelyzete a drámatesten kívül megbomlott harmóniából – a két család ősi viszálya -, illetve a drámatesten belül a szolgák által gerjesztett és egyre kiterjedtebb csetepatékból bomlik ki. A viszályról csak annyit lehet tudni, hogy ősi, szinte hagyományszerű a két család gyűlölködése. De a Herceg szavaiból érzékelhető, hogy a polgárbékére épülő városállam nyugalmát a középkori önbíráskodás veszélyezteti. Azaz, hasonlóan az Erzsébet-kori Angliához, régi és új értékek élnek együtt a dráma idejében, a diszharmónia magának a korfordulónak szülötte. Romeo szerelmi bánatával a reneszánsz hagyománynak megfelelően a természetbe és önmagába vonul vissza („Csitt, elvesztettem önmagam, ne szóljál. / Romeo nincs itt: máshol valahol jár”). Júlia pedig kedves, szófogadó, illemtudó lény, aki még nem érezte a szerelmet. A drámai helyzet valójában a két fiatal báli találkozásával, szenvedélyes szerelmének fellobbanásával éleződik ki, hisz nincs eszközük a szerelmi szenvedély hatalma ellen. A helyzet drámaiságát az adja, hogy a szerelmesek értékrendje a más értékrendet követő családok, illetve a házasságot nem két ember szabad szerelmi kötelékének felfogó kor értékrendjétől idegen.
A konfliktus ebben a drámában nem lehet a szereplők egymás közti konfliktusa. Nem, mert egyrészt az egyik ellentétes akarat nam tud a másikról (a család a fiatalok tetteiről), másrészt a fiataloknak nincsenek eszközeik céljaik társadalmilag elfogadott érvényesítéséhez. A konfliktus korforduló-probléma. Olyan átmeneti koré, amelyben a személyes szabadság és önmegvalósítás természetjogának reneszánsz értékei már jelen vannak („Csak neved ellenségem, nem magad. / S te önmagad vagy és nem Montague.”), de érvényesülésüket gátolja a középkori hagyomány. A szereplők sem állíthatók kizárólagosan az egyik vagy a másik oldalra. Mercutiót például szárnyaló költői fantázia, eredetiség, a halál összetett értelmezése jellemzi. Ezek pedig reneszánsz vonások. Mégis átkot mond a torzsalkodókra, azaz középkori vonásokkal is rendelkezik. A mű értékvilágában együtt és egymással szemben van jelen a középkor és a reneszánsz értékrendje.
A konfliktusos drámákban a konfliktus rendszerint drámai akciókban, tettváltássorozatokban bontakozik ki. A Romeo és Júliában a titkos szenvedély és házasság miatt a tettváltássorozat is sajátos. A szerelmesek célja, hogy a családi gyűlölet ellenére egymáséi lehessenek, ezért a tettváltásban ők a cselekvőbbek, ugyanakkor magukra is utaltak. A szerelmesek közül inkább Júlia kísérli meg irányítani az eseményeket. Az ő vallomását hallgatja ki Romeo, Júlia ötlete a házasság, neki kell önmagát legyőznie Tybalt halála után, és neki kell megoldást találnia a Párisszal kötendő frigy elkerülésére. A tettváltássorozat ilyen módosulásának az egyik következménye, hogy a műben a sorsszerűséget nyomatékosító véletlenek meghatározó szerepet kapnak.
Véletlen például, hogy Lőrinc barát levele nem jut el Mantovába, hogy Romeo hamarabb ér a kriptába, mint Lőrinc barát, s hogy Júlia később ébred, mint Romeo érkezik. A drámai cselekményt uraló véletlenek a szerelmesek halálának sorsszerűségét erősítik. Erre a sorsszerűségre utalanak a tragédiát előre jósló-sejtető szövegek is. Pl.: „egyszerre sejti lelkem, / Hogy a Sors, mely a csillagokban csüng még, / Ez éji bálon kezdi meg komor, / Szörnyű futását” – Romeo, „Ott lenn, amint állasz, egész olyan vagy, / Akár a holttest a kriptája mélyén.” – Júlia. Az új értékrendet képviselő fiatalok tragédiáját a dráma szükségszerűnek láttatja, ám a szerelmesek halála egyben elő segíti a korfordulást, a családok kibékülését.
Shakespeare szabadon kezeli az időt és a tervet, az események helyenként párhuzamos szálon is futnak (Verona- Mantova). A drámát pergő jelenetekből építkező színek szervezik, a cselekmény dinamikus sodrású. A műben bizonyoskülső és belső színhelyek ismétlődnek, és az is megfigyelhető, hogy a drámai cselekmény előrehaladtával az intim belső tereknek egyre nagyobb a jelentősége. Ez összefügg az összetett jellemű reneszánsz személyiség lelki folyamatainak, belső vívódásainak, a szerelem intimitásának és veszélyeztettségének hiteles megformálhatósága.
A drámavilágban az éjjeltoposz jelentéséhez egyaránt kapcsolódhat a szerelem, a titok vagy a végzet. A nappal, a világosság pedig mindig elválasztja egymástól a szerelmeseket. („Fuss, egyre nő a fény, a fény, te édes.„ – Júlia.)
A dámára egyaránt jellemző a műfaj, hangnem és stílus keveredés. A civakodó szolgák akár egy vígjáték szereplői is lehetnének, majd Mercutio és Tybalt halálával a drámavilág egyre jobban elkomorul, és tragédiává válik. A hangnem sokszínűségét mutatja, hogy megjelenik benne a humor, az irónia és a pátosz is. Shakespeare drámáiban a nyelvnek jellemalakító szerepe van, a beszédstílus szorosan kapcsolódik a szereplőkhöz. A stílus szintén sokszínű. Egyszerre jellemző rá sokszínűség, igényesség és sziporkázó szójátékokkal megszólaló beszéd.