1. Élete:
A német berlini romantika legmarkánsabb képviselője Ernst Theodor Amadeus Hoffmann, többek között író, zeneszerző és hivatalnok.
1776 január 4-én született, Königsbergben. Felmenői jogászok voltak. Alap-, és középfokú tanulmányait is Königsbergben végezte. 1792-ben kezdett el jogot tanulni ugyanitt, és 1795-ben itt is tett államvizsgát. Nem sokkal később Glogau-ba került, ahol nagybátyjánál élt, majd Minnával, a nagybátyja lányával 1798-ban eljegyezték egymást. 1800-tól Poznanban bírósági titkár lett, majd Plock-ban és Varsóban talált állást. 1802-ben felbonották egyezségüket Minnával majd Maria Thekla Rorer-Trzynska-val kötött házasságot. 1808-ban Bambergbe költözött feleségével, és karmesteri állást kapott az ottani színházban. 1816-ban visszatért a bírói pályára. 1822-ben halt meg Berlinben.
2. A mű keletkezése:
1814-ben írta az Arany virágcserép című szép kisregényét. A műben keverednek az aprólékosan leírt, realisztikus pontossággal megjelenített valóság képei a mesebeli képekkel, sokszor észrevétlenül vált síkot az író. A mű a romantikát és a realizmust állítja szembe egymással, E.T.A. finom iróniával írt a társadalomról.
Keletkezésének fő okaként azt emelhetjük ki, hogy Hoffmann meg akarta mutatni nekünk a művészet igazi értékét, és azt miképpen juthatunk el a boldogtalan, sivár hétköznapoktól a boldogsághoz a képzelet és az irodalom által.
3. A mű szerkezete:
A művet úgynevezett virrasztókra (vigiliákra) bonthatjuk. Ezzel a regényt 12 részre osztottuk fel, amelyben Anselmus diák eljut a szegényes, világi élettől a boldog, kiteljesült életig, a szalamandrák világáig.
A regényből kiderül, miért nevezi így a szerző a fejezeteket, a történetet ugyanis éjjelenként írja. A tizenkettes felosztás több értelmezési lehetőséget is felvet, aszerint, hogyan csoportosítjuk a fejezeteket. Így lehet érvényes egyszerre egy hármas (4-4-4 vigília), kettes (6-6 vigília) és egy aranymetszéshez közel álló (7-4 vigília) felosztás.
A történetet két síkra bonthatjuk, a valós és a metaforikus síkra. Ez alapján a szereplőket is két csoportba oszthatjuk: akik „valós” célt tűztek ki maguk elé, és akik a metaforikus síkon próbáltak meg boldogságot keresni.
4. A mű szereplői:
Két csoportra bonthatjuk a szereplőket aszerint hogy milyen céljaik vannak, a világi és a metaforikus síkbeli szereplőkre.
Az, hogy melyik síkba tartoznak általánosan jellemzi őket.
Anzelmus, deák: Csetlő-botló diák, akinek seemi sem sikerül. A józan diákéletből a regény cselekményén keresztül eljut az igazi boldogsághoz: övé lesz az arany virágcserép és Serpentina szerelme.
Rauerné, jósnő, kofaasszony, boszorkány: egy sárkány tollának és egy marharépának a nászából született. Célja Anselmus és Serpentina szerelmének megakadályozása.
Serpentina, Lindhorst legfiatalabb lánya. Zöld színű, kristálycsengettyű hangú kígyócska képében jelenik meg a műben először. Beleszeret Anselmusba, aki viszontszereti. A metaforikus sík szereplői közé tartozik.
Paulmann, tanár. Veronika apja. Anselmus barátja, de nem tudja megérteni a metaforikus síkra terelődő diákot. Kristálypalackba van zárva, akárcsak az összes többi valós síkon élő szereplő.
Heerbrand, lajstromzó, később udvari tanácsos. Feleségül veszi Veronikát, mellette teljesül a lány álma: udvari tanácsosné lesz belőle. Ezen keresztül fogalmazza meg az író finom iróniával az evilági törtetést a „boldogság” után, ami múlandó és nevetséges.
Veronika, Paulmann idősebbik lánya. Szerelmes lesz Anselmusba, nagyobb részben azért, mert a fiúból még „udvari tanácsos is válhat”, ami a lány jövőjét boldoggá tenné. Szintén a valós világ síkján gondolkozik.
Franci, Paulmann fiatalabbik lánya szintén világ síki szereplő.
Lindhorst, levéltárnok. Szalamandra, csak a földre lett száműzve mert szétdúlta Phosphorus kertjét. Bűne csak akkor bocsáttatik meg, ha mindhárom lánya megfelelő férjet talál. Metamorfikus síkbeli szereplő.
Phosphorus, Atlántisz ura. Ő száműzi Lindhorst-ot a földi életbe.
Eckstein, doktor. Mellékszereplő, szintén világbeli síkon.
5. Műfaja:
A regény műfaja kisregény. E műfaj a felvilágosodás korában alakult ki, a XX. Századra vált elterjedté. Az elbeszélésnél többnyire nagyobb cselekményidőt ölel fel, gazdagabb háttérrel és motivációs hálóval rendelkezik, de nélkülözi a regény extenzív totalitásra való törekvését,világa mégis nyitottabb, összetettebb az elbeszélésénél.