Eredmény(ek) 375 mutatása
Irodalom érettségi

Friedrich Dürrenmatt – (1921-1990)

1. Élete – szemelvények 1921 svájci drámaíró nézeteit formálta: protestáns egzisztencializmus nem tragédiákat írt különböző műfaji megjelöléssel ellátott drámák korunk alkalmatlan a tiszta tragédiára 1990  tanítómesterei: a) Arisztotelész ”a hármas egység” elve (ezen elv szerint egy helyszínen, egy nap alatt játszódjon a történet, és egy szálon bontakozzon ki a cselekmény) b) Brecht epikus színház …

Történelem érettségi

Magyarország részvétele a második világháborúban

A világháborúhoz vezető út: 1938-1941 közötti éveket nevezzük Magyarország háborúba sodródásának. 1938-ban az Anschluss következményeként a kisantant megengedi Magyarországnak, hogy újra fegyverkezzen. Darányi Kálmán beindítja a győri fegyverkezési programot. Magyarországon megerősödik a szélső jobboldal. Ezt mutatja, hogy 1938-ban kiadják az első zsidótörvényt. 1935-ben már Szálasi vezetésével létrejön a Nyilaskeresztes Párt. Darányi után Imrédy lesz a …

Történelem érettségi

A gazdaság fejlődése a dualizmus korában

A gazdasági fejlődés feltételei: Ausztria és Magyarország 10 évre szóló gazdasági kiegyezést kötött, amely eltörölte a belső vámhatárt, védővámokat alkalmazott, közös valutát és jegybankot hozott létre. A védővámok a magyar ipart, a vámhatár eltörlése a mezőgazdaságot támogatta. A fejlődés érdekében ipart támogató törvényeket is bevezettek. Valutareform: 1892-ben Wekerle Sándor kezdeményezte az arany-alapra való áttérést, az …

Történelem érettségi

Az első világháború

Előzmények: A világ szellemi, gazdasági és kulturális központja Európa, a világ 80%-át uralja. Új gyarmatosítók: USA, Németország, Olaszország. Kialakulnak a szövetségi rendszerek is: 1882. Hármasszövetség 1904. Antant – Németország, Osztrák-Magyar Monarchia, Olaszország (később átáll) – Franciaország, Anglia, Oroszország – Később csatlakozik: Románia, Bulgária, Törökország (később átáll) – Később csatlakozik: USA A háború közvetlen oka: 1914. …

Történelem érettségi

Horthy-korszak (1920-1944)

Az Őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság bukása után mély társadalmi és politikai válság következett be. Számolni kellett a Monarchia felbomlásából adódó gazdasági hátrányokkal és a területvesztésből adódó problémákkal. Előzmények: 1919. augusztus 1-én a Tanácsköztársaság kormánya lemond, a románok bevonultak Budapestre, végigrabolták az országot, a Tiszántúlon megkezdik saját közigazgatásuk kiépítését. Két kormány alakul: Szociáldemokrata Kormány Peidl …

Történelem érettségi

A francia felvilágosodás államelmélete

A 17. századi Angliában új eszmeáramlat jelent meg, a felvilágosodás. Ez a 18. században, Franciaországban teljesedett ki. A világot megismerhetőnek és kiszámíthatónak vélték, a változások kulcsának az embert vélték. Azt az elképzelést, hogy a megismerés kizárólagos forrása a józan ész, a logika, racionalizmusnak nevezzük. A francia gondolkodók az angol államelméletből és alkotmányos monarchiából indultak ki. …

Történelem érettségi

A kereszténység tanai

A kereszténység Kr. u. I. században alakult ki Palesztinában. A kereszténység kialakulásának közvetlen előzményei a zsidó valláson belül kialakult szekták voltak, mint például az esszénusok, akik az “újszövetség közösségének” nevezték magukat. Igehirdetők léptek fel, mint például Keresztelő János, aki a Megváltó eljövetelét és bűnbánatot hirdetett, míg a názáreti Jézus már a megváltást hirdette. A vallást …

Történelem érettségi

A római vallás

A római hitvilág folyamatosan változott. Ahogy újabb hatások érték Rómát, úgy alakult át a kultusz is: új istenek és másfajta istenfelfogás jelent meg. Itáliában honos népek és az etruszkok hatása befolyásolta, később a görögöké is. A rómaiak ősi hitvilágát kezdetben a totemizmus jellemezte (pl. Kapitóliumi farkas). Fontos szerepet játszott az ősök tisztelete. Az etruszk korban …

Történelem érettségi

A téli hadjárat és a szabadságharc bukása

1849. május 21-én Buda vára magyar kézbe került. Ferenc József segítséget kért I. Miklós orosz cártól. A cár félve, hogy a forradalom tüze Lengyelországra is átterjed, illetve befolyásának növekedését remélve, kétszázezres hadsereget küldött Magyarországra. A nemzetiségiekkel folyó tárgyalásokon a magyar kormány a nyelvhasználatban és a jelképek alkalmazásában számos engedményt tett, de a területi autonómia megadásától …

Történelem érettségi

Az első ipari forradalom kibontakozása

Ipari forradalom alatt a termelés technikai átalakulását értjük, mely most is tart. Az első ipari forradalom a 18. századi Angliában alakult ki, és onnét terjedt el egész Kelet-Európába. Az első ipari forradalom a 18. század végétől a 19. század első feléig tartott. Energiaforrása a szén volt, legjelentősebb találmánya James Watt gőzgépe. Legjelentősebb iparágai a textilipar …