Pedagógiai, pszichológiai ismeretek

Szociális tanulás folytatása

A szociális tanulásban az utánzás és az azonosulás (identifikáció) fontos szerepet tölt be. Ez a két mód különösen gyermekkorban hangsúlyos, a gyermek elsősorban általuk sajátít el cselekvéseket, ismereteket, készségeket.

Utánzás

Az utánzás a tanulás egy fajtája, melyben a megerősítés döntő szerepet játszik. Az utánzás segítségével tanulja meg a gyerek a viselkedési modell nyújtotta magatartásformákat, cselekvési módokat, normákat, értékeket, de utánzás útján sajátítja el a nyelvet, valamint az eszközök használatát. 

A gyermek utánozza a közvetlen környezetének a szereplőit, elsősorban a szüleit és testvéreit, majd kortársait, pedagógusait, de később megjelennek modellként a filmek vagy könyvek hősei, a különböző példaképek is. 

Az utánzás lehet spontán és szándékos. Először a spontán utánzás jelenik meg, az idegrendszer fejlődésével valósul meg a szándékos. A csecsemő idegrendszere még fejletlen, ezért a mozgásait nem tudja gátolni, és a látott viselkedés utáncselekvésre készteti, mivel értelmileg feldolgozza a látási ingert.

A gyermek személyiségfejlődésében kitüntetett helye van az utánzásnak. A csecsemő 8-9 hónaposan kezd el utánozni, de ez még igen kezdetleges formában történik, mert a csecsemő csak olyan cselekvéseket tud utánozni, olyan mozdulatot, gesztust tud átvenni, amiket már ismer, és csak akkor tud utánozni, ha közvetlenül követheti a modell mozdulatait (Ranschburg, 1998). 

Először a szülő utánozza a gyermek mozdulatait, arckifejezéseit vagy hangját, és a gyermek ezt utánozza, vagyis a saját gesztusait, így az utánzott cselekvés forrása saját maga. A gyermek két éves kora körül lesz képes a cselekvések késleltetett utánzására, amikor már az emlékezetében el tudja raktározni, és a kellő helyzetben elő tudja hívni a megfelelő viselkedést (Keményné, 2002).

Az utánzásos tanulásban fontos tényező, hogy kiket utánoz a gyermek. A csecsemő a környezetében gyakran látott személyeket utánozza, mindenkit utánoz. Ez később megváltozik, a másfél – két éves gyermek már csak azt utánozza, akit modellül választ (Keményné, 2002). Modellválasztás indítéka a gyermek esetében a vonzalma a felnőtt modell iránt. A gyermek elsősorban azokat utánozza, akiket szeretet, így legfőképpen a szülők a modellek. Bandura a szeretet jelentőségét abban látja, hogy a szerető szülő többet foglalkozik a gyermekkel, így több alkalom adódik a megfigyeléses tanulásra. Viszont ez vissza is hat, mert minél ügyesebben utánoz a gyerek, annál több figyelmet kap a szülőtől, ami szintén növeli az utánzás lehetőségét. 

A modellválasztás másik indítéka a szociális hatalom. A szociális hatalom a gyerek számára a szülő – gyerek kapcsolatban válik vonzóvá, és lesz egy eszköz a hatalom megszerzésében. Óvodáskorban a gyerekek már szívesen utánoznak felnőtt szerepeket (orvos, óvónő, szülő), így átélvén a szociális hatalmat (Ranschburg, 1998). 

Fontos tényező lehet a modellválasztásban még a gyermekek szerepirigysége, vagyis az, hogy elirigyli a felnőtt szerepet (aki akkor fekszik le, amikor akar, vagy annyi kólát ihat, amennyi csak beléfér, stb.), így sok káros viselkedés is rögzül, pl.: dohányzás, alkoholfogyasztás. 

Meg kell említeni a büntetés elkerülését mint modellválasztási indítékot. A gyermek modelltől való félelme motiválja a viselkedés átvételét, így veszi át például az agresszív viselkedési mintákat, és reprodukálja a megfelelő helyzetben (Keményné, 2002).

Az utánzás szorosan összefügg az empátiával, annak a képességével, hogy a gyermek átélje, átvegye a másik ember érzelmeit, hangulatait. A gyermek először a szülei arcán megjelenő érzelmeket társítja az átélt érzelmi állapotokkal, hangulattokkal, majd később már az arckifejezések önmagukban kiválthatják az adott érzelmi állapotot (pl.: ha elesik a gyermek, sokszor csak azután kezd el sírni, hogy meglátja az anya arcán az ijedtséget). Az empátiát az idegrendszer ősi, kéreg alatti központjai szabályozzák, nem tudatos jelenség, és hatása nagyobb a verbális megnyilvánulásoknál (a gyermek sokkal inkább hisz a nonverbális kifejezéseknek, mint a verbálisnak, hiába mondjuk neki, hogy egyáltalán nem fáj a fogorvosi kezelés, ha végig az arcunkra van írva a rettegés, így ő is félni fog a rendelőben). A gyermek a modell arckifejezésében, viselkedésében tükröződő érzelmeket veszi át, és nem a verbális közlés tartalmát. Ezért is fontos az empátia a személyiségfejlődésben, mivel az befolyásolja a tudatos én különböző helyzetekben megjelenő érzelmi, hangulati viszonyait (Ranschburg, 2012).

Azonosulás (identifikáció)

Az azonosulás a modellkövetés magasabb szintje. Míg az utánzás esetében a modell cselekvéseit, az empátia segítségével a modell érzelmeit, hangulatait veszi át a gyermek, addig az azonosulás a modell személyiségével (értékeivel, normáival, attitűdjeivel) való azonosulást jelenti. A folyamat két éves kor körül kezdődik, és nyolc – kilenc éves korig, az átpártolás időszakáig tart. 

Az óvodások szerepjátékaiban megfigyelhető, hogy a gyermek mozdulatai, beszéde, az egész viselkedése a modellé, nem pont olyan, mint a modell, hanem ő akkor maga a modell (a játékban nem olyan, mint anya, hanem ő maga az anya). Így épülnek be a gyermekbe a modell viselkedései, gondolatai, mondatai (Ranschburg, 2012). A szüleinkkel való azonosulás felnőttkori bizonyítékai például azok a mondatok, amelyeket önkéntelenül használunk a gyermekeink fegyelmezésére vagy megnyugtatására, de áltatában azokat a dalokat dúdolják az anyák a csecsemőiknek, amiket még nekik énekeltek.

Az azonosulás annyiban más, mint az utánzás, hogy a gyermek nemcsak viselkedésmintákat próbál meg átvenni, hanem teljesen idomul a modellhez, és nem a megfelelő viselkedés a célja, hanem a modellel való kapcsolat fenntartása. Kisgyermekek esetében a szeretett személlyel való azonosulás spontán történik, a tudatosság és a szándékosság később, a serdülőkorban jelenik meg (Keményné, 2002).

Az azonosulás segíti az önkontroll kialakulását is, mivel a szülői elvárások, a gyermeki vágyak korlátozása a folyamat során épülnek be. Az azonosulási folyamat feloldja a gyermek feszültségét, ami a vágyai kiélése és a szülői elvárások, kontroll összeütközése miatt alakult ki, a vágyairól való lemondás kevésbé gyötrelmes, és megmarad a szülő iránti szeretete, ugyanakkor elkerüli a büntetést (Keményné, 2002). 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.