Az állóvíz a felszín mélyedéseiben tartósan felgyülemlő víz (tenger, tó, fertő, mocsár, láp). A tó nyílt víztükrű állóvíz, amely a világtengerrel nincs kapcsolatban. A tómedencék kialakulása történhet belső és külső erők hatásainak közreműködésével.
Belső erők hatására kialakulhatnak tektonikus eredetű ároktavak (vetődés), ilyen pl. a Bajkál-, vagy a Tanganyika-tó.
Külső erők hatására létrejöhetnek tavak jégtakaró felszínformáló munkájának segítségével (Finn-tóvidék), gleccserek végmorénalánca mögötti elgátolással (Genfi-tó), folyók kanyarulatainak lefűződésével (morotvató) (Szelidi-tó), szél által kifújt mélyedésben (Fehér-tó), vagy mesterségesen (Tisza-tó).
A tavak pusztulásának több fokozata van.
Kiszárad a tó, ha belőle több víz párolog el, mint amennyi táplálja. A beleömlő vízfolyások és a szél hordalékukkal elsekélyesítik, feltöltik a tavakat. A feltöltődéshez a tavi élővilág is hozzájárulhat. A feltöltődés fokozatai: fertő, mocsár, láp.
A fertő: az elsekélyesedő tóban az egész tófenéken megtelepedik a növényzet.
Mocsár: a tó víztükrének nagyobb részét már növényzet borítja.
Láp: már csak kisebb foltokban csillan meg a nyílt víztükör.
Gyorsíthatja a tavak pusztulását a tavakat tápláló vízfolyások vizének elöntözése, a környezetszennyezés, az illegális partfeltöltés.
Lassíthatja a folyamatot a vízi növényzet eltávolítása, a tó medencéjének kotrása, a tóba kerülő vizek tisztítása stb.
A vízgyűjtő terület a földfelszínnek az a része, amelyről egy adott vízfolyás összegyűjti a vizét. Az egyes vízgyűjtő területeket vízválasztók határolják. Ezek általában kiemelkedéseken húzódnak. Ha két folyó egyedül, akkor szokás szerint a hosszabb, vagy a bővizűbb folyó a főfolyó, a másik a mellékfolyó.
Azokat a területeket, amelyek felszíni vízfolyásai elérik a tengert, lefolyásos, ahonnan pedig nem, belső lefolyású (lefolyástalan) területeknek nevezzük. Pl. a Szahara területe.
A vízhozam a meder vizsgált keresztmetszetén időegység alatt átfolyó víz térfogata. Értékét általában m3/s-ban adják meg.
A vízállás a vízfolyás vízszintjének a magassága. Lehet kisvíz, középvíz, nagyvíz. A mederből kilépő víz az árvíz.
A vízjárás a vízfolyások vízhozamának és vízállásának általában egy évre kivetített, szabályos változását jelenti. Elsősorban a csapadék időbeli eloszlása határozza meg a típusát (egyenletes és ingadozó vízjárás).
A folyó munkavégzése főleg a meder esésétől, vagyis a víz áramlási sebességétől, a vízhozamtól, valamint a szállított hordalék mennyiségétől, szemcseméretétől függ.
A hordalék a folyó által lebegtetve, ugráltatva, görgetve szállított törmelék, málladék. A szemcsék mérete és mennyisége a vízgyűjtő területet felépítő kőzetektől és az éghajlattól függ.
Árvíz kialakulásához vezethet adott terület síkvidéki vagy medencejellege, a csapadék egyenletlen térbeli, időbeli eloszlása, hóolvadás, jégtorlódás, erdőirtás, betonozott területek növekedése, rossz lefolyású ártér stb.
A folyótorkolatok kialakításában jelentős szerepe van a tengerjárásnak, az árapálynak.
Tölcsértorkolat kialakításakor az apály-dagály szintkülönbsége nagy. Dagálykor a tengervíz benyomul a torkolatba, apálykor pedig visszahúzódva magával viszi a folyó által lerakott hordalékot. Pl. Elba, Temze.
Deltatorkolat kialakításakor az apály-dagály szintkülönbsége kicsi. A folyó által lerakott hordalékból zátonyok, szigetek épülnek, emiatt a folyó ágakra szakad. Pl. Duna, Volga.
A folyószabályozás fő célja az ármentesítés, a víztározás, az öntözés, az energiatermelés, a hajózás kialakítása. Módszerei: gátépítés, kanyarulatok átvágása, mederkotrás, partfalak kiépítése, vízlépcsők és tározótavak létesítése.
Vízenergia hasznosítása: erőművek, vízerőművek.