A vízburok a Föld vízből álló, többnyire folyékony halmazállapotú, szárazföldekkel megszakított, de összefüggő gömbhéja. A hidrológia a hidroszféra vizeinek fizikai, kémiai kérdéseivel foglalkozó tudomány.
A víz körforgása alatt a víz állandó hely- és halmazállapotváltoztatását értjük. A folyamat három fő része a párolgás, a csapadék és a lefolyás, vagy visszafolyás.
A felszín alatti vizeket csoportosíthatjuk elhelyezkedésük, fizikai és kémiai jellemzőik szerint.
Elhelyezkedés szerint beszélhetünk talajnedvességről, talajvízről, rétegvízről és résvízről. Fizikai tulajdonságok szerint lehetnek hideg- és hévizek, kémiai jellemzőik alapján pedig megkülönböztetünk egyszerű-, ásvány- és gyógyvizeket.
A felszín alatti vizeket túlnyomórészt a csapadék vagy tavak, folyók, olvadékvizek táplálják.
A talajnedvesség a legfelső vízzáró réteg fölött helyezkedik el, és a talajszemcsék közötti teret nem tölti ki teljesen. A talajvíz szintén a legfelső vízzáró réteg fölött helyezkedik el, a talajszemcsék közti rést viszont teljesen kitölti. Gyakran szennyezett. A talajvíz szintjét döntően a meteorológiai viszonyok, de az ember tevékenységek is befolyásolhatják. A folyószabályozás, lecsapolás, bányaművelés süllyeszti, az öntözés emeli a talajvíz szintjét.
Az is előfordulhat, hogy a megemelkedő talajvíz a mélyebben fekvő területeken a felszínre emelkedik – ez a belvíz.
A rétegvíz két vízzáró réteg közötti víztartó rétegben lévő víz. A nyomás alatt álló rétegvíz a fedőréteg átfúrása esetén a felszínre emelkedhet, ez az artézi víz. A résvíz a kőzetek repedéseiben, hasadékaiban foglal helyet. A karsztvíz a résvíz leggyakoribb fajtája. A 20 foknál melegebb felszín alatti vizet nevezzük hévíznek. Ha a víz a különböző elemekből vagy vegyületekből literenként 1 g-nál többet tartalmaz oldott állapotban, ásványvíznek nevezzük. Ha az ásványvíz betegségek orvoslására is alkalmas, gyógyvíz a neve. A felszín alatti vizek természetes felszínre bukkanása a forrás.
A karsztosodás lényegi folyamata az oldódás (pl. mészkő, mésztartalmú kőzetek: dolomit, lösz). A tiszta víz csak gyenge oldó hatásra képes, de benne elnyelt szén-dioxiddal szénsavvá alakulva már jobban oldja a mészkövet. Felszíni karsztformák pl. a víznyelő, a töbör, a karrmező és a polje.
A víznyelő egy tölcsérszerű, domború lejtőjű mélyedés, amelyet a víz és a besodort törmelék csiszolóhatása alakít ki. Gyakran egy barlangba vezetik le az esővizet és a hó olvadékát.
A töbör, vagy dolina egy tálszerű, kerekded mélyedés. Oldás, beszakadás vagy egyszerre mindkét folyamat létrehozhatja.
A karrmezőt a karsztosodó kőzet csupasz felszínének oldódásával keletkezett kis formák teszik változatossá. Népies nevén ördögszántás.
A polje a felszíni formák közül a legnagyobb. Dolinák összeolvadásával vagy szerkezeti mozgásokkal is létrejöhet. Aljzata nem karsztos kőzet is lehet.
Felszín alatti karsztfomrák a barlang, a cseppkő és a karsztforrás.
A karsztbarlangot a víz oldó hatása és a barlangi patak hordalákkal végzett koptató munkája alakítja ki. Cseppkő kialakulásakor a barlangba érkező vízből a szén-dioxid elillan. A víz mészoldó képessége csökken, ezért a benne oldott mész egy része kiválik. Formái a függő- és állócseppkő, ill. a cseppkőoszlop. A karsztforrás a karsztterület peremén fakad. Többnyire bővizű, de vízjárása és a víz minősége szélsőségesen ingadozó is lehet.