A gazdasági élet jellegzetességei a Rákosi-korban

Az egypárti uralom kiépülése:

1947. őszétől a kommunista párt, Sztálin új irányvonalának megfelelően, felgyorsította az egypárti uralom kiépítését. 1947-48. fordulójára az ellenzéki pártok kénytelenek voltak beszüntetni működésüket. Utoljára maradt a két munkáspárt egyesítése, 1948 júniusában létrejött a Magyar Dolgozók Pártja (MDP). Valójában a szociáldemokrata párt beolvasztásáról beszélhetünk: az új párt programja kommunista program volt, a vezetők többsége az MKP-ból került ki.

Az MDP főtitkára Rákosi Mátyás lett. Megvalósult Magyarországon a pártállam, megszűnt az államhatalmi ágak elkülönülése is.

1849-ben pedig – szovjet mintára- megszületett a Magyar Népköztársaság új alkotmánya is.

Rákosi Mátyást (1892-1971) “Sztálin legjobb magyar tanítványának” tartották. Rövid uralma alatt Sztálinéhoz hasonló személyi kultuszt épített ki. Tudta, hogy hatalma Moszkva akaratától függ, ezért teljesítette, sőt túlteljesítette a szovjet elvárásokat. Mögötte a második ember, Gerő Ernő a gazdasági területet irányította, Farkas Mihály a hadsereget és a rendőrséget, Révai József az ideológiát és a kultúrát.

1948-ben létrejött az MDP erőszakszerve is, az ÁVO-t felváltó ÁVH

(Államvédelmi Hatóság), melynek Péter Gábor lett a vezetője.

A politikai élet és a mindennapok területén is eluralkodott az folyamatos állami ellenőrzés. A „rendszer ellenségeit” kutatva sorozatban kerültek sor koncepciós perekre.

A Rákosi-rendszer gazdasága:

A II. világháború után nehezen állt helyre az ország gazdasága, melyet tovább súlyosbított a szovjet megszállás és a jóvátétel rendezésének kérdése. Az addigi fizetőeszköz a pengő is elértéktelenedett, s 1946-tól került sor a forint bevezetésére. A Szovjetunió által befolyásolt országokban (keleti tömb) a gazdaságban meghatározó volt az állam szerepe.

Megindult a tulajdonviszonyok gyökeres átalakítása. 1946-ban államosították a szénbányákat és az erőműveket, 1947-ben államosították a nagybankokat és a nagyüzemeket később pedig már a közép- és kisüzemeket is (akik 10 munkásnál többet foglalkoztattak).

Az iparban megjelent a tervgazdálkodás: 3 és 5 éves tervek születtek. Óriási szerepet kapott az Országos Tervhivatal.

3) Ipar:

Az első ötéves terv (1950-54) erőteljes, fokozott ütemű iparfejlesztési programot írt elő:

• a beruházások 50%-át az iparba tervezték

• a mezőgazdaságba mindössze 14%-át

• az iparon belül a nehéziparba irányult a beruházások 90%-a, amely a mezőgazdaság, a könnyűipar és az élelmiszeripar, valamint a szolgáltató ágazatok elhanyagolásához vezetett.

Magyarországot a szén és acél országává akarták tenni, ez az ország adottságait tekintve irreális célkitűzésnek bizonyult, és beláthatatlan következményekkel járt.

Hatalmas nehézipari központok jöttek létre: Diósgyőr, Ózd, Dunaújváros (Sztálinváros), Tiszaújváros (Leninváros), Várpalota, Tatabánya, ám a lakosság fogyasztási cikkekkel való ellátásában súlyos gondok jelentkeztek.

A nagyüzemi munkásságot a sztahanovista munkaversennyel a végsőkig kihasználták, emellett megjelent a nők tömeges munkába állása is.

Mezőgazdaság:

A mezőgazdaságban is megjelent a magántulajdon visszaszorítása, a kollektivizálás, a termelőszövetkezetek kialakítása.

A termelőszövetkezetek létrehozásának legfőbb akadályát a parasztgazdák jelentették, az ellenük folyó harc a magángazdaságok megadóztatásával, a kötelező terménybeszolgáltatással és a kuláklisták felállításával folyt.

A kötelező terménybeszolgáltatás során (a köznyelvben padláslesöprés) meghatározott mennyiségű termény és állat beadását tették kötelezővé igen alacsony áron. 1952-re már nem maradt a parasztnak saját fogyasztásra és vetésre gabonája. Azokra, akik nem teljesítették a beszolgáltatást, súlyos büntetés várt, ami elől a téeszbe lépés jelentett menedéket.

Kulákoknak minősítették a 25 holdnál nagyobb birtokkal és mezőgazdasági gépekkel rendelkező parasztok. A kulák azonban politikai kategória volt, osztályellenség. A kulákok (gazdagparasztok) adóit emelték, elkobozták gépeiket, állataikat, internálótáborokba (Recsk, Kazincbarcika, Hortobágy), börtönökbe zárták őket.

Ugyanakkor a Rákosi-rendszer alatt egy sor új növény termesztésével is kísérleteztek, melynek a magyarországi természeti viszonyok nem voltak megfelelőek. (gyapot, narancs, gumipitypang).

Az óriási eredményekről szóló propaganda ellenére a nép azt tapasztalta, hogy nincs az üzletekben elég hús, zöldség, gyümölcs, és nem kapni alapvető háztartási és ruházati cikkeket sem. Az eredmény lesújtó volt: 1951-ben a kormány a jegyrendszer bevezetésére kényszerült.