A Földön 6000-7000 nyelv létezik. Ezen sok nyelvből több száz már az ókorban kihalt. De nagy a számuk azoknak a nyelveknek is, melyek napjainkban vannak kihalófélben.
Nagy nyelvcsaládokból csak körülbelül 12-15-t ismerünk. Vagyis a rengeteg nyelv között bőven vannak olyanok, amelyek egymás rokon nyelvei. Ezek között kisebb a különbség, beszélőik akár külön tanulás nélkül is megértik egymást.
A nyelveket nemcsak rokonsági alapon, hanem szerkezeti hasonlóságaik alapján is csoportokba sorolhatóak. Ezeket nevezzük nyelvtípusoknak. A típus azt jelenti, hogy az egy típusba tartozó dolgok rendelkeznek közös tulajdonságokkal is. Vagyis nem teljesen egyformák, de biztosan jobban hasonlítanak egymásra, mint más típusokra.
A nyelvek típusai alaktani szempontból
A szóalakokat tekintve az a fő kérdés, hogy a nyelvi viszonyok miként jelennek meg a szavakon. Alaktani szempontból három nyelvtípust különböztetünk meg: 1. ragasztó – vagy idegen szóval: agglutináló –, 2. hajlító vagy flektáló és 3. elszigetelő vagy izoláló nyelveket. A tisztán egy típusú nyelv ritka. A létező nyelvek inkább egy típushoz tartoznak jobban, de mindhárom típus tulajdonságait hordozzák.
Izoláló, elkülönítő nyelvek
Az izoláló nyelvek szóalakjaiban nincsenek ragok, jelek, egyes esetekben még képzők sem (tehát a morfémák száma azonos a szavak számával). Az izoláló nyelvek a nyelvtani viszonyokat szórenddel, hangsúllyal vagy önálló szavakkal (elöljárószókkal, módosítószókkal) fejezik ki. Ez az izoláló tulajdonság az angolban is feltűnő: a viszonyokat nem ragokkal, hanem elöljárószókkal jelölik. Egy birtokos szerkezetben az „of” elöljárószó előtt a birtokos, a „Lord”, az úr, az „of” után pedig a birtok, a „Rings”, vagyis gyűrűk áll. Ezt a magyar nyelv is ismeri: például helyviszonyok kifejezéséhez nemcsak ragot, hanem különálló szót, névutót is használhatunk: „a ház mellett”.Ez jellemzi a vietnami, a kínai, az indonéz nyelveket, illetve efelé tart az angol nyelv is.
Agglutináló, ragasztó nyelvek
A ragasztó nyelvekben a szótőre egyenként ráillesztgetjük a viszonyjelölő toldalékokat: „könyveimet”. (Itt a könyv szótőhöz csatoljuk az -ei birtoktöbbesítő jelet, mert több könyvről van szó, utána az -m birtokos személyjel következik, mert én birtoklom a könyveket, végül a -t tárgyrag eldönti, hogy az alkotott szó a mondat tárgya lesz.)
Az agglutináló nyelveket a szóképzés, a szóösszetétel, a toldalékok gazdagsága jellemzi. Az egymáshoz csatlakozó szóelemek (morfémák) határai rendszerint jól elkülöníthetők a szóalakon belül. Ezekben a nyelvekben a grammatikai segédelemek (pl. a toldalékok) a szótövek elé vagy a szótövek mögé kerülnek. Ez utóbbi típusba tartoznak a magyar és a vele rokon finnugor nyelvek is.
Flektáló, hajlító nyelvek
A flektáló típusú nyelvek jellegzetes jegye, hogy a nyelvtani viszony a szótő belsejében, annak megváltozásával fejeződik ki. A hajlító nyelvekben egy szóelem nyelvtani viszonyok egész sorát hordozhatja, s gyakran a szótövek is váltakoznak. Alapvetően ide tartozik a német és az angol nyelv. Nézzük meg, hogyan váltakozhat egy német szó tőalakja: ich spreche – beszélek, du sprichts – te beszélsz, (a tő e-je i lett), er sprach – ő beszélt, itt már a van a tőben. A magyarban is van tőváltakozás, például a „megy” szó különböző alakjaiban: „megy – ment – mész” , vagy a „hó – havat” szópárban. Gyakori az ilyen típusú nyelvekben, hogy a szavakban elmosódik a szóelemek határa, a morfémák összefonódnak. Általános e nyelvekben a grammatikai nemek (hímnem, nőnem, semlegesnem) megkülönböztetése, ebből különféle névszóragozási típusok és egyeztetési szabályok adódnak.