Az európai irodalom kezdetét két hatalmas elbeszélő költemény jelzi, az Íliász és az Odüsszeia. Az ókori hagyomány – több más jellegű alkotás mellett – mindkét eposz költőjének Homéroszt tartotta.
Eposz
Az Arisztotelészen alapuló esztétika és műfajértékelés a romantika koráig az eposzt tartotta a legmagasabb rangú műfajnak. A legkonvencionálisabb (hagyományosabb) és legtöbb kötöttséggel járó epikai alkotás. Az eposz mindig az egész népre, közösségre kiható, nagy jelentőségű eseményt dolgoz fel, vagy az esemény azzá válik az eposzi ábrázolás során.
Hőse: az istenek által is támogatott nagy formátumú hős, az ún. eposzi hős.
Története: mindig két szinten játszódik; az istenek és az emberek szintjén
Ideje: mindig a múlt; s ez az alkotó ill. befogadó számára eszmény, követendő példa
Az eposz harmonikus világképet sugalló műfaj. Mindig viszállyal kezdődik és megbékéléssel fejeződik be. A homéroszi eposzok valószínűleg az i. e. 8. században keletkezhettek. Kétségtelen, hogy az Íliász és az Odüsszeia előtt is létezett görög epika. Magát az írásbeliséget évezredek szóhagyománya előzte meg, s az ismeretlen énekmondók sok-sok nemzedéke tartotta fenn, adta tovább az arisztokrata családok őseiről szóló mítoszokat.
Iliász:
Ilion = Trója szóból ered a cím
A Homérosz által megénekelt trójai háború nyomait Schliemann Henrik a 6. rétegben fedezte fel. Ez a háború egyike volt a kor megszokott rablóhadjáratainak, Homérosz tette egyetemes, két földrész közötti (Görögország és Kis-Ázsia) eseménnyé. Ezt fokozta még az istenek bevonása, a seregszemle. A háborúból Homérosz egy látszólag jelentéktelen epizódot ragad ki, Akhilleusz haragját, a 10. év 52 napjának eseményeit.
Az Iliász értékrendje:
Az eposz kezdetén a fegyveres arisztokrácia értékrendjének megfelelően a hírnév a legfőbb érték. A hírnév egyszerre individuális (egyéni, személyhez kötött) és kollektív (közösségi), mivel kiemelkedő képességű vezér szerezheti meg, de a dicsőség, ill. ennek erkölcsi és anyagi vonzata rávetül a közösségre is. Akhilleusz haragját a hírnevén esett csorba váltja ki, mivel Agamemnon elveszi tőle legkedvesebb rabszolganőjét, Briszéiszt. A harag, a visszavonulás tehát jogos lépés. Kétségessé akkor válik, mikor kollektív érvénye válik kétségessé, tudniillik a trójaiak visszaszorítják a görögöket. Akhilleusz ragaszkodik a haraghoz és a visszavonultsághoz, sőt anyját arra kéri, hogy az istenek büntessék meg a görögöket. Elvakultságában csak arra hajlandó, hogy legjobb barátjának, Patroklosznak odaadja ruháit és fegyverzetét.
Barátja halála iránt érzett fájdalmában már elfogadja Agamemnon jóvátételét, Héphaisztosztól pedig új fegyverzetet kap (anyja révén). Legyőzi Hektórt, visszaszerzi hírnevét. De belső nyugalmát, lelki békéjét nem szerzi vissza. A megnyugvás akkor következik be, mikor Priamosznak visszaadja fia holttestét. Homérosz az Iliászban azt a mozzanatot tárja elénk, amikor a hírnév abszolút érték volta kétségessé válik, s helyébe a közös emberi sors tragikumát oldó humánum és szolidaritás lép.
Iliász a trójai háborúból emeli ki az utolsó 51 nap eseményeit. A mű főszereplője Akhilleusz, a cselekmény az ő haragja körül zajlik. Az Iliászban tehát a lelki történések dominálnak. Egyén és közösség viszonya azért okoz válságot, mert a hős nem viselkedik humánusan (Akhilleusz haragja óriási méreteket ölt). A cselekmény akkor zárul, amikor újra győz az emberiesség: Akhilleusz kiszolgáltatja Hektor holttestét, hogy méltón temessék el. A cselekmény értékválságot tükröz. Akhilleusz szembetalálkozik a közösséggel, amiért oly sokat tett, s ami most a kisebb hírnevű Agamemnón mellé áll. A főhőst indulatai vezérlik, felborul az egyén-közösség érdekegyensúly. A válságot mélyíti az is, hogy Akhilleusznak megadatik látni saját jövőjét, s választhat a hosszú mindennapi és a rövid hősi élet között. Felértékelődik a halál dimenziója, aminek a hősi értékrendben nincs nagy szerepe. A mű végére helyreáll a hírnév tekintélye.
Odüsszeia
Odüsszeusz viszontagságos küzdelmeiről, 10 éves hányódásáról s hazatéréséről szól a második „homéroszi” költemény, az Odüsszeia. Ez valamivel később keletkezhetett, mint az Íliász. Szerzője minden kétséget kizáróan szintén zseniális költő volt, aki jól ismerte nagy elődje művét, mintaképnek tekintette, sőt – szándéka szerint – túl is akarta szárnyalni. Az Odüsszeia-költő magáévá teszi az Íliász egész mitológiai apparátusát, egy seregnyi sort, kész mondatformulát vesz át belőle, követi az ún. eposzi kellékek használatában. Főhőse – Odüsszeusz – az Íliász egyik jól ismert szereplője. – Szerkesztő technikájában átveszi az „in medias res” kezdést is. A trójai vár lerombolása utáni 10 esztendőből lényegében az Odüsszeia is csak egyetlen eseménysort emel ki: Odüsszeusz hazatérését hazájába, Ithakába.
Minden szempontból az Iliász folytatása, annak jellemzőire épül. A két mű társadalomvilága mégis eltér egymástól. Az Odüsszeiában a közösség háttérbe kerül, a téma a címadó hős. Odüsszeusz személyisége és sorsa már hasonló jegyeket tartalmaz a későbbi klasszikus görög embereszmény elemeihez:
– szellemi-fizikai kiválóság,
– tudásvágy,
– racionalitás,
– közösségi felelősség,
– céltudatosság,
– alkalmazkodóképesség,
– végső igazságosság és emberség.
Új embereszmény: Odüsszeusz. A bevezetés egyetlen embert állít az előtérbe, s elsősorban a főhős jellemzésére szolgál. A hírnévvel nyert halhatatlanság helyébe az élet legfőbb értékként kerül. Egy új történelmi korszak egyéni kezdeményezést, találékonyságot kíván. Az Odüsszeia embereszménye már nem bátor hős, hanem bölcs, leleményes ember a főhős. Odüsszeusz és társai hazatérését már nem az istenek irányítják. Pusztulásuk oka a balgaság, ostoba vétkek és a gátlástalan mohóság. Az O. világában az emberek sorsát már nem az istenek irányítják. Az új, bonyolultabb embereszmény bonyolultabb szerkezetet kíván. Az eposzi cselekmény két szálon fut.