József Attila 1905. április 11-én született Budapesten, és 32 évesen, 1937-ben halt meg Balatonszárszón, nagy valószínűséggel öngyilkosságot követett el, bár vannak, akik ezt az állítást még mindig vitatják. Nagyon erőteljesen az öngyilkosság ténye mellett szólnak viszont az életéről általánosságban fennmaradt feljegyzések, illetve a konkrét versek ebből az időből. Életének ebben a végső idejében születtek számvetéssel kapcsolatos versei is.
A számvetés, mint költészeti téma, először Kosztolányi Dezsőnél jelenik meg, miután diagnózist kap rákbetegségéről a halál közelsége arra ösztönzi, hogy végignézzen életén a halál árnyékából, és számot adjon róla. Fontos sajátosság József Attilánál, hogy belőle az (főleg az egyéni) számvetést a totális feleslegesség érzete, és az öngyilkosságra való hajlam/öngyilkosságra való felkészülés lelkiállapota hozza ki úgy érzi, neki már semmi keresnivalója sincs ebben a világban. Ehhez a lelkiállapothoz József Attilát elsősorban borderline-személyiségzavara vezette hozzá. Fontos események életében a borderline-személyiségzavar (feleslegesség-, illetve bűnösség-érzet) kialakulásában:
- 3 éves volt, amikor édesapja elhagyja a családot, így minden teendő az anyára marad mélyszegénység anyja végül őt, és kisebb lánytestvérét (Etelka) kénytelen nevelőszülőkhöz adni örökös csalódás és lelki teher számára, hogy szeretett édesanyja „eltaszította” (öngyűlölet, önhibáztatás)
- még gyerekkorában kisebb lánytestvérével (Etelka) együtt nevelőszülőkhöz kerül, akik nagyon lenézően és szeretetlenül bánnak vele az orra előtt beszélik meg, hogy az Attila név nem is létezik, és Pistának hívják helyette (identitás-válság)
érvénytelenítő környezet kritikus – gyermek – korban (borderline) - 14 éves, mikor anyja meghal, s bár ezután sógora, Makai Ödön veszi pártfogásába, egész életében kísérte ez a trauma
- nagyon labilis tinédszer, többször is kísérel meg öngyilkosságot a makói gimnáziumból is ezért rúgják ki („rontja az iskola hírnevét”)
- a Szegedi Egyetemen magyartanárnak tanul végül a Szeged c. napilapban megjelenő Tiszta szívvel c. verse miatt eltanácsolják (Horger Antal egyetemi professzor), és megfenyegetik, hogy sosem lehet belőle magyartanár
- a pszichiáterek akik kezelték, a tudomány akkori állása miatt borderline helyett skizofréniával diagnosztizálták ez komoly lelki teher emiatt nemcsak azt kellett (volna) a világnak bizonyítania, hogy nem értéktelen, hanem azt is, hogy nem „bolond” a Talán eltűnök hirtelen c. vers pszichoanalízisről szóló része erre utalás
József Attila költészetét alapvetően 3 részre lehet osztani:
- Költészetének első – korai – szakasza (17 éves, mikor megjelenik első verseskötete): itt még érezhetők a versein stílusirányzatok és különböző költők hatásai (fontos versek itt pl.: Tiszta szívvel, Nem én kiáltok).
- Költészetének második szakasza: teljesen megtalálja egyéni hangját, ekkori költészetének 2 nagy csoportja: tájköltészet, melyben az ember körüli tájjal mutatja be az ember nyomorúságát (pl. Holtvidék, Külvárosi éj, Téli éjszaka); gondolatkötészet (pl. Elégia, Eszmélet, A Dunánál)
- Költészetének 3. szakasza:
- állandó motívumok: vonat, halál, gyermek + anya
- három fő téma:
- Flóra-versek (Flóra J. A. pszichológusa), pl.:
- Rejtelmek
- itt jelenik meg a közösségi számvetés témája, pl.:
- Születésnapomra
- Ars poetica
- Hazám (a magyarság kérdése)
- itt jelenik meg az egyéni számvetés témája, pl.:
- Tudod, hogy nincs bocsánat
- Flóra-versek (Flóra J. A. pszichológusa), pl.:
+ Utolsó vershármas (halálának évéből származó utolsó költemények) a halál jelenléte itt nagyon egyértelmű klasszicizálódott, egyszerűbb, letisztult versek (= „egyszerűbb” költői megoldások)
- Karóval jöttél…
- Talán eltűnök hirtelen
- Íme, hát megleltem hazámat
Szemléltetés az egyéni számvetés témaköréből:
Karóval jöttél…
Ide tartozik a Karóval jöttél… kezdetű vers is (az utolsó vershármas egyik verse). Belső drámai vitájában a költő önmagát, mint soha igazán felnőtté nem vált lényt szólítja meg. A költemény csaknem egész kép- és szókincsét a gyermekkor világából meríti.
A vers minden eleme igen gazdag tartalmat sűrít magába, ezért szinte minden eleme többértelmű. Az első sor a karó és virág metafórájával a születés értékvilágát is jelezheti. A karó értékhiányt fejez ki: szürke, formátlan és élettelen. Támadó vagy védő fegyver is lehet, a verés eszköze. Akkor az első sor jelentése: ellenségesen álltál a világgal szemben. A következő sorban a feleselés ezt a jelentést erősíti fel, hiszen a feleselés is ellenállást fejez ki.
A vers további elemei a következőképp értelmezhetők:
- Aranyat ígértél: valami nagy tettet vállaltál, de a megvalósítás elmaradt
- tejfoggal kőbe haraptál: ez is valami lehetetlen nagyot akarás, előrelátható kudarc
- siettél-elmaradtál: sokat akartál, keveset értél el, ha valaki siet valamiben, másban lemarad,
- nem éjszaka álmodtál: a hétköznapi valóságban is álmaidnak éltél.
A fenti elemek mind azt fejezik ki, hogy többet akartál, mint amire a világ lehetőséget adott. Az eredmény a bolondgomba-lét és a bezártság.
A költő személyes sorsát vizsgálva azt a kérdést veti fel, hogy mi volt az “én” lehetősége a világban, és hogyan tudott ezzel a lehetőséggel élni. Elemzi magatartását, magyarázni próbálja, miért, és hogyan futott élete zátonyra. Felismeri, hogy talán ő maga okozta saját nyomorúságát, ezért korholja és feddi magát: miért feleselt a világgal, miért harapott tejfoggal kőbe, miért nem éjszaka álmodott, miért próbált szeretni, ha nem szerették. Ez a korholás azonban nem egyértelmű: joggal bűnösnek érezheti ugyan magát azért, mert feleselt a másvilággal, aranyat ígérgetett, kitakarta magát, de vajon bűnös-e azért, hogy karóval jött, nem virággal, hogy sietett, mégis elmaradt, hogy szeretni próbált, annak ellenére, hogy nem szerette senki? A kérdések mögött mindig ott van a nem. A maga hibáztatása, korholása így lassan a világgal szembeni keserű váddá alakul át: szeretett, s magához senki se fűzte, álmodni akart, s álmodni sem lehetett ezen a világon, tejfoga van az embernek, s beletörik a kemény világba. Az együgyű gyermekes kívánságok jogos és nagy emberi vágyakká emelkednek, mert igenis joga s kötelessége az embernek, hogy feleseljen a másvilággal, joga van aranyat ígérni anyjának, joga van álmodni, szeretetre vágyni.
Szemléltetés a közösségi számvetés témaköréből:
Ars poetica
A vers paradox állítással indul, melyet a költő a vers során megmagyaráz. Az Ars poetica üzenete az, hogy a költészet nem a „művészkedés” és a való világ elől való elmenekülés, hanem a valóság megmutatásának eszköze kéne hogy legyen. Ez bizonyos szinten szembe megy a lar’t pour l’art elvvel (művészet a művészetért „Mit érdekel engem [költőként] a költészet maga?”), vagy legalábbis alternatív módon értelmezi azt. József Attila a költészetre az igazság leírásának fegyvereként tekint, ezért a befelé forduló, ön- és érzelemkifejező versek mellett megköveteli a költészettől a szociális érzékenységet, a társadalommal való aktív foglalkozást is (szellem és szerelem). József Attila szerint a költő feladata nem a társadalom elől való elfordulás és az önmagunknak való írogatás, hanem a határozott kiállás, az ember és a világ őszinte valójának kíméletlen és szókimondó megmutatása („A mindenséggel mérd magad!”). A költő egyszerre mindenki igazságát kell hogy képviselje, de legfőképp a közemberekét, akikét senki más se fogja, így az ő igazságuk egyetlen szószólója a költő lehet („engem sejdít a munkás teste / két merev mozdulat között / rám vár a mozi előtt este / suhanc, a rosszul öltözött 9. versszak + előtte: paraszt).
„Sziszegve se szolgálok aljas / nyomorító hatalmakat.” (6. versszak) utalás a fasizmus erősödésére és előretörésére József Attila konkrétan kimondja véleményét a világ akkori politikai eseményeiről, és ugyanezt a költői magatartást várná másoktól is
Legsűrűbben előforduló költői képek: ellentétek + tagadószók
Az utolsó versszak értelmezése:
„még nem nagy az ember” az emberiségben megvan a lehetőség a nagyságra, de még nem érte el azt a szintet.
Két szülője és kísérője a nagyság felé: a szellem és a szerelem
szerelem: az érzelmek megélése
szellem: az örökké résen levés, a valóság megfigyelése és megértése, tiszta és kritikus gondolkodás, és a gondolatok felvállalása
József Attila ezt a magatartást várja az emberiségtől is a költő ennek a magatartásnak kell hogy szószólója legyen