A REALIZMUS ÁLTALÁNOS BEMUTATÁSA
A realizmus szó töve, a reális valóságost, valósághűt jelent. A realizmus szónak alapvetősen két jelentése ismeretes:
A művészetben általában a valósághoz való ragaszkodást, a természethűséget értjük rajta. Ez bármelyik művészeti korszakra jellemző lehet. Arisztotelész híres mimézis-elmélete is ezen alapul: szerinte a művészet a valóság utánzása.
Szűkebb értelemben egy korstílust értünk rajta, amely a XIX. század közepétől nagyjából az 1880-as évekig tart.
A korstílus névadója az ismert francia festő: Courbet (kurbé), aki festményeiben a valóság nem eszményített ábrázolására törekedett.
A realizmus korának főbb jellemzői a következők:
a művelődéstörténetben a romantika korszakát követi és élesen szemben áll vele
a legutolsó egységes korstílus, utána már csak rövidebb lefutású stílusirányzatok következtek (naturalizmus, szimbolizmus stb.)
A romantikával ellentétben a tipikust, a hétköznapit ragadja meg: hősei hétköznapi, gyakran kisszerű személyek (Akakij Akakijevics – Gogol: a köpönyeg), a környezet is hétköznapi (hivatalok, kisváros). A romantikával ellentétben nem a nagy történelmi pillanatok érdeklik, hanem a mindennapos események.
Erős társadalomkritika jellemzi: Stendhal a Vörös és feketében a színlelést, képmutatást, Ibsen a hazugságot, a társadalom romlottságát mutatja be; Gogol a korlátaiból, megszokott rutinjaiból kilépni nem képes kishivatalnokot (Akakij Akakijevics) stb.
Teljességre törekszik, az egész társadalmat, annak minden rétegét be kívánja mutatni: erre kiválóan alkalmas a karrierregény, ahol a főhős egyre magasabb társadalmi körökkel érintkezik.
Adatgyűjtésen és megfigyelésen alapul, a fantázia szerepe a romantikához képest erősen csökken: ez az adatgyűjtés, a valósághoz való ragaszkodás odáig is terjedhet, hogy az író valóban létezett vagy létező személyeket szerepeltet (Balzac pl. síremlékekről „lopta” regényei szereplőinek a nevét)
Fő műfaj a regény és a novella, amelyekben az író szenvtelen és a háttérben marad. Realista líráról, mint olyanról nem beszélünk, a fenti jellemzők ugyanis éles ellentétben állnak mindazzal, amit „lírainak” nevezünk.
Képviselői: Stendhal, Balzac, Dickens, Gogol, Dosztojevszkij, de Ibsen és Csehov is sok szállal kötődik a realizmushoz.
II. Stendhal, Henri Beyle (1783-1842)
A Stendhal felvett név (egy porosz kisváros neve), igazi neve Henry Beyle, de sokszor és sokféle álnéven írta műveit: főleg azért, mert az írói mesterséget, az irodalommal való foglalkozást rangon alulinak tartotta.
Fiatal korában részt vesz a napóleoni háborúkban, Napóleont egész életében bálványozta és csodálta. Műveiben valamilyen módon mindig szerepel ez a Napóleon-imádat.
Irodalmi munkássága 1830-tól jelentős, nagy műveit főként 50 éves kora körül, meglehetősen későn írta. Írásmódjára a szenvtelenség jellemző, bevallása szerint írás előtt törvénykönyveket olvasott, hogy tárgyilagosan és szárazan tudjon írni. Első regény e a Vörös és fekete, 48 éves korában írta.
Életében nem lett sikeres, előnytelen külseje miatt is nagyon sokat szenvedett. (Julien Sorelben, a társadalmi sikereket elérő és nők kedvencévé váló szép fiatalemberben mintha azt jelenítette volna meg, hogy milyen szeretett volna lenni).
Vörös és fekete
A regény története tömören: egy szegény sorból származó, de rendkívül tehetséges és jóképű fiatalember elhatározza, hogy Napóleon példáját követve karriert csinál. Felemelkedésének első állomása az, hogy egy kisvárosi nemesi családnál házitanító lesz, és elcsábítja házigazdája feleségét, de Renalnét. Az ügy kitudódik, s hősünk papi szemináriumban folytatja karrierje építgetését, ahol szintén kitűnik szellemi képességeivel és szorgalmával. Ennek köszönhető, hogy végül egy márki (de la Mole) fogadja szolgálatába, akinek a leányát, Mathilde-ot is elcsábítja. A féltékeny de Renalné levelet ír a márki családjának leleplezve Julien becsvágyó szándékait, Julien ezért régi szerelmét meglövi. Hősünk nem fogadja el a vizsgálóbíró jó tanácsait: gőgösen inkább a halált választja, minthogy vallomásával mentse magát.
A műfaj: regény, egészen pontosan karrier-regény. Ez a regénytípus a realizmus korában vált népszerűvé. A karrier-regény hőse egy alacsony sorból származó, de becsvágyó ember, aki a társadalmi ranglétrán egyre feljebb és feljebb emelkedik (gyakran nők segítségével), de mindeközben erkölcsi elveit is feladja.
A regény címének értelmezési lehetőségei
rulett színei: ez szimbolizálhatja, hogy Julien kétes kimenetelű, veszélyes „szerencsejátékot” játszik az életben
a korban az alacsony társadalmi rangú ember számára két kiemelkedési lehetőség létezett: vagy a katonai pálya (a katonák egyenruhája vörös), vagy a papi hivatás (a papok ruhája fekete)
végül a vörös jele lehet vérnek, szenvedélyeknek, szerelemnek, míg a fekete a halálnak, bűnnek és gyásznak.
4. A helyszínek szimbolikusak, Julien felemelkedésének jelei:
Verriéres: vidéki kisváros – nevelő egy vidéki nemesi családnál
Besancon: nagyváros – szeminarista
Párizs: főváros – párizsi plébánia, majd a király bizalmasának titkára és vő-jelöltje
5. Julien Sorel jellemzése:
Julien sokat köszönhet előnyös megjelenésének, különösen azt, hogy a nők segítik a felemelkedésben. Története során rájön arra, hogy már nem lehet a napóleoni utat végigjárni:
„Ha más korban születek, nagy hőstetteket vittem volna véghez”
Ha érvényesülni akar, képmutatónak kell lennie. Ezt a képmutatást aztán egyre tökéletesebbre fejleszti magában. Ám nemcsak ő nem őszinte: rájön arra, hogy az egész társadalom csupa képmutatás: hogy mindenki egy társadalmi réteggel feljebb valónak akarja magát mutatni, mindeni pózol és hazudik (társadalomkritika).
Magával szemben azonban mindig őszinte. Pontosan meg tudja magyarázni bármely tettének indítékát, nincsenek illúziói magával szemben. Félelmetesen tudatosan cselekszik, még a szerelemben is. (20-ig számol, és megfogja de Renalné kezét, pontosan kiszámítja, hogy mikor kell Mathilde-ot elcsábítani). Soha nem engedi át magát érzelmeinek, mert nem akarja elveszíteni tudatosságát.
Julien alapvetően sok jó tulajdonsággal rendelkezik: tehetséges és ambiciózus. Tisztában van azzal is, képességeit rossz célra fordította, de felmenti magát: ilyen az egész társadalom.
Származása miatt azonban mindig kisebbségi érzése van, az a rögeszméje, hogy lenézik, s ez ellen gőggel védekezik (szeminárium).
A tárgyaláson nők siratják, a bíró pedig esélyt ad neki az életre: de Julien gőgösen visszautasítja az ajánlatot. Miért? (Egyénileg kell rá válaszolni!)
De Renalné és Mathilde teljesen ellentétes személyiségek, szinte csupán az köti össze őket, hogy mindketten Julien szeretői lesznek. De Renalné tragédiája az, hogy ő őszintén szerelmes lesz Julienbe, és ebben a viszonyban ő marad alul. Mathilde és Julien esetében már egyenlők az erőviszonyok: játszmájuk arra megy ki, hogy ki az erősebb. Julien becsvágyból csábítja el, Mathilde pedig a társadalmi konvenciókat rúgja fel.
6. Stendhal műveiben olyan lélektani folyamatokat írt le, amely addig az irodalomnak nem voltak témái. Stendhal egy alkalommal azt jósolta magáról, hogy kb. 1880 táján lesz népszerű. Jóslata beteljesedett (ekkor már halott volt). Különösen az orosz realista regényírók (főként Dosztojevszij) számára volt meghatározó a Stendhal-élmény.
A történetből a 60-as években sikeres filmfeldolgozás készült Gerald Philip főszereplésével.