A konjunktúra általában bizonyos eseményeknek és viszonyoknak összetalálkozása és összekapcsolódása; a gazdasági életben ezen az elnevezésen a társadalmi, forgalmi és gazdasági viszonyoknak olyan alakulásait értjük, amelyek a termelés módosítása nélkül idéznek elő a meglevő gazdasági értékekben változást. Amikor például valamely csekély forgalmú vidéket vasút által belevonnak a forgalom keretébe, akkor az illető helyek gazdasági javainál jelentős értékszaporodás következik be, jóllehet a világ javainak összege ezáltal nem szaporodott. Megfordítva, ha valamely új forgalmi vonal megnyitása által egyes helyek kiesnek a nagy forgalom keretéből, akkor az illető mellőzött vidékek javainál értékcsökkenés mutatkozik.
Bővítés:
A „konjunktúra” kifejezést napjainkban többnyire más értelemben használják. Az Idegen Szavak Gyűjteménye 3 jelentést sorol fel:
1, valamely dolgok találkozása 2, a körülmények kedvező alakulása 3, gazdasági fellendülés
Az utóbbi években igen kedveltté vált gazdasági témák esetében a „konjunktúra” szó használata a sajtóban, túlnyomóan a „gazdasági fellendülés” szinonimájaként fordul elő.
A konjunktúra-ciklus egy adott gazdaság kibocsátásának, a fogyasztásának, a beruházásnak stb. periodikusan ingadozó alakulása, ahol a lefelé menő ág létrehozza a felmenő ágat kiváltó okokat és fordítva.
Ciklikus ingadozások a gazdaságban
Véletlenszerű ingadozások: olyan eltérések a gazdaság trendvonalától, amelyeknek nincs rendszerezhető oka.
Nem gazdasági eredetű ingadozások: Ciklikusan ismétlődő eltérések a trendtől, amelyeknek nem gazdasági okai vannak. Jellemző, hogy a leszálló és a felszálló ágak között nincs oksági kapcsolat.
Ciklikus (konjunkturális) ingadozások: olyan gazdasági eredetű ciklikus eltérések a trendtől, ahol a leszálló ág oka a felszálló ágnak és viszont.
A hosszabb ciklusokat a rövidebbektől általában a mozgó átlagolás módszerével lehet elválasztani. Fontos módszertani eljárás a trend kisimítása: azaz a hosszú távú trend kiszűrése. Itt előbb az adatsorból a trendet határozzák meg, majd képezik a trend és az adatsor különbségét, mint új adatsort. Így a trend emelkedését szűrik ki és a ciklus mint „sima ingadozás” jelentkezik.
Ciklusok fázisai
Expanzió vagy megélénkülés: a konjunktúra ciklus alsó fordulópontjától a felszálló ág inflexiós pontjáig terjedő szakasza. Pozitív akcelerátor hatás jellemzi.
Prosperitás vagy fellendülés: a konjunktúra ciklus felszálló ágának inflexiós pontjától a felső fordulópontig terjedő szakasza. Fékeződés jellemzi. Ennek a szakasznak a folyamatai készítik elő a recessziót.
Recesszió vagy hanyatlás: a konjunktúraciklus felső fordulópontjától a leszálló ág inflexiós pontjáig terjedő szakasza. Negatív akcelerátor hatás jellemzi.
Depresszió vagy pangás: a konjunktúra ciklus leszálló ágának inflexiós pontjától az alsó fordulópontig terjedő szakasza. Fékeződés jellemzi. Ennek a szakasznak a folyamatai készítik elő az expanziót.
A négy szakaszból talán a recesszió a legfontosabb. Csak később tértek rá a teljes ciklusok elemzésére. Vizsgálják a ciklus hosszúságát, kilengését, milyen mutatókkal írható le és hogy hogyan működik a ciklusok mechanizmusa.
Gesztációs idő: a ciklus hosszát meghatározó egyik idő, az az idő, ami alatt a ciklust hordozó objektum alkalmassá válik feladata betöltésére (adaptációs időnek is nevezik).
Élettartam: a ciklus hosszát meghatározó másik idő, az az idő, ami alatt a ciklust hordozó objektum alkalmas a feladata betöltésére.
Stagfláció: olyan dekonjunktúra (stagnálás), ami inflációval együtt jelenik meg. A hetvenes években jelent meg először.
Konjunktúra-ciklusok csoportosítása:
A ciklikus mozgás jelentkezésének területe szerint: üzleti, pénzügyi, agrár és ipari ciklusok.
A ciklusok időtartama szerint: Kitchin-ciklus (10-40 hónapos), klasszikus konjunktúra ciklus (8-10 évenként az újratermelés egészében jelentkezik), Kuznets-ciklus (18-20 éves a periódusa), Kondratyev-féle hosszú ciklus (40-60 éves ciklus), szuperhosszú ciklusok (150-200 éves ciklushosszal)
Ciklust kiváltó ok szerint: túltermelése, gazdaságpolitikai, monetáris, beruházási, tartós-fogyasztási cikkek beszerzései által előidézett, és politikai ciklusok.
dekonjunktúra
- A gazdasági életnek a termelés csökkenésével vagy pangásával és gyenge üzletmenettel járó visszaesése.
A recesszió közgazdasági fogalom, az üzleti ciklusnak a gazdasági aktivitás visszaesésével jellemezhető része, a legelterjedtebben használt meghatározás szerint a bruttó hazai termék (GDP) csökkenése (vagy gyakori más megfogalmazásban negatív növekedése) legalább két egymás követő negyedévben az előző negyedévhez viszonyítva.
Az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Gazdaságkutató Irodája (National Bureau of Economic Research, NBER) meghatározása szerint a gazdasági recesszió: „a gazdasági aktivitás jelentős, a gazdaságban szétterjedt visszaesése, amely tovább tart néhány hónapnál, és normálisan a reál GDP növekedésben, a reáljövedelmekben, a foglalkoztatásban (nem mezőgazdasági alkalmazás), az ipari termelésben és a nagy- és kiskereskedelemben látható.”[5] Ez utóbbi, az Egyesült Államokon kívül kevésbé elfogadott definíció szerint a GDP növekedésének nem kell a mínuszba mennie ahhoz, hogy recesszióról beszélhessünk, elég a jelentős és tartós lassulás
A recesszió érinthet csak egy országot, vagy országcsoportot, de lehet akár világméretű is. A tartós, vagy nagymértékű, jelentős szociális problémákat okozó recesszió a depresszió. Ha ez a világ jelentős részére kiterjed, világválságról szoktak beszélni.
Ahogy a fellendülés, a recesszió is visszatérő jelenség a piacgazdaságok életében, a gazdasági ciklus kilendülésének mértéke azonban változó. Az Egyesült Államok 20. századi történetében például kilenc recessziót tartanak számon, ezek közül az 1929-ben kezdődött, tíz évig tartó és a nagy gazdasági világválságot kiváltó recesszió volt a legsúlyosabb.
Előjelei
A recesszió előjelei gazdaságonként mások-mások lehetnek, megbízható előjelek általában nincsenek, de léteznek olyan jelek, amelyek alapján felvetődhet a recesszió kockázata.[6][7] Az Egyesült Államokban például ilyennek tekintik a részvénypiac jelentős zuhanását (bár az 1946 óta történt tíz százaléknál nagyobb esések mintegy felét nem követte recesszió).[8] Szintén az Egyesült Államokra Jonathan H. Wright közgazdász és a New York-i Federal Reserve kutatói az állampapírok inverz hozamgörbéjének[9] előrejelző szerepéről készítettek modelleket.[10][11] Előrejelző szerepet tulajdonítanak a háromhavi változásnak a munkanélküliségi rátában és a munkanélküliek regisztrációja adatainak.[12]
Kezelése
A közgazdászok más-más kezelést ajánlanak a recesszióra, attól függően, hogy melyik közgazdasági iskolához tartoznak. A keynesiánusok az állami kiadások növelését ajánlják a növekedés gyorsítására, a kínálati oldalt a legfontosabbnak tartó közgazdászok szerint ilyenkor adókat célszerű csökkenteni, hogy segítséget kapjanak az üzleti és tőkebefektetések. A Laissez-faire elmélet hívei szerint a legjobb, ha a kormány egyáltalán nem avatkozik bele a folyamatokba.
A recessziós kilátások megjelenésére általában a kormányok és a vállalkozások is reagálni szoktak. Carter Schelling stratégiai tanácsadó egy írásában a Philadelphia Business Journalben tűzriadó gyakorlathoz hasonlította az ilyen előkészületeket és azt javasolta, a cégtulajdonosok mérjék fel a vásárlók sokktűrőképességét és ennek megfelelően alakítsák ajánlatukat. Ugyanakkor kemény fegyelmet is javasolt és azt, hogy az elégedetlen alkalmazottakat cseréljék motiváltabbakra és versenyképesebbekre és kommunikáljanak sokat.
gazdasági növekedés fő trendjei
A növekedés lassulása 1973 után
A nyugat-európai gazdasági növekedés második világháború utáni történetének legfontosabb korszakhatára 1973, az első olajválság, illetve az azt követő 1974–75-ös recesszió. A gazdasági növekedés érezhetően lelassult, sőt néhol visszaesés következett be. 1973–1990 között Nyugat-Európa egészében évi átlagban már csak 1,9%-kal emelkedett a GDP. A növekedési ütemek minden ország esetében csökkentek, bár eltérő mértékben. (4.1. táblázat, 4.1. diagram.)
Az 1973 utáni évek csak a megelőző évtizedekkel összevetve hoztak mérsékeltebb fejlődést, még korábbi korszakokkal összevetve hasonló, vagy nagyobb fejlődés tapasztalható a GDP és főleg a termelékenység terén egyaránt.
Más makrogazdasági problémák is jelentkeztek. A munkanélküliség ismét tömegessé vált a legtöbb nyugat-európai országban. Emellett meglódult az infláció.
Az 1970-es évek végétől a rendszerváltásig terjedő időszakban állandósultak és súlyosbodtak a válságjelenségek a kelet-közép-európai országokban: a növekedési ütemek alacsonyak vagy éppen negatívok voltak.
A gazdasági növekedés 1973 utáni mérséklődésének okai:
1. Az Egyesült Államokhoz viszonyított technológiai felzárkózás előrehaladt Nyugat-Európában, így a technológiai kölcsönzés már nem járt jelentős termelékenységnövekedéssel.
2. Ugyanez érvényes a tőkeintenzitás növekedésére is.
3. A strukturális változások lehetősége csökkent, mert az alacsony hatékonyságú szektorok (mezőgazdaság) relatív súlya már nagyban visszaesett.
4. Mivel a nemzetközi kereskedelem előtt álló akadályokat már korábban leépítették, így e téren sem lehetett további hatékonyság-növelést elérni.
5. Az 1960-as évek végén bérrobbanás játszódott le, az alkalmazotti rétegek megnövekedett politikai érdekérvényesítő képességének eredményeként.
6. Az első (1973) és második (1979) olajárrobbanás és a Bretton Woods-i rögzített árfolyamrendszer összeomlása. Ezek csökkentették a beruházási kedvet és keresletet, valamint a szakszervezetek kompromisszumkészségét is.
7. A hosszú távú növekedési trendekhez való visszatérés.
Kelet-Közép-Európában a tervgazdaságok több-kevesebb következetességgel végrehajtott reformjai nem jártak, nem is járhattak a várt eredménnyel. Emellett az 1970-es évek elején a külgazdasági környezetben fontos – és a kelet-közép-európai gazdaságok számára előnytelen – változások következtek be. Az energiahordozók és más nyersanyagok világpiaci árának gyors növekedése jelentős veszteségeket – cserearányromlást – eredményezett. A gazdaság innovációs és alkalmazkodó-képessége gyenge volt. A belföldi felhasználás jelentősen meghaladta a GDP szintjét, így a külkereskedelmi hiány jelentősen megnőtt, ami viszont felgyorsította az eladósodást. Az 1970-es években és az 1980-as években minden országban kísérlet történt a gazdaságpolitikai irányváltásra a növekedési célok mérséklésével, az import drasztikus korlátozásával, az életszínvonal visszafogásával. Számottevő eredményt nem sikerült elérni. A rendszerváltásig terjedő időszakban állandósultak és súlyosbodtak a gazdasági válságjelenségek.