Testnevelés érettségi

Sportjátékok témakör – Labdarúgás

A labdarúgás története: legősibb formája már a kínai forrásokban is szerepelt. Kr.e. 2000 körül Huang-ti császár a gyalogos katonák kiképzésében használta, hogy gyorsaságukat, ügyességüket és találékonyságukat fejlessze. A rabszolgák kivételével az egész nép körében elterjedt a játék. A szabályokról annyit tudni, hogy a játéktér közepére egymástól kb. 4 méter távolságra két kb. 4 méter magas bambuszrudat állítottak, közéjük hálót feszítettek. A háló felső részére egy 60 cm átmérőjű nyílást vágtak, ez volt a „kapu”. A háló két oldaláról rúgással, öklözéssel, fejelve, háttal vagy mellel érintve kellett a „kapuba” juttatni, nyitott tenyérrel viszont tilos volt érinteni. Magát a labdát nyolc bőrdarabból varrták össze, tollal és állati szőrrel tömték ki. Kr.e. 2000 körüli időkből fennmaradt a labdarúgás 25 fejezetből álló kézikönyve is.

A játék célja:a játék szabályainak betartásával az ellenfél kapujába juttatni a labdát, azaz gólt szerezni, illetve az ellenfelet ugyanebben a szándékában megakadályozni.

A labdarúgás technikai felosztása: A játékos labda nélküli mozgása, labdával való mozgása.

Labda nélküli mozgás:

-indulás –megállás

-irányváltoztató futás

-cselezés: indulócsel, testcsel, lövőcsel

-felugrás pároslábbal, egylábbal és leérkezés

-védőmozgás

-kapus alaphelyzete és helyezkedése

Labdával való mozgás:

-labdaátvétel: lábbal (talajon, levegőben),fejjel, mellel, hassal

-labdavezetés: a játékos lábfejének bármely részével a földön tereli a labdát

-rúgások: belsővel, belső csüddel, teljes csüddel, külső csüddel, külsővel, csőrrel és egyéb rúgások

-fejelés: a játékos fejjel továbbítja a labdát, talajról, futás közben, felugorva, vetődve

-cselezés az ellőttünk lévő ellenfél ellen: labdaelhúzás belső csüddel, labdaeltolás külső csüddel, átlépős cselek, hátrahúzós csel, megkerülős csel

-kötény: lövőcsel

– cselezés a mögöttünk lévő ellenfél ellen. kifordulós csel labdavezetésből, labdaátvétel testcsellel

– cselezés a mellettünk lévő ellenfél ellen: rálépős csel, rálendítős csel

 

Támadás-védekezés taktikája: támadás taktikája (egyéni támadás, cselezés, gólhelyzet kialakítása, kapura lövés- csapat támadás, csapatrész-taktika=helyezkedések- átadások-átvételek, csapattaktika=indításon alapuló és a labda birtoklását érintő taktika

védekezés taktikája (csapat védekezés: emberfogásos, területvédekezés, vegyes védekezés= emberfogás+terület, lestaktika, egyéni védekezés: helyezkedés, szerelés,a támadó zavarása, kapus tevékenység, kölcsönös biztosítás

Eredményességet meghatározó képességek: a motorikus képességek, melyek a kondicionális és koordinációs képességek összesége.

Kondicionális képességek (erő, gyorsaság, állóképesség)

Koordinációs képességek (ügyesség, labda ügyesség, térbeli tájékozódó képesség, ritmus érzék)

Ezen kívül fontos, hogy a játékos jó küzdőképességgel, gyors döntő képességgel és együttműködő képességgel rendelkezzen.

Szabályok:

  • a csapat 14 főből áll, egyszerre 11–en vannak a pályán(10+1)
  • játéktér legalább 90 -120 m hosszú, 45-90 m széles
  • a kapu mérete 2,44 m magas, 7,32 széles, 12 cm vastag a kapufa
  • a játéktér vonalai: alapvonal, oldalvonal, felezővonal, kezdőkör, kapuelőtér vonala, büntető területet határoló vonal, büntető vonala(11m)
  • játék idő 2 x 45perc 15 perc szünettel, majd a csapatok térfelet cserélnek
  • a játékosoknak egységes öltözetet kell viselniük, amelyből a kapusé eltér
  • nem szabad az ellenfelet fogni, lökni, ütni, gáncsolni, rúgni
  • gól: ha a labda teljes terjedelmével áthaladt a gólvonalon
  • lesszabály: egy játékos leshelyzetben akkor van, ha a labda megjátszásának pillanatában közelebb van az ellenfél kapuvonalához, mint az utolsó ellenfél(kapust leszámítva)
  • figyelmeztetés sárga lap felmutatása
  • kiállítás piros lap felmutatásával, azonnali durva szabálytalanság esetén, vagy két sárga lap begyűjtésével
  • .szabadrúgás: közvetett vagy közvetlen
  • büntetőrúgás: a büntetőterületen belül elkövetett, közvetlen szabadrúgással járó szabálytalanságért jár
  • kirúgás: ha az alapvonalon túlra kerül a labda a támadójátékosról vagy a kapusról
  • -szögletrúgás: ha a védőcsapat játékosáról kerül a labda az alapvonalon túlra

Rávezető játékok:

-cicajáték

-labdaszerző

-labdavezetéses fogójáték( a fogónál nincs labda)

-cserefoci (teremfoci szabályaival)

-játék 4-6 kiskapura (bármelyik kapuba lehet rúgni)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük