1. Az EU mezőgazdasága igen drágán termel: Ez elsősorban Nyugat-Európára igaz (pl. Franciaország). Az EU összköltségvetésének mintegy felét a mezőgazdaság támogatása teszi ki, annak ellenére, hogy az agrárszektor a lakosságnak csak kb. 6%-át teszi ki. Vagyis az EU azért, hogy a drágábban termelő gazdák ne menjenek tönkre, felvásárolja a drágán termelt termékeket, ha a piacon azt nem lehet eladni.
2. Az EU mezőgazdasága túltermel: például Franciaország, Dánia.
Az EU mezőgazdaságának egyéb jellemzői:
– A mezőgazdaság magas színvonalú, belterjes árutermelést folytat.
– A földet általában családi gazdaságok keretében művelik (kisbirtok-szerkezet).
– Szövetkezetek: Elterjedt a parasztgazdaságok összefogása, szövetkezetekbe tömörülése. Ezek a szövetkezetek összefogják a termelést, s a feldolgozást, s sok esetben az értékesítést is. Ezért jóval hatékonyabbak, mint a „magányos” termelők. Dániában sok a szövetkezet.
– A termelés drága: A kisbirtok-szerkezet miatt viszont a termelés drágább, mint pl. az USA-ban. Célszerű lenne a földbirtokok összevonása, amely viszont a falvak elnéptelenedését vonná maga után.
– Ezt igyekszik enyhíteni az EU mezőgazdasági politikája, melynek lényege: a gazdák támogatása. Eszközök:
– Változó mértékű vámokkal,
– mennyiségi korlátozásokkal,
– különleges minőségi előírásokkal igyekeznek kirekeszteni az olcsóbb külföldi agrártermékeket.
Most már az EU-n belül is tapasztalható hátrányos megkülönböztetés a régi és az új tagállamok között. A sérelmeket az Eu támogatásokkal igyekszik orvosolni: az irányelvek szerint művelés alól kivont szántók gazdái támogatást kapnak.
Az EU mezőgazdasági politikája:
Zsilipár, és lefölözés: Az EU agrárpolitikája még a ’60-as években alakult ki.
Az EU miniszteri tanácsa évről évre előre meghatározza a fontosabb mezőgazdasági termékek irányárát, amely jóval magasabb a világpiaci árnál. Ha valamely tagállam mégis külföldről vásárol agrárterméket, az árkülönbözetet be kell fizetnie a közösség mezőgazdasági alapjába. Ezt nevezik „lefölözésnek”.
A behozatal csak akkor jár haszonnal, ha a belső kínálat nagyon csekély, és az árak az előre megszabott ún. zsilipár fölé emelkednek.
Felvásárlás: Ha viszont a túlkínálat miatt a belső árszínvonal igen alacsonyra süllyed, az állami szervek előre biztosított áron felvásárolják a gazdák termékeit.
Így viszont hatalmas készletek halmozódnak fel, amelyeket a világpiacon a felvásárlási árnál jóval olcsóbban lehet csak értékesíteni. A közösség óriási összegeket költ a veszteség pótlására.
A mezőgazdaság formái az EU-n belül:
Az EU ény-i részén (Benelux-államok, Anglia., Fr.o. és Németo. északi részén) az állattenyésztés játssza a vezető szerepet. A növénytermesztés itt inkább csak kiszolgálja az állattenyésztést (takarmánynövények termesztése). A parasztgazdaságok legfőbb jövedelmi forrása a friss tej vagy tejtermékek értékesítése.
Franciaország és Németország nagy részén a növénytermesztés és állattenyésztés fontossága közel egyenrangú. A szántók fő növénye az őszi búza. Kisebb foltokon szakosított növénytermesztéssel is találkozunk: pl. Rajna-völgy és D-Fr.o.: szőlő; a nagyvárosok környékén zöldségtermesztés.
Az EU mediterrán országaiban a legtöbb a törpebirtok, és még mindig vannak feudális eredetű nagybirtokok, amelyeket bérlők vagy mezőgazdasági munkások művelnek. Az állattenyésztés háttérbe szorul: jobbára csak kevés igavonó állatot és igénytelen kecskét, juhot, baromfit tartanak. A szántókon többnyire silányan termő búza található. Emiatt a fontosabb élelmiszereket külföldről szerzik be ezek az országok. De élen járnak a korai zöldségek és a déligyümölcsök termesztésében.
A magashegységi területeken szinte kizárólag az állattenyésztésre rendezkedtek be. A havasi pásztorkodás az Alpokban a legmagasabb színvonalú, ahol főként szarvasmarhát tartanak. Itt istállózó állattartás is folyik. A mediterrán országokban télen-nyáron a szabadban legeltetik az állatokat (elsősorban kecskét és juhot).