Művelődés és írásbeliség a középkorban

Az egyetem fogalma:

Az egyetem (universitas) a tanárok és diákok testületét jelentette, akik (a céhekhez hasonlóan) kiváltságokkal (immunitásokkal) rendelkeztek.

• Az egyetemeken az állam tisztviselői nem járhattak el.
• Az egyetemi polgárok (tanárok és hallgatók) az egyetem vezetőinek, a rektornak a bírói hatalma alá tartoztak.
• Az egyetem maga alkotta meg szabályzatát is, és az ügyeket saját, választott tisztségviselői intézték.
• Az egyetemeknek ezen szabadságukat a helyi püspökkel és/vagy királlyal és/vagy várossal szemben kellett kivívniuk. Ugyanakkor a tanárok és a hallgatók is klerikusoknak számítottak, és a papi rend tagjainak tartották őket. Az egyetemek általában a pápa védelmét élvezték. (Előírták az egyházi ruha viselését, a misehallgatást és a nőtlenséget.)
• Az egyetem Alma Mater („tápláló anya”), amely a hallgatókat tudománnyal „táplálja”.

Az egyetemek létrejötte:

A kora középkorban már létező kolostoriskolák mellett, a városokban székesegyházi, káptalani iskolák létesültek. Ez utóbbiakból fejlődtek ki az egyetemek:

• XII. század második felében a bolognai (1154-ben Barbarossa Frigyes alapította), a párizsi és az oxfordi;
• XIII. században: cambridge-i, padovai
• XIV. században: prágai (1348), krakkói (1364), bécsi (1365), pécsi (1367), majd az óbudai (1395).

Az egyetemek felépítése:

Az egyetemek általában 4 karból (facultas) álltak:

• Szabad Művészetek Kara:
  • Általában 14-20 éves kor között jártak ide.
  • A 7 Szabad művészetet tanulták
    trivium: grammatika=latin nyelvtan, és ókori írók olvasása; retorika=latin beszéd és fogalmazás; dialektika (logika, vitatkozás, érvelés)
    quadrívium: aritmetika=számtan; geometria= szerkesztések; asztronómia=csillagászat, egyházi ünnepek, földrajzi ismeretek; muzsika=egyházi énekek).
  • Tananyag: Arisztotelész, Cicero, Ptolemaiosz volt.
  • A tanulmányok második éve után meg lehetett szerezni a baccalaurátust (babérkoszorús), majd a hatodik év végén a doktorátus fokozatot.
  • A további karok e tanulmányok elvégzése után következhettek.
• Orvosi Kar és Jogi Kar:
  • Kb. 20-25 éves kor között jártak ezekre a karokra.
  • Az orvosi karon Hippokratész és Galenus kivonatos műveit tanulták.
  • A jogi karon egyházjogot és világi jogot (római jog) tanítottak.
• Teológiai Kar:
  • Általában felnőttfejjel, 30-36 éves korra végezték el a hallgatók.
  • Ez adta a legmagasabb képesítést.
  • A Bibliát és egyházi műveket (XIII. sz. után: Aquinói Szt. Tamás: Summa teologiae-t) tanították.

Az egyetem élén a rektor állt, akit a magiszterek (tanárok) választottak. Az egyes karok élén a dékán állt.

A magiszterek tandíjból (amit a diákkal kötött magánszerződés rögzített) és egyházi javadalmakból éltek (kivéve a koldulórendi tanárok).

A diákok általában nagy szegénységben éltek, kollégiumokban laktak, ugyanakkor féktelen életmódjukkal sokszor rettegésben tartották a városokat.

A skolasztika:

A klasszikus középkor tudománya a skolasztika, vagyis az a tudomány, amit az iskolában, az egyetemeken tanítottak. Legfőbb törekvése az antik (pogány) filozófia (Arisztotelész) összeegyeztetése a keresztény hitelvekkel.

Előzményei:

• A korai középkorban az egyházatyák (Szent Ágoston, Nagy Szent Gergely) műveinek tanulmányozása folyt az iskolákban.
• A XII. századra arab közvetítéssel (D-Itália, Ibériai-fsz.) újra széles körben ismertté váltak Arisztotelész munkái, továbbá a mohamedán Averroës Arisztotelész műveihez írt kommentárjai. Ezekkel újra megjelent a logika tisztelete, ugyanakkor a kételkedés és az okok keresése is.

Virágkora:

• A hit (teológia) és a tudás (filozófia és más tudományok) között a kényes egyensúlyt Aquinói Szt. Tamás (1225-74) találta meg. Fő művében a Summa teologiae-ban (A teológia foglalata) szétválasztotta az isteni kinyilatkozáson alapuló teológiát és az emberi értelemmel vizsgálódó filozófiát. Rámutatott, hogy a hit nincs ellentétben az értelemmel, sőt segítik egymást – a hit révén felismert igazságok hozzájárulnak az értelem megvilágosodásához.

Humanizmus:

A humanizmus eredetileg újfajta oktatást jelentett Itáliában a latin mellett görög nyelvet, a teológia mellett etikát, történelmet és poétikát is tanítottak.

A tudósok gondolkodásában a racionalitás és a filológiai módszerek előtérbe kerültek: pl. a Bibliát és más szövegeket elemezték, kritikával illették.

Reneszánsz:

Irodalom

• A lírában megjelentek a dallamtól független költemények.
• Felelevenítették az ókori műfajokat: epigramma, óda.
• Az epikában megszülettek a modern prózai műfajok (novella).
• Petrarca: klasszikus latinsághoz való visszatérés.
• Boccaccio: Dekameron az első újkori novelláskötet.

Zene

• Szabadabb ritmika;
• világi dal- és táncformák;
• előtérbe kerül az egyszerű énekhang, amit esetleg lanttal és billentyűs hangszerekkel kísérnek.

Állambölcselet:

• Niccolo Machiavelli: A fejedelem (1513):
  • az államszervezés és irányítás „kézikönyve”;
  • az erős fejedelmi hatalom a közösség érdekében szükséges:
  • „A cél szentesíti az eszközt” elv.