A nevelés módszerei:
A nevelés céltudatos, minden gyermekre ható folyamatos személyiségfejlesztés, melynek során értékközvetítés és értékteremtés is megvalósul. A jól megválasztott, adekvát módszerek alkalmazása segíti a nevelési célok megvalósítását, míg helytelen alkalmazásuk gátolja ezeket, valamint negatív irányba fordíthatja a gyermek személyiségének kibontakozását.
Hatásuk ezért nemcsak rövid, de hosszú távon is meghatározó.
Nevelési módszerek azok az eszközök, eljárások, melyek segítségével a nevelő a gyermekre
hatást gyakorol.
Célja a gyermek magatartásának, beállítottságának, cselekvési
indítékainak megszilárdítása vagy megváltoztatása.
A módszert befolyásolja
– a gyermek életkora,
– viselkedése,
– az élettörténetének előzményei,
– a viselkedés motívumai,
– a gyermek szándékai,
– a nevelő szándékai,
– a nevelő céljai,
– magának a módszereknek a hatásai.
A nevelési módszer hatása helyzetenként és gyermekenként más és más.
A gyermek személyisége akkor bontakozhat ki egészségesen, ha a nevelési módszerek a
megbecsülésen és az együttérzésen alapulnak.
Alapvető nevelési módszerek:
– Követelmények, tilalmak
– Magyarázat, meggyőzés
– Gyakorlás, szokás kialakítás
– Példaadás
– Jutalmazás, büntetés
A kisgyermek mindent tapasztalatokon keresztül él át.
Abban az esetben, ha ezt aktívan, tevékenyen teheti, tehát a felnőtt nem akadályozza ebben,
nem avatkozik bele feleslegesen a megismerési folyamatba, ezek a tapasztalatok
messzebbre hatóbbak, pontosabban tudja azokat feldolgozni.
A kisgyermekek annak a felnőttnek a követelményeit, elvárásait igyekszik teljesíteni, aki számára fontos, akinek szeretetére, elismerésére vágyik.
A teljesítés nagymértékben függ attól, hogy képes-e betartani mindazt, amit a felnőttek elvárnak tőle.
A túlzott követelmények eredménye-a gyerekek megszokják, hogy ne vegyék komolyan a felnőtt szavait.
Gyakori, hogy életkori sajátosságok figyelmen kívül hagyása miatt a felnőtt betarthatatlan követelményt támaszt ilyen a „ne futkározz”, „ne piszkold be magad”, ne mássz fel a dombra”, stb.
Életkori sajátosságoknak megfelelő alakításával nagymértékben csökkenthetjük ezeket a „felesleges” tilalmakat.
Megkönnyíti az elvárások teljesítését, ha fokozatosan lépésről lépésre vezetjük be a szabályokat.
Nagyon sok múlik a megfogalmazáson, az általános megfogalmazás helyett mondjuk meg neki konkrétan mit szeretnénk, pl. a fakockákból építhet kerítést, de ne használja kalapálásra.
A tiltás negatív követelmény, valamit nem engedünk meg a gyermeknek. A feltételek célszerűsítésével, a tiltások számának csökkentésével sokat elérhetünk a szabályok betartása érdekében. Lehetőleg mindig kössük össze tilalmunkat javaslattal, az átkapcsoláshoz idő szükséges.
Az elvárásokat, követelményeket nem csak a gyereknek, de a gyermekkel foglalkozó valamennyi felnőttnek egységesen komolyan kell vennie. A szabályok, követelmények betartásánál nagyon fontos a következetesség is, a naponta változó elvárások közepette a kisgyermek nem igazán tudja majd mit is várunk el tőle.
A magyarázat már csecsemőkortól igen fontos módszer. A magyarázat során ügyeljünk arra, hogy a gyermek fejlettségének megfelelő szavakat, mondatszerkezeteket használjunk. A meggyőzés és a magyarázat ne csak az észérvekre hasson, hanem az érzelmekre is. A gyermek életkori sajátosságainak megfelelően alkalmazzuk. A gondozó türelemmel mutatja, magyarázza, dicséri, ösztönzi a gyermek tevékenységét, lehetőséget és időt ad az együttműködésre, az önálló próbálkozásra, ezzel éri el a gyermeki kompetencia kialakulását és érvényesítését, amely végül önálló, szabad elhatározásból, örömmel végzett tevékenységek egész sorává alakul.
A gyerekeknek igen fontos, hogy minden változást, eseményt elmondjunk, megmagyarázzunk. Magyarázatunk mindig legyen őszinte, hiteles és a gyermek egyéni fejlettségének megfelelő.
Szokás: minden olyan cselekvéssor, amelynek beindítása és végrehajtása automatikusan, a
tudattól függetlenül történik – elmaradása hiányérzetet okoz.
A szokások kialakulását igen megnehezítik a látszólagos apró eltérések. Nem elég a csoportra nézve egyeztetni a szokásokat – gyermekekre lebontva, egyénenként kell áttekinteni a munkánkat.
Egyeztetni kell:
– a gyermekek ellátásának sorrendjét,
– a gyermekek helyét az étkezéseknél,
– a különböző szervezési szokásokat,
– az alvás szokásait,
– a játék elpakolását,
– kerti tevékenységet,
– segítségüket – stb.
Egyéni szokások lehetnek:
– babával, macival tud csak elaludni,
– étkezés előtt iszik,
– csak egyfajta színű ruhát hajlandó felvenni,
– ételek ízesítése, egyfajta étel elutasítása, stb.
A családból intézménybe kerülő gyermek sok egyéni szokást hoz magával.
Minél több kialakulását megőrizhesse, ezzel megkönnyíthetjük számára a beilleszkedést (pl. kiskendővel alszik).
A felnőtt viselkedése a gyermek számára minta, követendő példa, a gyerekek akkor is utánoznak minket, amikor erre nem is gondolunk.
A modellkövető az utánzás révén beépíti magába a modell viselkedésformáit és személyiségtulajdonságait, mégsem válik pontosan olyanná, mint a másik.
Az első modellek a szülők, akiknek viselkedését a gyerek fenntartás nélkül követi.
A modellek nem állandóak.
Miután egy-egy minta betöltötte funkcióját az egyén fejlődésében, a modellkövető leválasztja magát róla, s fokozatosan eljut identitásának kibontakoztatásához.
A kisgyermek – különösen a játéktevékenységben – a szülők minden mozdulatát, gesztusait, szavait visszatükrözik.
A nevelés folyamatában az elismerésnek és dicséretnek több szempontból is fontos szerepe van.
A nevelés egyik legfőbb feladata a gyermek bátorítása, a biztatás, az elismerés, a megerősítés, és a dicséret – ezért alkalmazzuk gyakran. A sikerélmény emeli a gyermek önbizalmát, erősíti kompetencia érzését.
Általában kétféle magatartásformát szoktunk jutalmazni:
-az egyik a valamilyen ügyes viselkedés. Pl.: az iskolai életben elsősorban a jó felelet váltja ki a szülő jutalmát.
– a másik az erkölcsi magatartás, tehát az a viselkedésforma, amelyet a szülő elvár a gyermektől, főként kritikus helyzetekben.
Ajándékozás: mindig és minden körülmények között az egész gyermeknek jár, a gyermek személyiségének. Az ajándékot, az ajándék arra való, hogy a szülők és a gyermekek örüljenek egymásnak ( ne használjuk fel határozott nevelési célokra).
Komoly elismerésnek veszik a kisgyermekek, ha valamilyen feladattal bízzuk meg őket, ha segíthetnek nekünk. Ügyelnünk kell azonban arra, hogy ez ne vezessen versenyhez közöttük.
Minden gyermek minden nap többször is kapjon – akár a legegyszerűbb formában is – elismerést!
A gyerekek tőlünk, felnőttektől tanulják meg értékelni cselekedeteiket. A biztatás, elismerés már csecsemőkortól ösztönzőleg hat fejlődésükre.
Ha a követelményeinknek, elvárásainknak nem tesz eleget a gyermek, akkor kerül előtérbe a büntetés kérdése.
Közbelépésünkkel megakadályozzuk a helytelen cselekedet ismétlését, ezáltal a helytelen viselkedés következményéről szerez tapasztalatot. A felnőtt szavaiból, hangsúlyából azt is érzi, hogy nem a felnőtt haragjának, hanem az ő tettének a következménye az, ami történik
A büntetés módszerénél ügyelnünk kell arra, hogy:
– a „büntetés” soha nem lehet a megszégyenítés, megfélemlítés eszköze,
– ne legyen mindennapos jelenség,
– a helytelen cselekedetre és ne a gyermek személyiségére irányuljon,
– ne vonjon maga után újabb „büntetést”,
– ne okozzon újabb konfliktust,
– legyen a gyermek számára érthető a magyarázata.
A büntetés mindig rövid időre szóljon, és letelte után tekintsük befejezettnek az ügyet!
A tradicionális büntetésnek két nagy csoportja van:
– Az egyik a szeretet megvonásán alapuló büntetés (szeparációs büntetés) a meglevő szeretetkapcsolatokra épít. A gyermeknek éreznie kell, hogy van mit elvesztenie.
–A másik pedig a fizikai fájdalomra épülő, a fájdalomtól való félelmen alapuló büntetés.
. A fizikai büntetés elfogadhatatlan, mert:
– a súlyos fizikai büntetés eredményeként a magatartásmódosulás szinte kizárólag a
büntető személy jelenlétében érvényes,
– a fizikai büntetés rendkívül komolyan roncsolja a gyermek személyiségét.
Olyan személyiségjegyeket épít-alakít ki, amelyek nem kívánatosak.
A szeretetmegvonás és fizikai büntetés a gyermekbántalmazás körébe tartoznak!
A megfélemlítés bármilyen formában történik is veszélyes és káros nevelési eszköz!
- A nevelés komplex folyamat.
- A fejlődés feltételeinek megteremtése és a módszerek közvetlen módjainak alkalmazása együttesen biztosíthatja csak a nevelőmunkánk eredményességét.
- Fejlődés – érés – nevelés
A viselkedésében, magatartásában maradandó változás sokféle hatás nyomán állhat elő.
Tartós változásokat hoznak létre a biológiai folyamatok, a növekedés, idegrendszeri alapjainak érése, az önkéntelen vagy szándékos tanulás, a tapasztalatszerzés, a szocializáció.
- A gyermek személyisége nem a környezet passzív lenyomata.
- A gyermek fejlődése e lehetőségek közül csak egyfajta lehetőséget valósít meg.
- A fejlődés biológiai és környezeti tényezői közül, a nevelésnek igen tág mozgástere van a lehetséges fejlődési utak közül a kívánatos fejlődési út és az azt irányító, illetve abban formálódó személyiség alakítására.
A fejlődés – érés – nevelés folyamatában a nevelő személyisége– helyzetéből, szerepéből következően – mindenképpen hatással van a gyermeki személyiség alakulására.
- Nevelési stílusok a módszerek alkalmazásában
A nevelési módszer választását meghatározza:
– a nevelési cél
– a gyermek életkora, értelmi fejlettsége
– a nevelő személyisége
– a nevelő szakmai kultúráltsága (pl.: ismeri a módszereket)
– a nevelő nevelési stílusa
A nevelési stílusnak két fontos összetevője van: -a kontroll
– a kapcsolat nyíltsága(demokratizmus)
- Kontroll alatt a gyermek feletti ellenőrzést(büntetés, jutalmazás, tiltás, engedélyezés)
- A demokratizmus a gyermekek döntésekbe való bevonását jelenti.
A nevelési stílus fogalmát Baldwin vezette be, aki a következő kategóriákat állította fel.
– erős kontroll – demokratikus kapcsolat
– erős kontroll – autoriter kapcsolat (tekintélyelvű)
– gyenge kontroll– autoriter kapcsolat
– gyenge kontroll – demokratikus kapcsolat.
Baldwin szerint az optimális kombináció az erős kontroll – demokratikus kapcsolat.
Ranschburg Jenő is négy stílust különböztet meg:
– meleg – engedékeny
– meleg – korlátozó
– hideg – engedékeny
– hideg – korlátozóa
Az első dimenzió a gyermek testi – lelki-mozgási szabadságára vonatkozik, különböző viselkedési szabályok milyen kiterjedésben és milyen súllyal nehezednek a gyermekre.
A korlátozó szülő tehát a gyermeket csak meghatározott helyen és hangerővel engedi játszani, ragaszkodik hozzá, hogy kisfia vagy kislánya mindig tiszta és rendes legyen (még a játszótéren is), valamint jó modorú a társaságban és illemtudó az asztalnál. A játszótársakkal, de különösen a testvérekkel és a szülőkkel szemben megnyilvánuló agresszió, súlyos fegyelemsértés.
A dimenzió engedékenységgel jelölt végpontján ezeknek a nevelési elveknek az ellenkezője található.
A másik dimenzió a nevelő emocionális (érzelmi) viselkedését ábrázolja. Két szélsőséges végpontjára a “meleg”, illetve a “hideg” jelzőt alkalmazták.A meleg szülői magatartást főképpen a gyermeket elfogadó és megértő, gyermekközpontú viselkedés jelzi.
Ilyen szülő ritkán alkalmaz fizikai büntetést, annál többször dicséretet, a helyes cselekedetek pozitív megerősítését.
- Tetteit, ítéleteit indokolja, és általában gyakran beszélget a gyermekkel, akinek közeledésére lehetőleg minden alkalommal pozitívan reagál.
A nevelésben fontos az engedékenység és a korlátozás helyes aránya, legyen lehetőség az a felnőtt gyermek közötti alkura is.
A felesleges korlátozásoktól tartózkodni kell (pl. büntetés, megszégyenítés), de tilalmak, és konkrét követelmények révén fejleszteni kell a gyermek önuralmát, alkalmazkodási képességét.
A szeretet alapján történő korlátozás a károsodások megelőzését szolgálja a helytelen viselkedés következményeire való utalással.
A túlvédő magatartás során a nevelő, a szülő arra törekszik, hogy kiküszöböljön a gyermek életéből minden konfliktusforrást, lelki vagy fizikai nehézséget.
A nevelő, szülő következetlensége a gyermek viselkedésének megítélésében és értékelésében illetve saját elveiben azt okozhatja, hogy a gyermekben nem alakulnak ki az erkölcsi ítéletalakítás támpontjai, gyanakvóvá és bizalmatlanná válhat az egész felnőtt világgal szemben.
A nevelésben megnyilvánuló túlzott teljesítményelvűség következtében a nevelők, szülők a gyerek képességeinek, teherbírásának reális felmérése nélkül egyre fiatalabb korban kényszerítik bele a gyereket a formális képzésbe (idegen nyelv tanulása, versenysport, sorozatos felvételi vizsgák).
- Módszerek a tanulás folyamatában
A kisgyermeknevelés területén a tanulás minden olyan tapasztalat- és/vagy a gondolkodásban.
A tanulás legfontosabb irányítója a személyes kíváncsiság, az érdeklődés.
- Az azonos időben zajló tanulási folyamatok intenzitása különböző.
- A fejlődés, a tanulás folyamatos, időkorlátok nélküli, egyéni ütemnek megfelelő.
- A gyermekek közötti érdeklődés tekintetében megmutatkozó különbségek léte természetes.
A kisgyermekkori tanulás szinterei a természetes élethelyzetek: a gondozás és a játék, a felnőttel és a társakkal való együttes tevékenység és kommunikáció.
A tanulás formái: utánzás, spontán játékos tapasztalatszerzés, a gondozónő gyermek interakcióiból származó ismeretszerzés és szokáskialakítás.
Ebben a folyamatban valamennyi módszer alkalmazásra kerül, egyszerre több módszert is ötvöz a nevelő (pl. elvárások melletti magyarázat).
A példa, a gyakorlás – szokásalakítás, a dicséret – pozitív megerősítés módszerével sokkal több eredmény érhető el a tanulási folyamatban is, mint a tiltás, büntetés módszereivel.
- A sajátos nevelési igényű gyermek segítése
A korai fejlesztésben a segítséget igénylő gyermekek komplex rehabilitációs folyamata valósul meg.
- A korai fejlesztés szakszerűen tervezett, szervezett és irányított hatásrendszer, viszonylag önálló, de egymással szoros kapcsolatban lévő: megismerő, fejlesztő, nevelő, oktató, képző, terápiás alkotóelemekből építkező komplex folyamatban valósul meg.
A korai fejlesztés folyamatában ismereteket közvetítünk és dolgozunk fel, tervszerűen fejlesztjük az értelmi képességeket, alakítjuk a világképet, formáljuk a munkához való helyes viszonyt, tudatosítjuk a közösségi élet normáit, szabályait.
A korai fejlesztés a funkcionálisan akadályozott személyiség fejlesztésére irányul.
A differenciálódás másik iránya kezdettől fogyatékossági kategóriák körének, ezzel a gyógypedagógia kompetenciakörének bővülését követte, főként a megismerő, fejlesztő, terápiás műveletek választéka gazdagodott.
Direkt (közvetlen) nevelés: jellemzője, hogy alkalmazása során a nevelő közvetlenül hat a növendékekre, a nevelő hatás forrása tehát a nevelő, a befogadó a növendék.
Előnye a szakszerű és folyamatos irányítottság, s az ebből származó korrekciós lehetőség.
Indirekt (közvetett) nevelés: esetében a növendékek számára kijelölt feladatok a nevelői hatások alapvető forrásai.
Az indirekt nevelési módszerek igen jó hatásfokúak az önállóság, az önvezérlő képesség, vagyis az autonómia fejlesztésében.
A sajátos nevelési igényű gyermek egyéni fejlődési sajátosságai következtében többnyire a direkt módszerek alkalmazása szükséges.
A gyógypedagógus, az egyéni fejlesztési naplóban előírt feladatokat végig kell gyakoroltatni mindennemű alku nélkül.