(olvasandó versek: Tartózkodó kérelem, A boldogság, Az estve)
Csokonai, a „Cimbalom”
Csokonai Vitéz Mihály a XVIII. század második felének legnagyobb és legjelentősebb költője.
„Cimbalom” – sokszínű költészete miatt csak így emlegetik a magyar felvilágosodás kiemelkedő költőjét, Csokonai Vitéz Mihályt, akire korának valamennyi stílusa és irodalmi törekvése hatott. Ezért mondjuk: stílusszintézist hozott létre: sokszínű költő volt, több stílusirányzat is hatott rá: a klasszicizmus, a rokokó, a szentimentalizmus és a népies műfajok is. Ezek a stílusirányzatok nem egységbe forrasztva, hanem egymás mellett találhatók meg műveiben, akár egy művön belül is jelentkeznek.
A debreceni születésű alkotó poeta natus (poéta nátusz) és poeta doctus (poéta doktusz) egy személyben: született tehetség, őstehetség és esztétikai tudományokban jártas tudós, tanult költő.
Tudását a Debreceni Református Kollégiumban és önműveléssel alapozta meg. A poétai osztályban ismerkedett meg a horatiusi művészeteszménnyel: ahogy az ókori görög költő, Csokonai is tanítani és gyönyörködtetni kívánt verseivel. Ugyanitt sajátította el a költészet két módszerét is: a leírást, vagyis a picturát (piktúrát) és az elmélkedő sententiát (szentenciát): az akkori költészeti felfogás szerint e két elemnek (leíró és tanító-gondolati rész) benne kellett lennie egy versben.
Költői hangnemei különfélék: játékos, filozofikus, szabad szájú és pajzán.
A rokokó költő
Költői programját A vidám természetű poéta című költeményében fogalmazta meg 1793-ban. Életelve a görög költő, Anakreón felfogására emlékeztet: az öncélú szerzésvágy helyett az élet és a szerelem élvezetére helyezi a hangsúlyt. Ezt az elvet, a boldogságfilozófiáját főleg rokokó költeményeiben szólaltatja meg, amelyeket Anakreóni dalok címen gyűjtött össze.
A rokokó Csokonai számára a szépség és a boldogság világát jelentette, felülemelkedést a hétköznapi élet szürkeségén, problémáin. Legfőbb tárgyköre a viszonzottnak érzett szerelem. Jellemző a rokokó versekre a miniatűr forma, a zeneiség, a változatos ritmika, a csilingelő rímjáték és a könnyedség.
A költő az 1797-es esztendő során találkozott Vajda Juliannával, akit verseiben Lillának nevezett. Joggal érezhette magát víg poétának. (Korai szerelmes versei Laurához és Rózához szólnak, ám miután megismerte Juliannát, e női neveket Lillára javította a gáláns költő, és az alkotásokat a Lilla-dalok közé emelte.)
Az 1803-as Tartózkodó kérelem is egy ilyen Lillára átköltött dal, a magyar rokokó és a stílusszintézis egyik csúcsteljesítménye. Amint megtekintjük a művet, feltűnik a rövidsége és a formaisága. Mikor elolvassuk, további rokokó jegyeket ismerhetünk fel. Témája a szerelem. A vers tehát miniatűr remekmű, alapmetaforája a szerelem és a tűz azonosítása, ezt fejti ki a költő. A tűz sebet ejt, ami fájdalommal jár, erre gyógyír Lilla szerelme. A lírai én bókokkal halmozza el szépséges kedvesét. Játékosság és erotika is megszólal a sorokban. A mű képi világa pedig hat az érzékszerveinkre. A rokokó jegyek mellett a szerkezet kidolgozottsága klasszicista műgondról vall. Szókincsével emellett a népdalokat is idézi: „tulipánt”, „szeretőd”. Az utolsó előtti sora az isteni szférába emelkedik. Zenei hatását felerősítik a tiszta rímek.
A boldogság című versben rendkívül optimista a jövővel kapcsolatban, úgy érzi, hogy a boldogsága örökké tart. A versben föllelhető mindaz, ami az élet vidám, könnyű és szabad élvezéséhez szükséges. Két részből, egy 14 soros leírásból és háromsoros tanulságból áll. A leíró rész első hétsoros egységét a „Most”, a másodikat az „Itt” határozószó vezeti be. Az elsőben az időt, a boldogság pillanatát ragadja meg, s ennek a pillanatnak központja Lilla: vele és körülötte történik minden. A második egységben mintegy a boldogság táját, környezetét írja le, s ezt az ünnepi díszletett az „én” rendezte be az érzéki és szellemi élvezetek kellékeivel. A válasz nélkül maradt kérdések lezáratlansága azt a benyomást sejteti, hogy ez a boldogság időtlen, örökké tartó állapot.
A szentimentalizmus és a klasszicizmus költője
A szentimentalizmus a magány témájáról írt panaszos hangú alkotásaiban jelentkezik, például A Magánossághoz címűben. A költemény tanulsága szerint a kifinomult lelkeknek valóságos mentsvár a magány a romlott társadalommal szemben. A szentimentalista lélek a természetbe vonul el, ahol édeni nyugalom várja.
Hasonlóan panaszos A Reményhez című is, amelyet Lilla elvesztése ihletett. Csokonai 1798-ban érezte meg igazán a társadalmi számkivetettséget: Lillát egy gazdag férfihoz adták. Eddigi boldogságfilozófiája összeomlott. Ebben a költeményben a megszemélyesített Reményt szólítja meg, de párbeszéd nem jön létre köztük, a vers címzettje szóra sem méltatja. A költemény klasszicista felépítésű, keretes szerkezetű: a megszólítás az első és az utolsó versszakban is elhangzik. A zárlatban a búcsú szavait olvashatjuk: „Bájoló, lágy trillák! / Tarka képzetek! / Kedv! Remények! Lillák! / Isten véletek!” Búcsú ez mindentől, ami az emberi életnek értelmet és örömöt adhat.
1801-től Csokonai költészete bölcseleti tartalommal telítődött: Voltaire és Rousseau (francia filozófusok) tanításai mentén írta meg Az estve és a Konstancinápoly című költeményeit, amelyek tanító célzattal is születtek. A felvilágosodás legfőbb gondolatai jelennek meg ezekben a versekben. E művek szerkezetük miatt a klasszicizmus jegyeit mutatják, de leírásaikban rokokó és szentimentalista jegyeket is találunk. Csokonai használja a felvilágosodás szokásos metaforáit: a sötétség az emberi tudatlanságot és romlottságot szimbolizálja. Felhasználja Rousseau gondolatait: a magántulajdon és a civilizáció megjelenése hívta életre az emberek közti vagyoni különbségeket és a bajokat: az önzést, a viszálykodást, a nyomort. Konstancinápoly címmel Voltaire egyházellenességét szólaltatja meg: „denevér babona! bagoly vakbuzgóság” – kiált fel indulattal Csokonai a vallási bigottság (elvakultság) ellen. Az emberi társadalom megromlásának következménye a vallás, a vallások megjelenése. A társadalom és a természet összevetéséből újfent az utóbbi kerül ki győztesen: „Természet! emeld fel örök törvényedet…”
A bölcseleten túl megjelenik művei között a humor, a vígság is: Dorottya, vagyis a dámák diadalma a Fársángon címmel írta meg Csokonai komikus eposzát 1799-ben. Az elbeszélő magát is megjeleníti azon a farsangi bálon, ahol a pártában maradt nőszemélyek megszorongatják a férfinépet, hogy férjet szerezzenek.
A népiesség is fellelhető Csokonai sokszínű művészetében. A népdalokat is gyűjtő Csokonai írt olyan költeményeket is, amelyekben már a parasztdalok nyelve, ízlése is jelen van. Népies életképei közül az egyik a Szegény Zsuzsi a táborozáskor. Népies elemekkel tűzdelt a műdal, a „gerlice”, a „pántlika” szavak is ezt mutatják. Története egy tipikus népi életkép, egy katonát búcsúztat kedvese.
ÖSSZEFOGLALÁS:
Csokonai korának valamennyi irányzatától tanult valamit. A rokokótól a játékot és a dekorativitást, a klasszicizmustól a horatiusi eszményt (az élet örömeinek mértékletes élvezete). A szentimentalizmusban az elérhetetlen boldogság utáni vágya és magánya szólal meg (mely egyszerre átok és áldás is). Népies műveiben pedig népnyelvhez közeli hangja figyelhető meg, egyúttal szabadszájú, pajzánkodó költői énjét mutatja meg. Az említett irányzatok jól megférnek egymás mellett, akár egy művön belül is jelentkeznek.
Gyakorló kérdések:
- Miért mondhatjuk, hogy Csokonai költészetével stílusszintézist teremtett?
- Mit jelentenek: poeta natus, poeta doctus?
- Milyen versrész a „sententia”? Milyen rész a „pictura”? Melyikkel akar a költő tanítani, melyikkel gyönyörködtetni?
- Milyen életelv szólal meg rokokó jellegű verseiben? Kitől „kölcsönözte” ezt a felfogást Csokonai?
- Mondj rokokó jellegű Csokonai verseket! Sorold fel bennük a rokokó vonásokat!
- Miről szólnak a szentimentalizmus jegyeit mutató versei? Miért jó a magányosság Csokonai szerint?
- Milyen filozófiai gondolatok jelennek meg klasszicista verseiben?
- Mi jellemző népies verseire?