Történelem érettségi

Oroszország története – Kommunista hatalomátvétel

1917 októbere az I. vh. szülötte.

1863-tól (jobbágyfelszabadítás) gyors fejlődés, modernizáció. A Japántól elszenvedett vereség után újra fel kellett fegyverezni a hadsereget, ami a kormányt arra kényszerítette, hogy óriási összegeket öljön elsősorban az ipar fejlesztésébe. A viharos gazdasági fejlődés gyökeres társadalmi változásokkal párosult. A városi lakosság lélekszáma 7 millióról 20 millióra nőtt. A hierarchikus államszerkezet összeroppant, a társadalmi rétegek fokozatosan összemosódtak. Az orosz állam korábbi alapja, a nemesség, veszített jelentőségéből

Az 1905-ös forradalom, az orosz-japán háborúban elszenvedett vereség következtében a cár arra kényszerült, hogy igent mondjon bizonyos reformokra. Ennek következtében Oroszország alkotmányos monarchia lett, Állami Dumának nevezett választott képviselő-testülettel, alkotmány garantálta a sajtószabadságot, a gyülekezési és egyesülési szabadságot. (Persze ezek a jogok jóval korlátozottabban érvényesültek, mint a fejlett országokban.). Az Állami Dumában a legkülönbözőbb politikai irányzatok képviseltették magukat, de a választás cenzusos alapon és többlépcsős rendszerben történt.

Az 1905-ös forradalom és az I.vh. kitörése között Oroszország olyan politikai fejlődésen ment keresztül, melyhez foghatót egész addigi történelme során nem tapasztalt. De a lakosság valamennyi rétege elégedetlenkedett. A parasztok, bár helyzetük érezhetően javult, továbbra is földről álmodoztak, s úgy vélik, a földesúri birtokrendszer eltörlése minden gondjukat megoldaná. A munkások, akiknek helyzete úgyszintén fokozatos javulásnak indul, bizonyos megszorításokkal ugyan, de jogot szereznek gazdasági sztrájkok folytatására, 1912-től pedig beteg- és baleset-biztosítást kapnak, most munkaidő csökkentésért és életszínvonal-növelésért harcolnak. Az orosz polgárság politikai jogainak bővítését követeli, a forradalmi pártok magvát alkotó orosz értelmiség pedig forradalmat, szabadságot akar.

A birodalom összes nem orosz népe szemben áll a hatalommal. Különösen erőteljesen adnak hangot elégedetlenségüknek a lengyelek, a finnek és a zsidók.

A társadalmi fejletlenséget jól mutatja az a tény, hogy az orosz lakosság 80%-a paraszti származású, az átlagéletkor 25 év, és a századfordulón az emberek több mint 75%-a analfabéta volt.

Az uralkodásra nem igazán alkalmas, zárkózott II. Miklós (1894-1917) a nehezebb döntéseket folyamatosan elodázta, s vakon hitt az orosz nép és cár közötti szent kötelék sérthetetlenségében. Az udvarban a maradi tábornokok, felelőtlen főhercegek és megvesztegethető spekulánsok voltak a hangadók a szorgalmas és művelt miniszterekkel szemben. Az érzelmileg ingatag cárné és a paraszti származású Raszputyin – aki csodatevő-istenes emberként a cár vérzékenységben szenvedő fiát gyógyította – teljesen befolyásuk alatt tartották az uralkodót.

A rendszer csupán az elégedetlenség féken tartására volt valamennyire alkalmas, a politikai rendőrség irányításával.

Ellenzéki” csoportok:

1. Narodnyikok: a parasztság érdekeit képviselik.

2. Eszerek (szociálforradalmárok): együttműködnek a narodnyikokkal, az egyenlősítő földhasználatot és a terror szükségességét hirdették.

3. Kadettek: alkotmányos demokraták, a liberális polgárság szervezete volt

4. Szociáldemokraták: 1898-ban létrehozták a Szociáldemokrata Munkáspártot, melyet azonnal betiltottak, így külföldön kezdett el szervezkedni. 1903-ban kettészakad a párt: a mensevikek (Plehanov, Trockij) nem akarták fegyveres felkeléssel átvenni a hatalmat, míg a bolsevikok (Vlagyimir Iljics Uljanov, mozgalmi nevén Lenin) egy elitpárt vezetésével, akár erőszakos módszerrel is megszervezett proletárdiktatúrát akartak.

Az 1900-as évektől a belső felszültségek növekedtek + az orosz-japán háború veresége: Pétervárott megmozdulások. 1905. január 9-én, a „véres vasárnapon” a katonaság halomra lőtte a Gapon pópa vezetésével a cárhoz igyekvő petíciós menetet, mire az egész országban felkelések és sztrájkok törtek ki. A lázadás a hadsereget és a flottát is elérte (Patyomkin cirkáló), ami engedményekre kényszerítette a cárt. A forradalom a decemberben Moszkvában kezdődött és a katonaság által levert általános felkelésseé befejeződött, s megkezdődhetett a rendteremtés. Az 1906-1917 közötti időszak a látszatalkotmányosság korszaka, de legalább létezett parlament és legálisan működhettek a pártok. Az 1906-ban miniszterelnöknek kinevezett Sztolipin rögtönítélő bíróságai folytatták a rendcsinálást, de emellett a parasztság helyzetén is igyekeztek javítani. De a belpolitikai válság nem oldódott fel. Állandósult a nyugtalanság.

Az 1917. évi orosz forradalom

1916 végén a háború okozta kifáradás, a fronton elszenvedett sorozatos kudarcok s az áremelkedés következtében általános elégedetlenség alakult ki mindenfelé. A társadalom belefáradt a háborúba, s minden balszerencséért a cárt, a cárnét és Raszputyint okolta.

Még 1915 közepén minden Duma-párt ellenzékbe vonult. Megalakult a Progresszív Blokk, melynek fő ereje az Alkotmányos Demokrata Párt (kadet párt) volt. Programjuk az erős, nemzetközi pozícióját megőrizni képes Oroszország megteremtése volt, alapvető polgári szabadságjogokat követeltek, a nyolc órás munkaidő bevezetését, a szabad szakszervezeti tevékenységet, a kötelező beteg- és nyugdíjbiztosítást, a kolostori és állami földek elosztását a parasztok között. Új kormányt is akartak, melyben a Progresszív Blokk képviselői foglalták volna el a fő helyeket.

Az Oroszország háborús vereségét kívánó és ezt nyíltan hangoztató bolsevik vezetőket még 1914 novemberében letartóztatták és Szibériába száműzték. A párt külföldről történő irányítása – a pártba beépített Ohrana-ügynökök miatt is – igen nagy nehézségekbe ütközött. Lenin, aki ekkor Zürichben élt, teljesen el volt szigetelve Oroszországtól.

Péterváron már 1917 januárjától rendszeressé váltak az élelmiszer- és tüzelőhiánytól szenvedő lakosság sztrájkjai és tüntetései, amelyeken mind gyakrabban tűntek fel háborúellenes jelszavak.

1917. február 23-án (március 8–án) a kenyeret követelő péterváriak tüntetésével kezdődött a forradalom. A tüntetéshez csatlakoztak a munkások, s így a megmozdulás általános politikai sztrájkba nőtt át. Február 27-én a pétervári helyőrség mintegy 70 ezer katonája átállt a tüntetőkhöz.

A cár az anarchikus állapotokért a Dumát tette felelőssé, és feloszlatta azt, de a képviselők együtt maradtak és megalakították az ideiglenes Duma-bizottságot. Ezzel egy időben a Tauriai Palotában, az Állami Duma épületében – megalakult a másik hatalmi központ, a mensevik és eszer többségű Petrográdi Szovjet is. Egyik elnöke Alexandr Kerenszkij1 lett.

A főhadiszállásról a fővárosba igyekvő II. Miklós különvonatát felkelő katonák tartóztatták fel, és vezérkari főnöke, Alekszejev tábornok közölte vele, hogy csak lemondása árán folytatható a háború Németországgal. A cár március 2-án (márc. 15) lemondott trónjáról öccse, Mihail Alekszandrovics nagyherceg javára, de ebből már semmi sem lett.

A kettős hatalom kialakulása

Megalakult az Ideiglenes Kormány. Miniszterelnök és belügyminiszter Georgij Lvov herceg lett, aki egyrészt a háború folytatását, másrészt az alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását tűzte ki célul. A legfontosabb tárcákat kadet és oktobrista2 vezetők kapták, az egyetlen eszer, Kerenszkij, igazságügy-miniszter lett. A Romanov-dinasztia megbukott, Oroszország demokratikus köztársaság lett.

Az Ideiglenes Kormány megalakulásának első napjától kezdve gyöngének bizonyult, mivel nem rendelkezett sem világos programmal, sem kellő önbizalommal, ami lehetővé tette, hogy a szovjet az ország másik hatalmi centrumává váljék, bár annak sem volt világos cselekvési stratégiája. A munkások, katonák és parasztok országszerte szovjeteket alakítottak, amelyek véget akartak vetni a háborúnak és fel akarták osztani a nagybirtokokat.

Ezrek tértek vissza a száműzetésből, a politikai csoportok szabadon tevékenykedhettek. Április 3-án (ápr. 17) – a német hatóságok segítségével, egy lezárt vasúti kocsiban Németországon keresztülutazva – 17 éves emigráció után Zürichből hazatért Lenin. 1917 tavaszán Ludendorff úgy vélte, hogy „már csak az orosz forradalom mentheti meg Németországot”. Lenin pedig, aki egy világforradalom nyitányának tartotta az orosz forradalmat, így nyilatkozott: „Az imperialisták eladták nekünk a kötelet, amellyel fölakasztjuk őket”. Áprilisi tézisek címen összefoglalt programja, amelyet április 4-én ismertetett a Petrográdi Szovjet ülésén, azonnali békét és a földkérdés rendezését követelte, valamint kiadta a jelszót: „Minden hatalmat a szovjeteknek!”

A Kerenszkij offenzíva

1917 jún. 18-án Kerenszkij általános támadást rendelt el Németország ellen: hatalmas vereség. A bolsevikok fellázadtak a fővárosban júl. 4-én. Lenin azt ígérte a felfegyverkezett munkásoknak, hogy társadalmi tulajdonba veszik a gyárakat. A lázadás elbukott, mert a Petrográdi Szovjet nem támogatta. Ez Kerenszkij győzelmét jelentette, aki a második koalíciós Ideiglenes Kormány miniszterelnöke és hadügyminisztere lett. Kerenszkij lefegyverezte a munkásokat, és bebörtönözte Trockijt, az 1905-ös forr. egyik vezérét, aki az USA-ból tért vissza. Elrendelte Lenin letartóztatását, aki megszökött és a finn határ közelében talált menedéket egy erdei kunyhóban.

Ekkor egy harmadik csoport is jelentkezett a hatalomért (Lev Kornyilov tábornok3, a hadsereg főparancsnoka vezetésével), de nekik semmilyen programjuk nem volt, kísérletük eleve bukásra volt ítélve. Petrográd ellen indított csapatait megállították a felfegyverzett munkások (aug. 25-30).

Az orosz front felbomlóban volt, az országban káosz uralkodott, a gazdaság a teljes széthullás felé haladt, az Ideiglenes Kormány szétesett és szeptember első napjaiban a bolsevikok megszerezték a többséget a Petrográdi és Moszkvai Szovjetben. Az előbbi elnöke Trockij lett.

1917 őszén a hatalom az „utcán” és a bolsevikok ragadták magukhoz. Békét és földet ígértek, nem fukarkodva az ígéretekkel. A többi párt várakozásra intett. A szovjetek felfegyverezték a munkásokat.

Lenin szeptember végén a bolsevik Központi Bizottságnak elküldött ultimátumában követelte az azonnali hatalomátvételt. Még mindig illegalitásban visszatért Pétervárra, sikerült kikényszerítenie egy titkos párthatározatot a fegyveres felkelés előkészítéséről.

Még október 9-én (október 22) megalakult a Petrográdi Szovjet Forradalmi Katonai Bizottsága, hogy a fegyveres felkelés vezetője legyen.

A bolsevik hatalomátvétel

A Forradalmi Katonai Bizottság komisszárokat (politikai biztosokat) küldött a legjelentősebb katonai alakulatokhoz. A hatalom tehetetlen volt. A bolsevikok sorra elfoglalják a jelentősebb középületeket. Amikor 24-én este Lenin a forradalmi központba, a Szmolnijba ment, már csak az Ideiglenes Kormány székhelyének, a Téli Palotának a bevétele volt hátra. Október 25-én 21,40-kor az Auróra vaktölténnyel leadott ágyúlövésére indult meg a Téli Palota ostroma.

Egy órával később nyílt meg a Szmolnijban a Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetjének II. Összoroszországi Kongresszusa. Lenin bejelentette, hogy minden hatalmat a szovjetek vettek a kezükbe. A bolsevik többségű kongresszusról a mensevik és eszer képviselők zöme eltávozott. Az ottmaradtak dekrétumokat fogadtak el a békéről és a földről.

Megalakult az első szovjet kormány, a Népbiztosok Tanácsa. Elnöke Lenin, külügyi népbiztosa Trockij, nemzetiségügyi biztosa Sztálin lett.

A nagyvárosokban sorra a bolsevik vezetésű szovjetek kezébe került a hatalom. Vidéken és nemzetiségit területeken egymás után alakultak a szovjethatalmat el nem ismerő kormányok

1918. január 5-ére összehívták az alkotmányozó nemzetgyűlést. A bolsevikok ezt élesen elutasították, a gyűlést másnap rendeletileg feloszlatták. Az ezt követő tömegtüntetést a Vörös Gárda verte szét.

Az 1918. január 10-18. között megtartott Munkás-, Katona- és Parasztküldöttek III. Összoroszországi egyesített Kongresszusán a többségben levő bolsevikok – a baloldali eszerekkel – elfogadtál a „Dolgozó és kizsákmányolt nép jogairól” szóló rendeletet. Ez tervbe vette az osztálynélküli társadalom megteremtését, a szocializmus felépítését, a kizsákmányoló osztálynak az állam vezetéséből való kizárását, valamint megerősítette a föld társadalmasításáról és a bankok államosításáról szóló dekrétumokat.

Az új hatalomnak mindenekelőtt a háború kérdését kellett megoldania. Még decemberben fegyverszünetet kötöttek, és megkezdték a breszt-litovszki tárgyalásokat a központi hatalmakkal. Március 3-án Csicserin külügyi népbiztos aláírta a békét. Szovjet-Oroszország beleegyezett a Baltikum, Belorusszia egy része és egész Ukrajna német megszállásába, valamint kötelezettséget vállalt, hogy hatalmas hadisarcot fizet.

A német összeomlás és a berlini forradalom hírére – november közepén (1918) – a kormány semmisnek nyilvánította a breszti békét, és megkezdték az addigi német és osztrák-magyar uralom alatt álló területeik visszafoglalását.

1 Eszer volt.

2 A földbirtokosok és a nagypolgárság egy részének érdekeit képviselő, az alkotmányos monarchia megteremtésére törekvő, 1905 októberében alakult párt.

3 Monarchista volt

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük