Eredmény(ek) 155 mutatása
Irodalom érettségi

Sütő András alkotói munkássága

Élete 1927-ben született Pusztakamaráson, ami egy Romániai falucska, ahol csak pár magyar él. Sütő András a határainkon túl élő legszebb magyar ajkú író. Tizenévesen már megjelent az első novellája. A gimnázium után rögtön szerkesztő lett, s Bukarestre vitték, de a román elnyomás miatt 1954-től Marosvásárhelyen él. 1980-1990 között Romániában nem, de Magyarországon megjelenhettek írásai. A …

Irodalom érettségi

Németh László prózája – Iszony

Jelentősége Népíró, de Tolsztojhoz hasonlítják, mert úgynevezett „harmadik utas”: elvetette a szocializmust is és a kapitalizmust is. Az államszervezetnek a vidéki értelmiségre kell épülnie. (Tolsztoj is felemelte a vidéki parasztokat). Bartóki modell: A népi zenéből táplálkozott a művészete: csak tiszta forrásból lehet a műveket felépíteni, a népzenéből kell táplálkozni. Lélekábrázoló regényeket írt. Esszégyűjteménye: Minőség forradalma: …

Irodalom érettségi

Kölcsey Ferenc – Vörösmarty Mihály: A Himnusz és a Szózat összehasonlító elemzése

Kölcsey Ferenc: Himnusz 1823. január. 22-én íródott, nyomtatásban először 1829-ben jelenik meg az Aurorában; Erkel Ferenc zenésíti meg; válságos korban, I. Ferenc abszolutizmusa idején születik: távlattalanság, reménytelenség. Keretes mű, műfaja óda, azon belül is himnusz. Emelkedett hangvételű mű. Fő címe műfajmegjelölő; alcíme (A magyar nép zivataros századaiból) a megszólalás módjára, a XVI. Század jeremiádjaira, siratóénekeire …

Matematika érettségi

Kombinatorika. A valószínűség kiszámításának kombinatorikus modellje

Kombinatorikai alapfogalmak Az elemeket sorrendbe állítjuk Az elemek közül k darabot, kiválasztunk (permutáció) Az elemek mind Az elemek között A kiválasztott elemek A kiválasztott elemek Különbözőek: k1 db azonos, k2 db sorrendje nem lényeges: sorrendje lényeges: Ismétlés nélküli azonos, az előzőtől Kombináció Variáció Permutáció Különböző… Pn=n! Ismétléses permutáció Egy elemet Egy elemet Egy elemet Egy …

Matematika érettségi

Területszámítás elemi úton és az integrálszámítás felhasználásával

Sokszögek területe A terület számértéke pozitív szám. Egybevágó síkidomok területe azonos. A síkidom területe egyenlő a részei területének összegével. Az a, b oldalhosszúságú téglalap területe: T= ab. Ha a téglalap minden oldala azonos hosszúságú, azaz ha a= b, akkor az négyzet. Az a oldalhosszúságú négyzet területe: T=a2. Ha a paralelogramma átalakítható azonos téglalappá, akkor területét …

Matematika érettségi

A kör és a parabola a koordinátasíkon

A kör egyenlete A kör középpontja legyen C(u;v) és sugara r. A kör tetszőleges P(x;y) pontjára igaz: PC=r A PC szakasz hosszát, végpontjainak távolságát felírjuk koordinátái segítségével: (x-u)2+(y-v)2=r (x-u)2+(y-v)2=r2 Bármely körnek az egyenlete másodfokú két-ismeretlenes egyenlet. A parabola Definíció: A parabola azoknak a síkbeli pontoknak a halmaza, amelyek a sík egy adott F pontjától (a …

Matematika érettségi

Szakaszok és egyenesek a koordinátasíkon

Szakasz hossza, osztópontja, háromszög súlypontja Szakasz hossza: |AB|=(b-a)2 = |b-a| = (x1-x2)2+(y1-y2)2 (Pitagorasz tételéből). A szakasz felezőpontjának koordinátái: x= (x1+x2)/2 y= (y1+y2)/2 A szakasz adott arányú osztópontja: Az AB szakaszt m:n arányban osztó P ponttal létrehozott AP és PB szakaszhosszakra fennáll: AP:PB =m:n AP = mAB/(m+n) p=a+AP= a+m(AB)/(m+n)= a+m(b-a)/m+n= (ma+na+mb-ma)/m+n= (na+mb)/m+n. Ebből: x= (nx1+mx2)m+n, y= …

Matematika érettségi

Vektorok

A vektor fogalma, elnevezések, jelölések Az irányított szakaszokat vektoroknak nevezzük. Jelölésük: AB=a A vektor hosszát a vektor abszolút-értékének nevezzük. Jelölése: |AB|=|a| Ha két vektorhoz található olyan egyenes, amely mindkettővel párhuzamos, akkor ezeket párhuzamos vektoroknak vagy egyállású vektoroknak nevezzük. Két vektort egyenlőnek tekintünk, ha abszolút-értékük egyenlő, párhuzamosak (egyállásúak) és azonos irányításúak. Ha két vektor abszolút-értéke egyenlő, …

Matematika érettségi

A kör és részei, kör és egyenes kölcsönös helyzete, kerületi szög, középponti szög

A kör középponti szöge, a körív hossza, a körcikk területe A körben a középponti szög csúcs a kör középpontja, két szára a kör két sugara. A két sugár két középponti szöget határoz meg. Mindkét középponti szög szárai között egy-egy körív van. A két sugár félegyenesével és a közte lévő körívvel határolt körlap-részt körcikknek nevezzük. Tétel: …

Matematika érettségi

Sokszögek, szimmetrikus sokszögek

A sokszögekről Azokat a sokszögeket nevezzük konvexeknek, amelyek bármely két pontjukkal együtt a két pontot összekötő szakasz minden pontját is tartalmazzák. Konkáv sokszögek azok, amelyeknek nem minden pontjára igaz, hogy összekötő szakaszukat teljes egészében tartalmazza a sokszög. Tétel: Az n- oldalú konvex sokszög bármely csúcsából n-3 átló húzható. Bizonyítás: Az n- oldalú konvex sokszög bármely …