A kiegyezéshez vezető út
1849. április 14-én a magyar Függetlenségi nyilatkozatban a Habsburg házat detronizálták, így Ferenc József államjogilag nem király. Az olmützi Oktrojált alkotmányt Ferenc József csak rákényszerítette a magyar rendekre.
1849-50 a Haynau-féle terror időszaka katonai kormányzóságot jelentett: az aradi kivégzésekkel kezdte Haynau a működését. A további bebörtönzések és kényszersorozások mutatták, hogy Magyarország „de facto” megszállt ország. Ferenc József Magyarországot a Habsburg Bir. részének tekintette alkotmányos különállás nélkül. A magyar rendiség ellenállással (=rezisztenciával) válaszolt. Az aktív rezisztencia mellett állt Kossuth Lajos is (1849-ben elmenekül) és Libényi János (1853-as merénylet F. J. ellen). A passzív rezisztencia hívei között volt például Deák Ferenc, aki egy pesti szállodából szervezte az ellenállást. Akik így gondolkodtak (és ők voltak többségben), azok nem adóztak, közéleti, hivatali kötelességeiket nem teljesítették. (ma polgári engedetlenségnek lehetne nevezni egy ilyen „tüntetést”.)
Miután F. J. menesztette Haynaut, Alexander Bach – ekkori belügyminiszter – lett a következő kormányzó (=Bach-korszak; Madách: A civilizátor; Arany: A walesi bárdok). Erőszakos pacifikálás volt a cél: osztrák adórendszer bevezetés, Bach-huszárok,…
Ferenc József és a magyar rendiség közötti ellentét kibékíthetetlennek tűnt egészen 1859-ig, a Solferinó-i csatáig. Az uralkodónak a vereség után érezte, hogy birodalma megtartásához szüksége van a magyarok támogatására is. Így 1860-ban kísérletet tett a kiegyezésre: rendeletet adott ki. Ez az 1860-as Októberi Diploma, mely szerint Magyarország országgyűlése, alkotmányossága részben visszaállna. Az 1861-ben kiadott Februári Pátens volt a rendelet végrehajtási utasítása: az 1848-as választókerületek szerint ismét megalakult az országgyűlés.
Két fő irányzat fejlődött ki: a határozati párt az 1848-as követeléseket akarta, de radikálisan, határozatban elfogadtatni Ferenc Józseffel (vezetője Teleki László emigrációban). Ezzel szemben a felirati párt a hagyományos, hivatalos eljárás mellett állt. Szerintük, ha az országgyűlés már elfogadott egy törvényjavaslatot, akkor a király szentesítését feliratban kell kérni. A választásokat a határozati párt nyerte meg, így az újjászerveződő országgyűlést Ferenc József 1861-ben feloszlatta. Teleki öngyilkos lett, a magyar rendiség folytatta tovább a passzív rezisztenciát.
1861-től új kormányzati rendszer lépett életbe: a Provizórium. Schmerling lovag lett a miniszterelnök, Bécsből kormányzott, abszolút irányítás.
Ez a Habsburg Bir.-nak rossz, hiszen a kis-nagy német egységért ekkor folytak a harcok. Magyarország támogatására szüksége volt Ferenc Józsefnek. Magyar oldalon pedig a rendek vélték tarthatatlannak a passzív rezisztenciát: országgyűlést akartak és alkotmányosságot.
Deák Ferenc nyilatkozata, a Húsvéti Cikk, 1865 ápr. 16-án jelent meg a Pesti Naplóban, mely a kiegyezés kérdéséről, lehetséges feltételeiről szólt. (A híres ”májusi program” a kiegyezéskor a XII. törvénycikk lett.) Az uralkodó ismét országgyűlést rendelt el 1865-ben: ugyanúgy szembekerült egymással a határozati és a felirati párt. Ismét az 1848-as elvekhez ragaszkodó határozati párt szava lett a döntő, így a tárgyalások 1866-ban elakadtak.
Újabb fordulatot a porosz-osztrák königgrätzi csata hozott, mivel ez is Habsburg vereséggel ért véget (1866-ban). A Habsburg Bir.-nak egyetlen esélye maradt: kiegyezni a magyarokkal.
1867-ben a Kiegyezési törvény Magyarország és az örökös tartományok államjogi kapcsolatát határozta meg. Feliratként terjesztette az országgyűlés az uralkodó elé, hogy szentesítse, ám Ferenc József nem volt még felkent magyar király. 1867-ben tehát Ferenc Józsefet megkoronázták (Liszt: Koronázási Mise a Mátyás templomban), így hivatalosan szentesíthette a feliratot, amit a Birodalmi Tanács (Reichsrat) is elfogadott. Gróf Andrássy Gyula lett a miniszterelnök (akivel Sissy-t, a koronázott magyar királynét is szóba hozták).
A kiegyezés előtt több államjogi elképzelés is keletkezett
– centralisztikus irányzat (osztrák oldalról): Bécs központú állam, de ezt a magyarok nem fogadták el. Schwarzenberg, az oktrojált alkotmány szorgalmazója, volt miniszter támogatta.
– Duna-menti szövetség = konföderáció (Kossuth emigrációban írt kütachiai alkotmány-tervezete): egyenjogú államok, és Ausztriának nem jut kiemelkedő szerep, így részéről ez lehetetlen volt.
– föderalista irányzat (osztrák oldalról): egy államot képzelt, egyenjogú tagokkal. Fajtái: a 4 központú (Bécs, Bp, Prága, Zágráb); a 3 központú = trialisztikus (Bécs, Bp, Prága vagy Bécs, Bp, Zágráb); és a 2 központú = dualista állam (Bécs, Bp). Mivel Magyarország és Ausztria volt meghatározó szerepben, így a dualizmus győzött. Ezt támogatta Schmerling lovag is.
Az Osztrák-Magyar Monarchia címerének elemzése
Kettős címerpajzs, tehát két egyenrangú ország két egyenrangú (közép-) címere.
Jobboldalon a magyar középcímer:
– szívpajzsban Magyarország, körülötte az alávetett országok (Horváto., Dalmácia, Finno., Szlavónia, Erdély és Szerbia, ami csak 1878-ig, mert akkor önállósult) és a Szent Korona, a függetlenség képe.
Baloldalon az osztrák középcímer:
– szívpajzsban osztrák birodalmi címere, körülötte az örökös tartományok címerei (Cseho,…) és azoké az országoké, amikre igényt tart (Bosznia – régebben tényleg hozzá tartozott); felette a sisakkorona a függetlenséget jelöli.
A kettőt a Habsburg-Lotharingiai ház címere köti össze, tehát az uralkodó személye azonos: Ferenc József az osztrák császár és a magyar király is volt: perszonálunió. A történet még Mária Terézia és Lotharingiai Ferenc házasságával kezdődött. Zárt korona látható felette, ami a család főhercegi rangját jelöli.
Egy lelógó láncon egy aranybárány található: ez az Aranygyapjas Rend jele, hiszen a Habsburg főhercegek ehhez tartoztak.
„Elválaszthatatlanul és megoszthatatlanul.” – a jelmondat 1723-ból való, a Pragmatica Sanctio alapján.
Az Osztrák-Magyar Monarchiában az állam berendezkedése
a) elvek
– szuverenitás elve: a két ország szuverén, sérthetetlen, csak három közös ügyük volt.
– alkotmányos monarchia elve: az uralkodó és a miniszterelnök (a parlamenttel) irányítja az országot.
– parlamenti demokrácia, többpárt-rendszer: a döntéshozatalt a képviselők kis csoportjára kell átruházni, mert az állampolgárok túl sokan vannak. Feltétel még a jogi egyenlőség és az információ szabad áramlása, ami biztosítja, hogy az állampolgárok egyenlően jól informált helyzetben legyenek ahhoz, hogy megválasszák és felelősségre vonják vezetőiket. A vármegyei közgyűlés véleményét két küldött (= a deputátus) képviseli a Képviselőházban; ez a követutasítás. (Egy vármegye pol-i vezetője a min. elnök által kinevezett főispán, de a szakmai, közigazgatási vezetője az alispán.)
– gazdasági fejlődés = szabad-versenyes kapitalizmus: az a gazdasági forma, amelyben a tulajdon legnagyobb része magánkézben van, az árukat szabadpiaci versenyben értékesítik.
b) berendezkedés
Jogilag Ausztriában az osztrák császár a koronázott uralkodó, Magyarországon a magyar király. Ausztriában a császári, a magyaroknál a királyi rendelet érvényes. Törvényhozó hatalmak a Birodalmi Gyűlés (v. Tanács) és a magyar országgyűlés (~parlament). Ezeknek felelősek az osztrák és a magyar kormány.
A Birodalmi Gyűlésben az Urak Házába származás alapján lehetett bekerülni, a Képviselőházba a tisztségek alapján. A magyar országgyűlés Felsőházába kellett a származás és/vagy tisztség, míg a Képviselőházba a választókörzetekből kerültek be képviselők.
Közös ügyek lettek: a hadügy, a pénzügy, a külügy. Közös minisztériumokban közös miniszterek dolgoztak e három területen. A magyar és az osztrák kormánynak is tagjai voltak, így felelősek voltak mind a magyar királynak és országgyűlésnek, mind az osztrák császárnak és a Bir. Tanácsnak. A többi tárca csak a saját törvényhozó szervének, uralkodójának tartozott felelősséggel – ebben az esetben a két uralkodó egy személy.
Az uralkodóhoz feliratban küldi szentesíteni a törvényjavaslatokat az országgyűlés, ám az uralkodó rendeletei – a leiratok – is csak miniszteri ellenjegyzéssel érvényesek.
(Megpróbálják a hatalmi ágakat szétválasztani, de nem sikerül teljesen. ???? Cirill a. mondta, de összefüggéstelenül, más könyv pedig nem is említette, találjátok ki .)
Az országgyűlés rendszeresen ülésezik: plenáris ülések, bizottsági ülések (a minisztériumok fajtáinak megfelelő területek). A közös ügyeknek közös bizottságaik is voltak, amire a magyar országgyűlés és az osztrákok egyaránt 60 képviselőt delegáltak – évente egyszer-kétszer kb 1 hónapon keresztül. Az üléseken kívül a képviselőknek 3. munkaterülete is van: saját választókörzetében a panaszokat kell meghallgatnia, hiszen a képviselő a választókerületet, pártot képviseli.
1868-ban történik meg a magyar-horvát kiegyezés. 1102-ben Könyves Kálmánt Tengerfehérvárott horvát királlyá koronázták, így megszületett a magyar-horvát perszonálunió. (A horvát országgyűlés a bánnal az élén ülésezett, de királyuk a magyar király volt, ezért a magyarokhoz 40 képviselőt küldtek + 3 tagot a Felsőházba. A magyar minisztériumok között pedig volt egy horvátügyi tárca is.) Mivel az Osztrák-Magyar Monarchiában is perszonálunió volt, Ferenc József nevéhez fűződik a horvát-magyar kiegyezés. Nemzetiségi ügyben ez elszakadási politikához vezet: a csehek, szlovákok, szerbek is visszanyúlnak a hagyományokhoz, és nemzeti alapokat keresnek.
1868. Nemzetiségi, vallási és oktatási törvények is születnek.
Nemzetiségi: „Mo.-on egy politikai nemzet létezik, a magyar.” Ez a magyar állampolgárságot jelöli, ahol minden polgár egyenjogú és a magyar állam szándékai szerint él. Nemzetiségi nyelvhasználat a hivatalokban akkor lehetséges, ha 20 % felett áll a nemzetiség aránya. De nem a közösség, hanem az egyén kapott jogot (csak ilyen feltétellel lehetett érvényesíteni).
Vallási: a történelmi egyházak egyenjogúságát mondja ki. Evangélikus, református, unitárius, ortodox és (latin+görög) katolikus. A templomban kötött házasságok államilag is érvényesek.
Oktatási: alsó- (6 év nemzetiségi nyelven), közép- (magyarul főleg), felsőiskolák (Pest-Buda, Kolozsvár és Pozsony egyeteme).